Ő egyébként tegnap nem jelent meg a fővárosi munkacsoport invitálására, mint ahogyan a közlekedési társaság későbbi vezetői: a BKV-ügyben szintén vádlott Balogh Zsolt, majd Kocsis István sem. Utóbbi azt közölte: a 4-es metró ügyében nem érintett, ő „tette rendbe” a metrókocsik szállítására kötött Alstom-szerződést. Valamennyien azt mondták, írásban hajlandók tájékoztatni a munkacsoportot, hogy mit tudnak a metróügyről. Medgyessy Péter volt MSZP-s miniszterelnök (akinek családi cége akkoriban az Alstom tanácsadója volt, s a nyertes pályázat után 180 millió forintos sikerdíjat kaptak), s Demszky Gábor is azt mondta nemrégiben, hogy semmiben nem érzik magukat felelősnek és semmit nem tudtak a beruházásról. A hétfői tanácskozáson Aba Botond erről megjegyezte: nem akarja minősíteni a volt főpolgármester állítását, mert igenis Demszky Gábor kéthetente kapott tájékoztatást a 4-metró építésének részleteiről. – A véleményemet, ha találkozom, négyszemközt megmondom Demszky úrnak – zárta le az ügyet a maga részéről Aba Botond, akit kedden a parlament gazdasági bizottsága is meghallgatna ugyanebben a témában.
Borbély Lénárd, a munkacsoport – valójában a Fővárosi Közgyűlés nem hivatalos, tehát döntéseket és határozatokat sem hozó testületének – vezetője elmondta: a következő megbeszélésre várhatóan két hét múlva a metróépítésért felelős DBR Metró Projektigazgatóság vezetőit s az alagútfúrást végül levezénylő Klados Gusztávot hallgatnák meg.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!