– Tavasszal átalakult a Hír TV estéjének műsorstruktúrája. Igényel más megközelítést az új műsor, a Newsroom szerkesztése, vezetése, mint az eddigieké?
– A Magyarország élőben című műsorban az este hatos és hetes hírblokkok közötti nagyjából egy órát töltöttük meg elemzésekkel, háttérbeszélgetésekkel, az összefüggések feltárásával. A profil most is ez, de nem a hírektől elválasztva, hanem azokkal együtt igyekszünk átfogóbb képet adni erősebb gazdasági és külpolitikai tartalommal. Emellett beköltözött a műsorba az eddig késő este futó Lapzárta, ahol két újságíróval beszélgetünk a nap legfontosabb híreiről. Hattól fél nyolcig tart a Newsroom, aztán jön Kálmán Olga este kilencig. Vagyis az esti műsorok kissé töredezett egymásutániságából most lett egy komplett, szervesen egymásra épülő elemeket tartalmazó, három óra hosszú műsorsávunk, amelybe bármikor érdemes bekapcsolódni, mert lesz benne új tartalom.
– Volt mozgás mostanában a Hír TV környékén. Önt nem csábították?
– Nem, de nem is vagyok az a csábulós típus. Garanciát kaptam a teljes szakmai önállóságra Tarr Péter műsorokért felelős vezérigazgató-helyettestől, majd D. Bányász Gergő belpolitikai főszerkesztőtől is. Nincs olyan ukáz, hogy kitől mit kell vagy – ami még fontosabb – kitől mit nem szabad megkérdezni. Sem nekem, sem műsorvezetőtársamnak, Szöllősi Györgyinek nem tarthat sajtótájékoztatót egyetlen vendég sem, tartozzon akármilyen politikai oldalhoz. Ha valaki azt akarja, hogy csak visszhangozzuk a szólamait, akkor vegyen reklámidőt, ott azt mond, amit akar. Az elmúlt két évben mentek már el innen kellemetlen élményekkel jobbikosok is, szocialisták is.
– Sok új arc is érkezett most a csatornához.
– Isten hozta őket! Kálmán Olga két puszival mutatkozott be, én pedig elmondtam neki, hogy örülök az érkezésének, mert innentől kezdve legalább már nem engem nevez majd a Kuruc.infó a Hír TV Kálmán Olgájának. A viccet félretéve: most nagyon színes a csapat, eltérő világképű emberek dolgoznak együtt. Egy liberálisabb hozzáállású kollégának, aki a demokráciát egyéni szabadságjogi szemlélet alapján fogalmazza meg, el kell fogadnia azt, hogy nekem meg van egy közösségközpontú, polgári, konzervatív értékrendet követő gondolkodásmódom. Én pedig az ő szempontjait fogadom el. De bármennyire tiszteletben tartjuk is a másik nézeteit, van egy közös nyelv, amelyet ha nem beszélünk, nem értjük meg egymást: ez pedig a szakmaiság. Akik az utóbbi időben érkeztek akár az Echo TV-től, akár az M1-től, akár a Népszabadságtól, mind kiváló médiaszakemberek.
– Melyik interjúja volt a legemlékezetesebb?
– Gyurcsány Ferenc nyilván nem megkerülhető. A Magyar Nemzetet és a Hír TV-t is tudósítottam 2006 őszén, tagja voltam annak a Célpont-stábnak, amely kirobbantotta a szakdolgozatügyet, 2014-ben, a választás éjszakáján pedig – már a Demokratikus Koalíció elnökeként – élő adásban hitványozott le. Másfél hónapja a vendégem volt a stúdióban. Ilyenkor persze nincs helye személyes viszonyulásnak, bár nyilván van egy kis drukk. De ő egy interjúalany, én pedig egy riporter, a többi líra. A Hír TV egy korábbi vezetője egyszer azt nyilatkozta, hogy a tévé addig létezni fog, amíg Gyurcsány Ferenc meg nem találja a szakdolgozatát. Megkérdeztem a DK-elnököt, hogy amennyiben ez az összevetés megállja a helyét, akkor mit gondol, meddig lesz még Hír TV. Érthető módon kitért a válasz elől.
