A néppárt szerint is elővehetik a végső fegyvert Orbán ellen

Az EU-szerződés 7. cikkelyének alkalmazását, a szavazati jog felfüggesztését sem zárja ki az EPP szóvivője.

MN
2017. 04. 07. 15:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha a demokratikus lecsúszás folytatódik, az Európai Unió fontolóra veheti a lisszaboni szerződés 7. cikkelyének alkalmazását, vagyis szankciókat vezethet be Magyarországgal szemben – jelentette ki az Euractivnak Siegfried Muresan európai parlamenti képviselő, a Fideszt is magába foglaló Európai Néppárt (EPP) szóvivője.

Az EPP eddig mindig megvédte a magyar kormányt, amikor napirendre kerültek a magyar ügyek az Európai Parlamentben, de a Közép-európai Egyetemet (CEU) érintő törvénymódosítást követő tiltakozások hatására ez megváltozhat. Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője már azt írta a Twitteren: az Európai Bizottságnak kell értékelnie a törvénymódosítást, a magyar kormánynak pedig ennek megfelelően kell eljárnia.

Egy belső levelezésben viszont voltak, akik ennél is tovább mentek. Frank Engel luxemburgi néppárti képviselő így fakadt ki: „Felejtsétek már el ezt a hülyeséget! Tudjuk, hogy mi történik és miért. Miért nem léptek ki az EPP-ből és az EU-ból is a saját feltételeitek szerint? Egyébként is kifelé tartotok már gyakorlatilag és tényszerűen. Menjetek! Kérlek, menjetek!”

Most Siegfried Muresan az Euractivnak azt mondta: április 29-én a párt elnöksége „mélyrehatóan” megvitatja a magyar helyzetet, és figyelemmel fogják követni az eseményeket. Ha pedig nem lesz változás, akkor

a 7. cikkelyt is az asztalra lehet tenni.

Az EU-szerződés 7. cikke az egyetlen lehetőség, hogy a közösség szankciókat alkalmazzon egy tagállammal szemben, amely megsérti az unió alapelveit, vagyis a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot.

Ezt még soha nem alkalmazták, de a szerződésből világos, hogy kell eljárni: az első lépésben megállapítják, hogy veszélyben vannak az alapvető értékek. Az igazi nukleáris opció a második lépcső, amikor azt állapíthatják meg, hogy egy tagállam súlyosan megsértette az alapértékeket, és ekkor már meg lehet vonni az adott ország szavazati jogát, illetve a neki járó forrásokat is. A 7. cikk alkalmazása nem egyszerű, a tagállamokat tömörítő Európai Tanácsban a szavazatok négyötödére van hozzá szükség, illetve az Európai Parlamentnek is abszolút többséggel kell jóváhagynia a döntést.

Muresan szerint az a helyes kérdés, amit a magyar népnek fel kell tenni, hogy akarja-e továbbra is élvezni az EU-tagság előnyeit, mint a szabad utazás, tartózkodás, munkavállalás és tanulás, illetve a sok milliárd eurós támogatásokat az EU-s alapokból. A szóvivő szerint több mint tíz évvel a csatlakozás után itt lenne az ideje, hogy Magyarország is részt vegyen az Európa jövőjéről szóló vitákban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.