Maguk a 2006 őszi események jól ismertek: pontosan tíz éve, szeptember 17-én szivárgott ki Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök május 26-i beszéde, amelyben elismerte a választópolgárok szisztematikus átverését. Ennek hatására már aznap tízezres tüntető tömeg gyűlt össze a Parlament előtt, egy csoportjuk másnap pedig megostromolta a petíciójukat beolvasni nem akaró Magyar Televízió Szabadság téri székházát. Megkezdődtek egyfelől a kemény összecsapások a sokszor brutálisan fellépő rendőrökkel, másfelől pedig a teret 37 napig megszállás alatt tartó tüntetéssorozat is ekkor bontott zászlót.
Az események vezéralakjainak többsége ekkor még csak a radikális jobboldali szcénában, vagy saját szakmájukban jól-rosszul ismert figura volt. Közülük többen ekkor alapozták meg későbbi politikai pályafutásukat, vagy szolgált számukra ugródeszkául a budapesti forró ősz az országos ismertséghez. Mások meg éppen ellenkezőleg: eltűntek vagy a radikális perifériára kerültek. Lássuk hát, mire vitték a Kossuth tér hangadói és erős emberei.
A legrosszabbul kétségkívül Budaházy György járt. A rendszerváltás óta aktívan politizáló hagyományőrző-kereskedő nevét a 2002-es Erzsébet hídi blokád tette ismertté, amikor a Fidesz számára vesztes országgyűlési választás szavazatainak megsemmisítése ellen tiltakozva ő és társai lezárták a hidat. Ott volt az ominózus tíz évvel ezelőtti eseményeken is, az MTV ostroma alatt pedig egyike volt azoknak, akik megrongálták a Szabadság téri szovjet emlékművet, lefeszegetve róla a sarló-kalapácsos címert (ezért később el is marasztalták).
Budaházy ezután az akkor virágkorukat élő radikális jobboldali tüntetéseken turnézott vezérszónokként (ő ezt lapunknak a 2007. október 22-i Szabadság téri tüntetésen kívül tagadta, ugyanakkor egyes eseteknek maradt nyoma) – ekkor megjelentetett írásaival gyűjtötte be „az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete” vádját, ami alól végül öt évvel később felmentették. A magát következetesen forradalmárnak nevező férfit azzal is vádolják, hogy társaival gyújtogattak, Molotov-koktélos támadásokat hajtott végre, illetve megverték Csintalan Sándort – ezek miatt 2009 júniusában becsalták a Teve utcai rendőrpalotába, ahol lefogták, és 2011 őszéig előzetesben tartották; végül idén augusztus 30-án tizenhárom év letöltendő fegyházbüntetésre ítélték, ami egyébként nemzetközi példákhoz képest durván eltúlzottnak tűnik.
Az öreg harcos mellett egykori bajtársai sem álltak ki egyöntetűen, bár a Jobbik közleményben tiltakozott az ítélet ellen, Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás (róluk is szó lesz) végig kitartottak, azt pártbeli forrásaink is megerősítették, hogy politikusaik többsége óvatosan kezelte a terrorista és a mártír szerepe között egyensúlyozó, sokak által kezelhetetlennek tartott Budaházyt. Például a 2010-es választásoknál hosszasan lamentáltak, hogy vajon képviselőjelöltként indítsák-e a férfit a Jobbik színeiben, hiszen ezzel mentelmi jogot, és kilépőt kaphatott volna a börtönből. Budaházy ráadásul a 2014-ben beindított néppártosodási kampányba sem illett bele.
A Kossuth tér egy másik ismertebb figurája Polgár Tamás, „Tomcat”, pólóboltos-szoftverfejlesztő blogger, saját szavaival élve „nemzeti liberális” aktivista volt. A meglehetősen eklektikus világnézetű (egykori MSZP-szimpatizáns majd annak éles bírálója, Horthy-tisztelő, stb.) fiatalember számos platformon provokálta a szocialista-szabaddemokrata kormányt és a liberális elitet. 2006-ban Budaházyhoz hasonlóan ott volt a tévéostromnál és a szovjet címer leverésénél, de 12 nap előzetes után szabadon engedték, és hamarosan fel is mentették.
