Nem titkolható a kerítés elszámolása

Ki kell adni a déli határzár költségeinek tételes elszámolását.

Markotay Csaba
2016. 08. 27. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bejelentést tett a Fővárosi Főügyészségen a fideszes Tényi István azután, hogy lapunk megírta: többségében értelmezhetetlen tételek szerepelnek abban a „tételes” elszámolásban, amit a déli határzár építésével kapcsolatban közölt – több hónap után – a Magyar Nemzettel a Miniszterelnökség. Vannak olyan elemek, amelyek többször is szerepelnek, máshol pedig a darabszám megadásának hiányában nem lehet eldönteni, hogy túlárazottak-e vagy sem az egyes beszerzések. Tényi István ismeretlen elkövető ellen tett bejelentést az ügyészségen közérdekű adattal való visszaélés gyanúja miatt.

A Miniszterelnökség azt ugyan tudatta lapunkkal, hogy összesen több mint 12,6 milliárd forintba került tavaly a határzár építése, ám az továbbra is átláthatatlan, pontosan hogyan költötték el az adófizetői forintokat. Az adatokból kiderül például, hogy sátorépítésre több mint 132 millió forint ment el, de az nem, hogy ebből pontosan hány darab és milyen típusú sátor épült. Jól jellemzi az összesítés elnagyoltságát, hogy a magyar–szerb kerítés költségeinél jelzett 6,5 milliárd forint részletezésénél egy 5,4 milliárdos tételt a „szakmai anyagok\" kifejezéssel intéztek el.

A lapunknak átnyújtott lista elején két, egyenként 50 milliós összeg is szerepel: drótfonó gép, illetve cölöpverő gép megnevezéssel. „Szolgáltatások” címszó alatt pedig egy 659,4 milliós tétel tűnik fel, mindenféle külön magyarázat nélkül.

– Közpénz felhasználásáról van szó, így a déli határkerítés ügyében is – kérésre – ki kell adni a tételes elszámolást – mondta lapunknak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. Péterfalvi Attila szerint ugyanez a helyzet a kvótaellenes népszavazás kampánypénzeivel, amelynek tételeit a Miniszterelnöki Kabinetiroda nem teszi közzé. Ezt többször kértük már, ennek ellenére csak egy hárommilliárdos keretszerződést tüntettek fel. A szerződést Rogán Antal miniszter szomszédjának, Csetényi Csabának az érdekeltségeivel kötötték, ám annak hatálya, illetve a teljesítés „végdátuma” augusztus 10-én lejárt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.