– Ki az, akivel a legszívesebben interjúzna?
– Nincs politikai újságíró, aki ne akarna a mindenkori magyar miniszterelnökkel interjút készíteni.
– Viszont mostanában nagyon kevesen jutnak el odáig.
– És akik eljutnak, olyan interjúkat kénytelenek csinálni vele, amilyet én nem szeretnék. Orbán Viktor az utóbbi tíz évben kerüli azokat a helyzeteket, amelyekben fennáll annak a kockázata, hogy kívül kerül a komfortzónáján. Számos oka lehet erre, tény, hogy senki nem kapott annyi méltánytalanságot a sajtótól a rendszerváltás óta, mint ő. Nálunk viszont erre nem kellene számítania. A személyének és a pozíciójának kijáró tiszteletet is megkapná. Mint ahogyan a kérdéseket is.
– Mit kérdezne meg Orbán Viktortól?
– Az elmúlt években annyi kérdés gyűlt fel, hogy inkább azon kéne gondolkozni, mit hagyjunk ki. Nyilván hosszasan dolgozna azon a szerkesztőség, hogy muníciót gyűjtsünk egy jó interjúvázlat összeállításához.
– Mennyiben nehezíti meg egyébként a napi munkát az, hogy az állami tisztségviselők, a kormánypárti politikusok nem szívesen nyilatkoznak a Hír TV-nek?
– Nem az a fő kérdés, hogy az én mimózalelkem mennyire facsarodik bele, ha nem jönnek, hanem hogy a nézőink – akiknek a méréseink szerint a jelentős része egyébként jobboldali értékrendű – miért nem kapnak meg mindent, ami jár nekik. Konzervatív, polgári értékrendet valló emberek viszont szerencsére nem csak a kormánypolitikusok között vannak. Tudósok, művészek, elemzők; némelyikükre bár nyomás helyeződik, ennek ellenére elfogadják a meghívásunkat. És ők azért elég sokszor jobban és igazabb módon látják a hazánkat, mint a politikusok.
– Hogy látja ma a sajtószabadság helyzetét Magyarországon?
– Amikor az előző ciklusban a kormánytöbbség elfogadta az új médiaszabályozást, akkor az ellenzéki orgánumok címlapján az a mondat állt, hogy Magyarországon megszűnt a sajtószabadság. Ezt teljesen szabadon leírhatták, megjelentethették, és működhettek tovább. Vagyis éppen ez a háborítatlan közlési lehetőség mutatta meg, hogy az állítás nem igaz. Ugyanakkor tény: a kormánynak van olyan szándéka, hogy az őt kritizáló hangok minél halkabbak legyenek. Van számos eszköz, amellyel el lehet érni ezt a célt. Törvényi szabályozással, gazdasági befolyásolással, a kellemetlenkedőnek tartott orgánum munkatársainak elszipkázásával, fenyegetéssel, ígérgetéssel, zsarolással. Széles a skála, mindegyikre láttam példát az elmúlt két évben. Emellett kiépült egy összehangolt kormánypárti médiagépezet, amelyen a politikai üzenet tervezetten megy keresztül, nyer formát, uralja el a kommunikációs teret, tematizálja a közbeszédet. Nem újságíró-szakmai, hanem politikai alapon. Ez – már a tömege, kiterjedése miatt is – új helyzetet teremt, de ezzel együtt kell élni. A Hír TV-ben, a Magyar Nemzetnél, a Lánchíd Rádióban százszámra dolgoznak olyanok több mint tíz éve, akik pontosan tudják, hogy milyen érzés szálkának lenni egy kormány körme alatt. Medgyessy Péter nem örült a Magyar Nemzet által kirobbantott D209-ügynek. Gyurcsány Ferenc a Fittelina-, a Nomentana-ügyeknek, a 2006-os tudósításainknak, a szakdolgozatbotránynak, Bajnai Gordon a Hajdú-Bét-balhénak. A szocialisták is próbáltak bennünket korlátozni, mégis megszülettek ezek a sztorik. Az, hogy egy kormány nem szeret, még sosem tántorított el bennünket attól, hogy kritikusan viszonyuljunk közügyekhez.