A terrorgyanút ő sem úszhatta meg, a nyomában járó rendőrök 2007 májusában rajtaütöttek, mert két társával füstbombák készítésére alkalmas eszközöket tároltak egy csepeli lakásban – az eszközöket egy MSZP-s gyűlésen akarták pánikkeltésre felhasználni. Végül két hónap előzetes után kiengedték, csak pénzbírsággal sújtották pirotechnikai eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt. Innen származik későbbi blogjának, az azóta megszűnt Bombagyárnak a neve is.
Polgár a radikális párttal nem ápolt sosem túlzottan jó kapcsolatot; végleg akkor fordult velük szembe, amikor 2008-ban a Zöld Párt színeiben próbált elindulni egy ferencvárosi időközi választáson ellenük. Személyes ellentétei miatt Novák Előd alelnököt egyszer le is ütötte, őt pedig a Kuruc.info szerkesztette sűrűn ki.
Később nem politikai, hanem bűnügyi vonalon indult el, 2011 szeptemberében létrehozva a biciklitolvajokat csalikerékpárokkal elfogó (közben viszont nem feltétlenül a politikai korrektség jegyében eljáró) Tolvajkergetők csoportot. A népszerű kezdeményezésnek egy biciklitolvaj állítólagos megverése vetett véget tavaly, ami miatt Tomcat fél évre előzetesbe került, a csoportot pedig felszámolták.
Polgár Tamásról azóta nem tudni túl sokat: tavaly novemberben kiengedték az előzetesből, azóta nem hallat magáról.
Nem sokat szerepel a médiában, pedig a 2006-os őszi és a későbbi tüntetések egyik főszervezője volt Gonda László, a téren szerveződő Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vezetője. A most 67 éves mérnök még 1976-ban emigrált Németországba, ahonnan a rendszerváltás után jött haza. Az első pillanattól kezdve – amikor 2006. szeptember 18-án társaival, köztük Toroczkai Lászlóval megalakította a szervezetet – egészen 2010 tavaszáig szervezte a tüntetéseket, amelyeken sokszor ő maga is felszólalt.
2008-ban emiatt a külföldi turisták elmaradásáért a tüntetőket okoló taxisokkal keveredett fizikai összetűzésbe.
Gonda ettől kezdve viszonylag sokáig nem került a média fókuszába – a 2015-ös Gergényi-perről tiltotta ki a bíróság – pedig ő is készül a Kossuth téri események évfordulójára: tizenhetedikén mutatják be a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 nevére vett A Kossuth tér visszatér című könyvüket, és az évforduló alkalmából sajtótájékoztatót is tartanak.
Torockai László a Kossuth tér egyik ikonikus alakja volt: 1996 és 2000 között a MIÉP színeiben helyi szinten politizált, tudósítójuk és újságírójuk is volt, majd otthagyta a pártot, és megalapította a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat (HVIM) – egy időben sok támadás érte a revizionista mozgalom és moldvai román származású felesége összeférhetetlenségét firtatva. A HVIM tevékenységei miatt a kétezres években hosszabb-rövidebb időre kitiltották Romániából, Szlovákiából, és Szerbiából; a Vajdaságban többször nemzetiségi alapon szerbek támadtak rá, majd a hatóságok általában a verekedés kimenetelétől függetlenül egy időre kitiltották az országból.
Mindenesetre Toroczkai nem a nulláról indult, talán nem véletlen, hogy Gonda Lászlóval együtt végig a 2006-os őszi tüntetések egyik főszervezőjeként működött. Ő volt az is, aki a demonstrálók harciasabb tömegét a Szabadság térre vezette a petíció beolvasását követelve a tévésektől, majd ő állt az ostromló tömeg élén, amikor az MTV vezetői ezt megtagadták.
A sikeres ostromban játszott vezető szerepe pedig egy csapásra országosan ismert figurává tette (a hatóságok pedig ráverték a székházostromban megsérült rendőri eszközök miatti felelősséget).
