Bodacz Balázs: Nálunk Orbán megkapná a tiszteletet

A Hír TV-ben nincs olyan ukáz, hogy kitől mit kell kérdezni – mondja. Örömmel látná Orbán Viktort.

– Melyik interjúja volt a legemlékezetesebb?
– Gyurcsány Ferenc nyilván nem megkerülhető. A Magyar Nemzetet és a Hír TV-t is tudósítottam 2006 őszén, tagja voltam annak a Célpont-stábnak, amely kirobbantotta a szakdolgozatügyet, 2014-ben, a választás éjszakáján pedig – már a Demokratikus Koalíció elnökeként – élő adásban hitványozott le. Másfél hónapja a vendégem volt a stúdióban. Ilyenkor persze nincs helye személyes viszonyulásnak, bár nyilván van egy kis drukk. De ő egy interjúalany, én pedig egy riporter, a többi líra. A Hír TV egy korábbi vezetője egyszer azt nyilatkozta, hogy a tévé addig létezni fog, amíg Gyurcsány Ferenc meg nem találja a szakdolgozatát. Megkérdeztem a DK-elnököt, hogy amennyiben ez az összevetés megállja a helyét, akkor mit gondol, meddig lesz még Hír TV. Érthető módon kitért a válasz elől. 

– Ki az, akivel a legszívesebben interjúzna?
– Nincs politikai újságíró, aki ne akarna a mindenkori magyar miniszterelnökkel interjút készíteni. 

– Viszont mostanában nagyon kevesen jutnak el odáig.
– És akik eljutnak, olyan interjúkat kénytelenek csinálni vele, amilyet én nem szeretnék. Orbán Viktor az utóbbi tíz évben kerüli azokat a helyzeteket, amelyekben fennáll annak a kockázata, hogy kívül kerül a komfortzónáján. Számos oka lehet erre, tény, hogy senki nem kapott annyi méltánytalanságot a sajtótól a rendszerváltás óta, mint ő. Nálunk viszont erre nem kellene számítania. A személyének és a pozíciójának kijáró tiszteletet is megkapná. Mint ahogyan a kérdéseket is. 

– Mit kérdezne meg Orbán Viktortól?
– Az elmúlt években annyi kérdés gyűlt fel, hogy inkább azon kéne gondolkozni, mit hagyjunk ki. Nyilván hosszasan dolgozna azon a szerkesztőség, hogy muníciót gyűjtsünk egy jó interjúvázlat összeállításához. 

– Mennyiben nehezíti meg egyébként a napi munkát az, hogy az állami tisztségviselők, a kormánypárti politikusok nem szívesen nyilatkoznak a Hír TV-nek?
– Nem az a fő kérdés, hogy az én mimózalelkem mennyire facsarodik bele, ha nem jönnek, hanem hogy a nézőink – akiknek a méréseink szerint a jelentős része egyébként jobboldali értékrendű – miért nem kapnak meg mindent, ami jár nekik. Konzervatív, polgári értékrendet valló emberek viszont szerencsére nem csak a kormánypolitikusok között vannak. Tudósok, művészek, elemzők; némelyikükre bár nyomás helyeződik, ennek ellenére elfogadják a meghívásunkat. És ők azért elég sokszor jobban és igazabb módon látják a hazánkat, mint a politikusok. 

– Hogy látja ma a sajtószabadság helyzetét Magyarországon?
– Amikor az előző ciklusban a kormánytöbbség elfogadta az új médiaszabályozást, akkor az ellenzéki orgánumok címlapján az a mondat állt, hogy Magyarországon megszűnt a sajtószabadság. Ezt teljesen szabadon leírhatták, megjelentethették, és működhettek tovább. Vagyis éppen ez a háborítatlan közlési lehetőség mutatta meg, hogy az állítás nem igaz. Ugyanakkor tény: a kormánynak van olyan szándéka, hogy az őt kritizáló hangok minél halkabbak legyenek. Van számos eszköz, amellyel el lehet érni ezt a célt. Törvényi szabályozással, gazdasági befolyásolással, a kellemetlenkedőnek tartott orgánum munkatársainak elszipkázásával, fenyegetéssel, ígérgetéssel, zsarolással. Széles a skála, mindegyikre láttam példát az elmúlt két évben. Emellett kiépült egy összehangolt kormánypárti médiagépezet, amelyen a politikai üzenet tervezetten megy keresztül, nyer formát, uralja el a kommunikációs teret, tematizálja a közbeszédet. Nem újságíró-szakmai, hanem politikai alapon. Ez – már a tömege, kiterjedése miatt is – új helyzetet teremt, de ezzel együtt kell élni. A Hír TV-ben, a Magyar Nemzetnél, a Lánchíd Rádióban százszámra dolgoznak olyanok több mint tíz éve, akik pontosan tudják, hogy milyen érzés szálkának lenni egy kormány körme alatt. Medgyessy Péter nem örült a Magyar Nemzet által kirobbantott D209-ügynek. Gyurcsány Ferenc a Fittelina-, a Nomentana-ügyeknek, a 2006-os tudósításainknak, a szakdolgozatbotránynak, Bajnai Gordon a Hajdú-Bét-balhénak. A szocialisták is próbáltak bennünket korlátozni, mégis megszülettek ezek a sztorik. Az, hogy egy kormány nem szeret, még sosem tántorított el bennünket attól, hogy kritikusan viszonyuljunk közügyekhez.