Bejön a diákoknak a közhasznú munka

Még hogy a mai fiatalokra nem lehet számítani. Megkérdeztük, mit gondolnak a közhasznú munkáról a gimnazisták.

Detti egy-egy nap három órát segített a Mikulásgyárban – ennél többet ennyi idősen nem is dolgozhatott volna. Pedig szívesen maradt volna tovább is, főleg, miután Dominika is csatlakozott hozzá. Dominika ekkor már rutinos „közhasznú” volt, ő ugyanis még kilencedikben húsz órát dolgozott egy óvodában: felügyelt a kicsikre a csoportban, játszott velük, foglalkozásokat szervezett nekik, vagy éppen besegített az ebédnél, uzsonnánál, de kertészkedett is az udvaron, ha úgy adódott. A húsz óra már önmagában jelzi, hogy bejött neki az ovis segítség, de szerette volna magát kipróbálni máshol is. Ezért elment egy egyházi karitatív szervezethez. Meleg ételt készítettek és osztottak rászoruló családoknak, Dominika a főzésben és az étel kiporciózásában is segített. – Jó volt adni – egyszerűen csak ennyit mond, amikor arról kérdezem, hogy érezte magát közben. Ezután szinte már evidens módon adódott a Mikulásgyár is, főleg, hogy Detti jókat mesélt róla. – Emlékszem egy idős nénire, aki egy régi könyvet hozott, ennyit tudott felajánlani, de azt szívesen adta. Ezek mind nagyon jó tapasztalatok voltak – mondja. Ráadásul ő sem „munkának” élte meg a segítést, már csak azért sem, mert jól érezte magát a többi önkéntes között.

Betti először szintén a tűzoltóknál kezdte a közhasznú tevékenységet, még kilencedikben, majd az Akvárium Klubban vett részt ételosztáson. Először az volt a feladata, hogy végigjárja a környéket, és minél több hajléktalannak szóljon az ételosztás helyéről és idejéről, majd segített ételt osztani is. Számára az is élmény volt, hogy rendszeresen megjelentek celebritások is, egyszer például Kökény Attila énekessel együtt főztek. Ha egy-egy ilyen alkalom után maradt még étel, azt hajléktalanszállókra vitték el. – Ez szintén nagyon érdekes volt a számomra, hiszen magamtól biztosan nem jutottam volna el egy hajléktalanszállóra, nem láttam volna, milyen belülről, hogy működik, kik élnek egy ilyen helyen – mondja. Az is fontos volt, hogy lássa a közvetlen értelmét annak, amit csinál, tudja, hogy más embereken segített. Ráadásul, mint mondta, az is nagy tanulság volt a számára, amikor az ételosztásra eljött hajléktalanokkal beszélgetett, akik szívesen mondták el a fiatal lánynak, hogyan kerültek az utcára – akár önhibájukon kívül is.

Betti és Dominika szinte már végzett is az előírt ötven órával, alig négy-öt órányi segítő munkát kell még elvégezniük, hogy letudják a penzumot. Nem kérdés, hogy ezt idén télen is a Mikulásgyárban fogják teljesíteni, de mindketten azt mondták: ha a programmal végeznek is, továbbra is eljárnak majd segíteni, egyszerűen azért, mert jól érzik magukat a „gyárban”. Dettinek egy kicsit több, mintegy húsz órája van még vissza, a Mikulásgyárat ezek után ő is ki fogja próbálni, de neki az ételosztás is bejött, így erre is szán még néhány órát majd. – Mindig jó ötletnek tartottam a rászorulók segítését, de bevallom, ha nincs ez a program, lehet, hogy nem szánom rá magam, és nem is biztos, hogy tudtam volna, merre induljak el. Így ebben is segítség volt, hogy ki kellett választanunk valamit – összegezte Betti a tapasztalatokat.

A lányok osztályfőnöke, Kiss László azt mondta lapunknak: számára először az etikadolgozatok olvasása során tűnt fel, hogy a diákjaira milyen hatással vannak a közhasznú tevékenység során szerzett tapasztalatok. – Szerintem ezáltal sokkal nyitottabbá váltak olyan emberek felé, akik teljesen más élethelyzetben vannak, mint ők – fogalmaz. Mint mondta, a tapasztalatok még frissek, de elsőre alapvetően jók, persze nagyon sok múlik azon, hogy a fogadó intézmények mennyire veszik komolyan a programot, és mennyire nyújtanak tartalmas elfoglaltságot a diákoknak. – Összességében kifejezetten jó kezdeményezésnek tartom, mert valóban formálja a diákok jellemét. Sokaknál tényleg látni, hogy nem csak arról szól az egész, hogy letudják az ötven órát. Másrészt pedig biztos vagyok benne, hogy nem csak a mi diákjaink, hanem az ország rengeteg más iskolájában is vannak hasonló tapasztalatok. Ha pedig így van, akkor azt is észre kell venni, hogy a sokat szapult „mai fiatalokban” igenis van affinitás a szolidaritásra, az egymás felé fordulásra, stílszerűen szólva: közösségi szolgálatra – mondta.