A „márkaépítéssel” ezután sem hagyott fel, tüntetést szervezett Malina Hedvig mellett, próbára bocsátotta a rendőrség közösség elleni erőszak miatt (2009-ben egy melegfelvonulást akart megzavarni), 2012-ben, a nagy devizaadós-tüntetések idején pedig az IMF irodájának is helyt adó Bank Center épületébe tört be néhány száz társával, hanggránátokat robbantva, amiért elő is állították, majd idén 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.
Ezzel párhuzamosan – míg a HVIM kezét sem engedte el – pártpolitikai karrierjét is ügyesen építgette: 2010–2014 között a párt listáján de nem a párt színeiben került be a Csongrád megyei képviselő-testületbe, majd 2013-ban egy időközi választáson megszerezte, 2014-ben pedig újra elnyerte Ásotthalom polgármesteri székét. Itt tovább építette a Toroczkai-brandet, részint ő volt, aki először felvetette a déli határon átözönlő migránsok ellen kerítés építését, amit a kormány végül meg is valósított; valamint mezőőrséget is felállított a migránsok távol tartására a krízis idején, ami szintén jelentős presztízspontokat hozhatott. Nemrég pedig – épp annak a néppártosítási manővereknek köszönhetően amiért Budaházy a politikai támogatottsága elvesztését okolhatta – Vona Gábor felkérte Toroczkait, hogy legyen a Jobbik alelnöke.
A végére hagytuk a Kossuth tér legnagyobb nyerteseit, akiknek nemhogy polgármesteri, de képviselői széket is hoztak a forrongó őszi napok. Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás jogászok, akik a Nemzeti Jogvédő Szervezet (NJSZ) keretein belül látták el a 2006-os rendőrattak áldozatainak, illetve a gyakran alaptalanul meghurcolt tüntetőknek a jogi védelmét. Morvai messziről érkezett ide: feminista aktivista jogászként többek között a nők elleni diszkrimináció ellen is küzdött; ő védte például zaklató nevelőapját lelövő Simeki Kittit. Az ENSZ nőjogi bizottságának volt tagja, innen meglátása szerint izraeli nyomásra hívták vissza 2006-ban, mire leantiszemitázták. Ekkor jöttek a tüntetések, amelyek saját bevallása szerint a Jobbik szimpatizánsává, majd egyik ismert arcává is tették (bár a pártba nem lépett be).
Gaudi-Nagy közelebbről jött, ő már 1998-ban alapítóként és tiszteletbeli elnökként funkcionált a Kárpát-medencében élő magyar fiatalokat segítő Magyar Csodaszarvas Egyesületben, 2002 és 2006 között a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja, és 2004. óta az NJSZ-t működtető Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumában is ott ül.
Mindkét jogász az NVSZ-nek köszönhetően vált igazán széles körben ismertté, amikor ennek keretein belül a 2006-os őszi megmozdulások áldozatainak védelmét látták el: 70-ből 40 védencnél sikerült felmentést elérniük. Rendszeresen felszólaltak a meghurcoltak jogaiért és a Gyurcsány-kormány jogsértései ellen, védték a Magyar Gárda Egyesületet is a feloszlatási perben.
Morvait 2009-ben a párt jelölte a végül elnyert európai parlamenti képviselői helyre, amelyet a 2014-es választáson is meg tudott tartani, a párt tagja azonban nem lett. Azóta is az EP képviselőjeként dolgozik – mondhatjuk, hogy ő végül is révbe ért.
Gaudi-Nagy a Jobbik listájának előkelő helyén indulva jutott be a magyar Országgyűlésbe 2010-ben, ahol igen aktív felszólaló volt; euroszkeptikus nézeteinek egyszer, mandátuma végén pedig úgy adott nyomatékot, hogy utolsó ülés után kivitte az ülésteremből az egyik európai uniós zászlót, és kidobta a Parlament ablakán, tiltakozva a külföldiek földvásárlása ellen.
Jól látható, hogy nem mért egyforma kézzel a sors az egykori bajtársaknak. Az is igaz viszont, hogy nem a jobbikos pártelit volt igazán az, aki kiállt Budaházy mellett.
Hanem éppen a tíz évvel ezelőtti események legnagyobb nyertesei Morvai és Gaudi voltak azok, akik végig kitartottak egykori bajtársuk mellett.
