Lasszóval sem sikerül háziorvosokat fogni

A mai magyar modell nem alkalmas arra, hogy a praxisok mindegyikét be lehessen tölteni. Egyre égetőbb a hiány.

Egy év alatt 238-ról 277-re emelkedett a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok száma. Az Országos Tisztiorvosi Hivatal a növekvő megkeresések miatt az interneten is közzétette a 2017. január 1-jén összegzett listát. Korábban az Országos Alapellátási Intézet tartotta nyilván a praxisokat, ami tavaly megszűnt, és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálaton belül – alapellátási és ellátásszervezési főosztályként – működik tovább.

A 2017-es adatok szerint a legtöbb legalább hat hónapja betöltetlen körzet Borsod-Abaúj-Zemplénben (41), Jász-Nagykun-Szolnok megyében (35), Békésben (24), Somogyban (22), Bács-Kiskunban (21) található. Minden megyében van orvoshiányos falu, sőt jelentős város is. Mint például Kecskemét, Ózd, Székesfehérvár, Gyöngyös, Oroszlány, Tatabánya, Esztergom, Tiszafüred, Jászberény, Karcag, Salgótarján, Balmazújváros, Püspökladány és Szekszárd. Az érintett településeken helyettesítéssel igyekeznek megoldani a problémát.

Az állam évek óta támogatja a háziorvosok letelepedését, de még a keretösszeget sem meríti ki a kevés számú jelentkező. A támogatásra tavaly félmilliárd forintot különítettek el. Egy egy éve üres körzetben a háziorvosi szolgálat betöltése esetén nettó 6 millió, a legalább 24 hónapja betöltetlen szolgálat vállalásakor nettó 7 millió, öt évnél már nettó 10 millió forint jár az orvosoknak.

A hiánypótlásra kitalált másik támogató rendszer, a praxisprogram keretében volt, amikor ötven ÁNTSZ-alkalmazásban álló háziorvos gyógyított az országban, ám jelenleg csupán tizenkilenc ez a szám, ami szintén kevés a probléma megoldásához.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei – hatezer lakosú – Mezőcsáton a háziorvos elhalálozása miatt 2016 februárjától üres a három körzet egyike, ők augusztustól kerültek fel a tartósan betöltetlen praxisú települések jegyzékére. Jerebák József, a település jegyzője megkeresésünkre elmondta, háromszor is meghirdették újságokban az állást, de senki sem jelentkezett. A két másik körzet orvosai helyettesítenek az üres körzetben, de még reménykednek az ÁNTSZ praxisprogramjában, azaz keresik nekik az orvost, aki hajlandó lenne náluk letelepedni.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, közvetlenül az ukrán határ mellett található Beregdaróc, ahol már több mint tíz éve nincs betöltve a háziorvosi praxis. Az önkormányzat hosszú évekig keresett orvost, mindhiába. Pálinkás György polgármesternek ez az első ciklusa, így csak az elmúlt két év próbálkozásairól tudott érdemben beszámolni. Három érdeklődő is járt nála, de minden megbeszélés vége az lett, hogy a nyolcszáz lelkes falu kártyapénzeiből, ami a finanszírozás alapja, lehetetlen nyereségesen működtetni a vállalkozást. – Tarpáról jár át hétfőn, szerdán, pénteken helyettesíteni az ottani háziorvos, a munkájával a falu lakói elégedettek, így a továbbiakban nem forszírozzuk ezt a kérdést. Ráadásul öt falu részvételével létrehoztunk egy jól működő ügyeletet, így már belátjuk, hogy erőnkön felüli lenne a saját orvos – magyarázta a polgármester.

A betöltetlen felnőtt háziorvosi, gyermekorvosi és vegyes körzetű praxisok helyzete tartósan nem fog javulni. Ráadásul Magyarországon folyamatosan öregszik az orvostársadalom, sok háziorvos már most úgy dolgozik, hogy betöltötte a nyugdíjkorhatárt. A háziorvosok átlagéletkora csaknem 55 év, a nyugdíjasok aránya meghaladja köztük a 26 százalékot, a negyven éven aluliaké nem éri el a tízet. Nyolcvan felett is praktizál még néhány orvos.

– Ha a kormány azt szeretné, hogy valóban megoldódjon a probléma, a vidéki élet minőségén kellene javítania, mert az jelenleg nem szimpatikus a pályakezdő orvosoknak – elemezte lapunknak a helyzetet Kincses Gyula egészségpolitikus. – Háziorvosi praxisba menni hosszú távú, sokszor életre szóló döntés. Már az is elrettenti a fiatalokat, ha nem látnak a környéken iskolát, ahová majdani gyermekeiket szívesen beíratnák tanulni.

A szakember szerint a jelenlegi modell nem alkalmas arra, hogy a 6600 praxis mindegyikét be lehessen tölteni. Újra kellene gondolni a módszert. Inkább a jól felszerelt kistérségi egészségházakban és az úgynevezett csoportpraxisokban lenne a jövő, amelynek Svájcban például jól működő modellje van. Bár a két ország gazdasága között óriási a különbség, az ellátási feladatok között nincs nagy eltérés, ezért nem ártana azt tanulmányozni.