Egy államférfira emlékezünk ma – ezzel az üzenettel lepte meg Facebook-követőit a Jobbik alelnöke, Szávay István október 6-án. Azonban nem az aznap elhunyt Göncz Árpádra gondolt a radikális képviselő, hanem Gömbös Gyuláról emlékezett meg oldalán, méghozzá egy Marschalkó Lajos-idézettel, melyben a szélsőjobboldali újságíró az egykori kormányfőt dicsőítette. A fentebb említett meglepetés pedig szintén megvolt, a Jobbiktól is jobbra sorolt Tián Pál például „Ez szép, Pista! Mégis rendben vagy!” kommenttel reagált a megemlékezésre. A Jobbik-alelnök válaszában közölte, jólesik neki Tián elismerése.
Valóban kellemes, ha dicsérik az embert, hát még az olyan nehéz időkben, amikor a pártvezetés keményen nyesegeti a vadhajtásokat, és a sajtóban írtak kapcsán nem győzi hangsúlyozni, hogy Tián nem volt tagja a pártnak, sőt 2012 óta minden kapcsolat megszakadt közte és Vona Gábor között. A fajvédelemtől induló és Hitler hatalomra kerülését az elsők közt üdvözlő Gömbös ezek szerint belefér a mérséklődő irányba.
Az 1932-ben kormányfői széket szerző Gömbös, akinek nevével nemcsak a bethleni iránnyal szembeforduló autokratizmust és a választási csalások tömkelegét hozták összefüggésbe, de az 1935-ös endrődi sortüzet is, melynek nyolc halálos áldozata volt. Kellett a kisgazdáknak követelőzniük, ugye – bár a szemtanúk állítása szerint semmi nem alapozta meg az állítást, hogy a csendőrökre támadtak volna. A sortűz halottjai között több nő is volt. Sem az eljáró főszolgabírót, sem a csendőrséget nem vonták később felelősségre. Mindezt Gömbös Gyula államférfi regnálása alatt, aki hazafiként hozzájárult a németek melletti szorosabb elköteleződéshez, hazánk kilátásainak romlásához (még ha a gazdasági válságból sikerült is időlegesen kilábalni), hogy aztán halála után (1936) Darányi Kálmán vegye át a helyét.
Érdekes, hogy a baloldali radikálisok emlékezetével szemben mindig sziklaszilárd meggyőződéssel fellépő jobbikosok mennyire elnézőekké válnak, ha a nemzeti érdekek állítólagos védelmezői kerülnek szóba. Holott valójában éppen hogy a magyarság lehetőségeit szűkítette Gömbös, míg az a Szálasi Ferenc, akit többen szintén oly nagyon csodálnak, még nagyobb káoszt és terrort szabadított az országra. Őt például egy 2010-es Mandiner-interjúban Zagyva György Gyula Magyarország utolsó törvényes miniszterelnökének nevezte, mondván, a Szent Koronára esküdött fel. Szálasiról például a tabudöntögető, véleményét mindig keményen kifejtő Vona Gábor így vélekedett a Kuruc.infónak adott 2013-as interjújában: „Szálasit is tanulmányoztam, a naplója érdekes és elgondolkodtató volt, de a Szálasi-képre elképesztő mértékű politikai teher rakódott, így az ő életművének a valós történelmi megítélése és megírása egyelőre még várat magára.”
Vona igazodási kényszere mellett egyébként látható, hogy az antibolsevizmus készteti arra a máskor a XXI. század pártjának nevezett Jobbik képviselőit, hogy autokratákat vagy mások ellen uszító újságírókat, szerzőket magasztaljanak fel. Épp, mint baloldalon, ahol az antifasizmus lesz mentség sok mindenre. Példakép pedig akadna, keresztény és antifasiszta is: például Boldog Salkaházi Sára, aki zsidókat bújtatott, hogy ezért ’44 karácsonya után a Dunába lőjék a nyilasok.
Göncz Árpádot az 56-os forradalomban való szerepéért ítélték életfogytiglanra, ami akkor is tisztelendő, ha az ember vitatja későbbi politikai pályáját. Egy biztos, sortűzzel őt nem hozták kapcsolatba, szemben Szávay István államférfijával.
