Mulatós zene szűrődik ki a Báthory utcai lakásotthon nyitott ablakán, betölti a környéket, az ott lakók kénytelen-kelletlen hallgatják. Mindez sejteti, a lapunkat problémáikkal megkereső utcabeliek élete nem lehet könnyű. S hogy valóban nem az, arról gyorsan megbizonyosodhatunk: a következő ingatlanon élő Gyüre Andrásék csengője ugyanis nem működik – rendőri tanácsra. A kaput nyitó házigazda elmondja: azért kötötte ki, hogy éjjel ne zavarhassák a szomszédos lakásotthon éppen dorbézoló fiataljai. Erre ugyanis korábban gyakran volt példa.
A kertben illatozó rózsák, smaragdzöld gyep, mondhatnánk, idilli állapotok, ám erről szó sincs. Gyüréék háza a kilencvenes évek végén lett kész, éppen akkor, amikor a szomszédos telken egy lakásotthont hoztak létre. Az intézményben árva, félárva vagy nehéz szociális helyzetű gyerekek élnek – és keserítik meg az utca lakóinak mindennapjait. A Gyüre család élete például – a házaspár elmondása szerint – maga a pokol.
A szomszédból futball-labdát, térköveket dobáltak át a fiatalok, szilveszterkor petárdát, rakétát hajítottak a kertjükbe.
Az egyik bentlakó házilag készített nyílvesszőket is átlőtt, majd amikor a család szóvá tette, a lakásotthon vezetése azt felelte: a gyerek csak madarakra célzott. Gyüréék egy telefonnal rögzített felvételt mutatnak: az egyik incidens képei láthatók, illetve hallani, amint alpári hangnemben, válogatott szitkokat szórnak a fejükre alkalmi szomszédaik, miközben azt kiáltozzák: ne kamerázzon a férfi, mert az sérti személyiségi jogaikat. – Katika, a lakásotthon vezetője pár éve azt mondta, amikor átmentünk: egyszerűen nem bírnak velük – mesélik. Erre felvetették, helyezzék át az otthont, de azt a választ kapták, ha máshol lenne az intézmény, ott tiltakoznának a lakók. Egy idő után a házaspár a felettes szervekhez fordult. Eredménytelenül: a megyei gyermekvédelmiek leveleikre eleinte nem is válaszoltak, csak a város polgármesterének jelzésére kezdtek foglalkozni problémájukkal.
Gyüréék aláírásgyűjtést is kezdtek az utcában, hogy helyezzék máshová az otthont, az ívet szinte minden tulajdonos aláírta. Változás mégsem történt, ráadásul a város sem tud mit tenni, mert az ingatlan nem a település tulajdona. Végső elkeseredésükben a szociális államtitkárral szerettek volna találkozni; a minisztérium épületébe be is jutottak, de csak hivatalnokokkal tudtak beszélni. Ennek is már több mint egy éve, előrelépés pedig nem történt.
A család aztán úgy döntött, eladja az ingatlant, ám még jóval áron alul sem kellett senkinek. Akadt, aki megvette volna a házat, de amikor a szomszédok felől kérdezősködött, rögtön elállt a vásárlástól. Nemcsak Gyüréék szabadulnának otthonuktól: egy közeli házon még látni az „Eladó” felirat helyét, ám az ott lakók is hiába próbálkoztak túladni az ingatlanon.
A másik szomszéd sincs jobb véleménnyel az otthon lakóiról. Kasza József használtcikk-kereskedésébe már többször betörtek az otthon fiataljai. Egyszer a bejárat mellett vágtak lyukat a kerítésen, máskor az épület kerítésén átmászva adogatták át orgazdáknak az értékesebb holmit. Kasza József azóta szögesdróttal védi a területet. – Nem mondom, hogy tiltsák őket ki a városból egy tanyára, de az biztos, hogy vagy több nevelőre, vagy nagyobb szigorra volna szükség. Azt is átgondolnám a döntéshozók helyében, hogy legfeljebb öt srác legyen egy-egy helyen – mondja.
