– Aláírást is gyűjtött a 2024-es olimpia ellen. Miért nem akar budapesti játékokat?
– Ameddig a magyar társadalom nem küzdi le a state capture típusú korrupciót (az angol kifejezés az állam foglyul ejtését jelenti), amely az államot maga alá gyűri, kifejezetten helytelen olimpiáról beszélni; addig kifejezetten ellenzem. Nálunk ráadásul a state capture-nek egy minősített esete van, amikor a korrupció az állam szívéből terjed szét. Mellesleg az olimpiával kapcsolatban egyéb súlyos kifogások is emelhetők. Rettenetesen nagy környezetterhelést jelent, elképesztő kiadást jelent egy ország költségvetésében, és sok olyan eleme van az olimpiai költségeknek, amelyeknek a társadalmi hasznosulása nagyon rossz. Vagyis visszaszorított korrupció mellett is lennének ellenérvek.
– A Momentum Mozgalmat, de a szocialista Botka Lászlót is emlegetik mint az ellenzéki összefogás bomlasztóit, mondván, a sokfelé megoszló szavazatok garantálják a Fidesz 2018-as győzelmét. Ön is így számol?
– Hogy kinek van esélye nyerni, azt a választók döntik el. Azt gondolom, a rendszer lebontását nem a választáson aratott győzelemmel kell és lehet elkezdeni, hanem korábban. Ehhez éppen hogy hozzájárulhat az, ha mind több, az alkotmányosságot és a demokratikus értékeket fontosnak tartó csoport alakul. Én pártpolitikával nem foglalkozom, a politikai erőtérbe, igaz, saját elhatározásomból, csak belecsöppentem. Nem volt olyan tervem, hogy köztársasági elnök legyek. Ugyanakkor alkotmányos államban szeretek élni. Nagy szerencsémnek tartom, hogy húsz évig élhettem ilyenben. Az az időszak is súlyos bűnökkel volt terhelt, egyrészt a szegényekkel kapcsolatos érzéketlen politika miatt, másrészt az akkor is meglévő korrupció miatt. A rendszerváltást követő húsz év alkotmányosságát alapul véve, de annak az időszaknak a züllöttsége nélkül kellene létrehozni a negyedik köztársaságot. Az elvesztett szabadságunkat vissza kell szereznünk. Sokkal jobb ugyanis egymást kontrolláló intézmények, mintsem emberek uralma alatt élnünk, mert az intézmények sokkal kiszámíthatóbbak.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!