A főpolgármester a 4-es metró korrupciógyanús beruházásával kapcsolatban közölte: elkészült a városvezetésnek a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) jelentésére készített válasza, amelyet jövő kedden juttatnak el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterhez. Tarlós szerint az OLAF-jelentésben már rég nem igaz számadatok szerepelnek, így a következtetések, az esetleges büntetések tekintetében is fals eredményeket tükröz a dokumentum. Ahogy a Magyar Nemzet már hetekkel ezelőtt megírta: a beruházás végszámlája a brüsszeli anyagban szereplő 452 milliárd forint helyett valójában 406 milliárd. A főpolgármester elmondása szerint a válaszban egyértelművé tették, hogy az OLAF-jelentésben felsorolt szabálytalanságok jogi következményeiért, az esetleges bűncselekményekkel okozott károkért Budapest jelenlegi vezetése nem vállalhatja a felelősséget; a 2003-tól előkészített beruházáshoz kötött valamennyi szerződés egy kivételével 2010 előtt köttetett. Tarlós István szerint az is helytelen uniós megállapítás, hogy a beruházás teljes időszakával baj volt. A városvezetés azt is feltárta, hogy az OLAF olyan pénzeket is számonkérne Magyarországon, amelyet ki sem fizetett. Ez az a csaknem 60 milliárd forint, amelyet 2009-ben, azaz a Demszky-korszakban tizenegy szabálytalan közbeszerzés miatt már elvontak Budapesttől.
Az OLAF természetesen nem követel Magyarországtól 59 milliárd forintot – válaszolt kérdésünkre a főpolgármester. Tarlós felajánlotta segítségét a kormánynak. A 4-es metró beruházásához nyújtott 181 milliárd forintos uniós támogatás egy részének visszafizetéséről kizárólag az Európai Bizottság dönthet, és Budapest kormánypárti vezetői szerint az esetleges elvonás jelentősen csökkenhet, ha az OLAF-jelentés ma adatai helyett a tényekkel számolnak.
Tarlós István ugyancsak a Magyar Nemzet kérdésére kiemelte: a hét éve üresen álló Rác fürdő hasznosítása ügyében visszavont előterjesztést nem engedi újra benyújtani, és nem enged „semmiféle politikai játékot”. A szintén az MSZP–SZDSZ-es városvezetés idejéből származó ügyben várhatóan a főváros nem adja vissza a hitelező banknak a korábban megvett 7 milliárdos követelését, hanem a zajló felszámolási eljárásban megpróbálja maga megszerezni a Budapest idegenforgalmi szempontból sem elhanyagolható értékét.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!