A seregnyi rossz tapasztalat ellenére a férfi munkát adott néhány fiúnak, amikor azok dolgozni szerettek volna nála, de az egyikük már az első napon a kasszában kotorászott, amikor azt hitte, nem látják. Egy másik „alkalmazott” ismerősének adott el egy szőnyeget, ám amikor sor került az adásvételre, a bolhapiac tulajdonosa észrevette, hogy a fiú még egy szőnyeget tekert az eladottba. Őt is rögtön elküldte.
Az otthon lakóival nemcsak a közvetlen szomszédoknak gyűlt meg a baja. – A macska csak ült a kerítésen, senkit nem zavart, mire a fiatalok megdobálták kővel. Amikor a férjem szóvá tette az incidenst az intézményben, még a nevelőnek állt feljebb – idézi fel Szoták Lászlóné. Kovács Lászlóné és Vas János nem úszta meg ennyivel: kertjükbe rendszeresen beugrálnak a fiatalok. Egyszer a kerti törpéjüket próbálták meglovasítani, máskor a villanyóra szekrényében tárolt cigarettájukat lopták el. – Szörnyen viselkednek. Van, amelyikhez szólni sem lehet, mert azonnal követ ragad, máskor minden átmenet nélkül belerúg a macskánkba – panaszolja Kovácsné.
– Ordítozva vonulnak, hiába van velük nevelő, rájuk sem szól, csak megy mellettük – dől a panasz egy másik szomszédból, Orosznéból is. – Képzelje, a férjemnek még ajánlatot is tettek a lányok: cigarettáért cserébe bájaikat kínálták. Kamera kellene ide, hogy a felvétel bizonyítsa: nem az utca találja ki a történeteket – teszi hozzá. Tóthné Annuska lánya a Báthory utcán keresztül járt iskolába, ám egy idő után inkább más útvonalat keresett, mert az otthonlakó kamasz fiúk folyton zaklatták. Papi Béláné háza elé szemetet dobálnak a fiatalok, virágait letapossák. – Ha szólok nekik, hogy ne tegyék, visszafelé csak azért is újra rálépnek – mondja az asszony. Gyakran lát mentőautót is az otthon előtt, úgy hallotta, olyankor azokat viszik el, akik „bekábítóznak”.
Az áldatlan állapotokkal kapcsolatban kíváncsiak lettünk volna a hatóságok véleményére is, de az otthon vezetője hamar leszögezi: ő nem nyilatkozhat. Ezért kérdéseket intéztünk a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak, de nem kaptunk választ. Ugyancsak megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi), a kisvárdai polgármesteri hivatalt, a helyi ellenzéki képviselőket, de nem reagáltak levelünkre. Így csak azokra a megállapításokra tudunk támaszkodni, amelyet Gyürééknek küldött az Emmi gyermekvédelmi és gyámügyi főosztálya. Megállapították, hogy problémájuk „valós”, a fiatalok viselkedése „valóban deviáns”, ám ez „sajnálatos módon napjainkban általánosan tapasztalható jelenség a kamaszkorú fiatalok körében és a gyermekvédelmi szakellátásban elhelyezett gyermekek esetében, családi neveltetésük hiányosságaiból fakadóan”. Megemlítették még, hogy a fiatalok szabálykövető magatartásának „kialakításához nélkülözhetetlen, hogy nevelésük integráltan valósuljon meg”. Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkára pedig még májusban beszélt arról, a gyermekvédelem megújításának egyik eleme, hogy 8-10 fős lakásotthonokban élhessenek a rászoruló gyerekek.
Lapunk csupán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrségtől kapott választ. Azt írták, a „megkeresésben szereplő kérdésekre vonatkozóan nem rendelkeznek konkrét kimutatásokkal”, mivel az otthonban lakókról nem vezetnek külön nyilvántartást. Közölték, a környéken élőktől nem érkezett bejelentés, ami azért is furcsa, mert az utcában élők azt mondták: többször is kihívták a rendőrséget.
