Uniós forrásból épített házat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényhez tartozó szőlőhegyen a település polgármesterének, Molnár Oszkárnak a felesége. Az épületre fordított összeget a pályázat szerint szörpház megépítésére nyerte el 2013-ban. A 25,7 millió forintot a Darányi Ignác-terv keretében használták fel. Molnárné Kristóf Adrienn vállalta, hogy egyéni vállalkozóként öt éven át fenntarthatóan üzemelteti a szörpfőzdét, ám tapasztalataink szerint termékeikkel sehol nem lehet találkozni, az épületet hétvégi, illetve családi házként használják.
Lepusztult kertek és borospincék sora állt a szőlőhegyen a rendszerváltás után, ám az elmúlt másfél évtizedben évről évre egyre több újul meg, az éves búcsún több ezer ember fordul meg a hegyen. Itt kezdtünk nyomozni Molnárné Kristóf Adrienn szörpháza után; nem egyszerű megtalálni. A környéken dolgozó munkásoknál érdeklődtünk, hol lehet. Némileg tanácstalanul ötleteltek, de amikor jeleztük, hogy a polgármester feleségének szörpházát keressük, egyből útba igazítottak „a polgármester háza” felé. Az épületet a kellemesen napos, remek panorámájú pincesoron találtuk meg, a domb lábánál fekvő szőlősorok fölött.
Hiába kopogtattunk, senki sem volt ott, nyitvatartási időt sem találtunk, mindössze egy kis tábla jelzi a verandás épület ajtajánál, hogy az épület uniós források felhasználásával épült.
Szörp vagy lekvár főzésére alkalmas, nagy méretű főzőalkalmatosságok a ház belátható környezetében nem voltak, az épület inkább hatott szép családi házként – erre utalnak az otthagyott gyerekjátékok –, mint autentikus szörp- és lekvárfőző manufaktúraként. A veranda szélén hagyott néhány üres üvegen a „szilva” felirat szerepelt, ám megszagolva kétségünk sem maradt, hogy abban utoljára pálinka lehetett, nem szörp. Egy forrásunk is úgy nyilatkozott, hogy a háznál járva csak a polgármester anyósát találta, aki az ott játszó unokákra vigyázott, ám a polgármester feleségét, illetve szörpöt hiába keresett.
A városban helyieket kérdezve sem találtunk senkit, aki vásárolt volna valaha a szörpökből, kivétel nélkül a polgármesteri hivatalhoz irányítottak. Molnár Oszkár a valós működést firtató kérdésünkre elmondta, felesége készíti a termékeket, illetve ha vele tartunk a házhoz, akkor készségesen ajándékoz nekünk lekvárt, de szörpöt sajnos nem, mert az elfogyott. Hozzátette, hogy a szörpház ötéves fenntarthatóságát a pályázat alapján be kell tartaniuk, de a polgármester szerint ők nem öt évben gondolkodtak. Ezzel kapcsolatban szükségesnek érezte megosztani lapunkkal, hogy fiatal feleségével családi otthonteremtési kedvezmény (csok) felvételét tervezik. Amikor jeleztük, hogy nyomát sem láttuk szörpkészítésnek, és nagyon családi ház jellege van az épületnek, Molnár Oszkár rávágta: na és? Igyekeztünk megragadni az általa felkínált lehetőséget, hogy vele tartsunk a házhoz, ám a lekvárból ajándék helyett inkább vásárolnánk. Ekkor viszont teendőire hivatkozva elállt attól, hogy odakísérjen minket, majd eszébe jutott, hogy ő nem is adhat el belőle, csak a felesége.
A beszélgetés után a városból Budapest felé vettük az irányt, ám a polgármester telefonon még hívott bennünket, hogy szeretne pontot tenni a családja és a vagyonát övező kérdések végére, ezért a Rakacai-tó partján álló házukhoz invitált minket, ahol három gyerekével és feleségével lakik. – Megmutatom, hogyan élünk – mondta készségesen, de jeleztük neki, nem a családi élete miatt kerestük, tehát a váratlanul felszabaduló idejében inkább a szörpházhoz kísérnénk el, hogy vásárolhassunk. Erre nem adott lehetőséget, mert szerinte a ház kulcsai a betegség miatt kórházba került feleségénél maradtak. Szörp és lekvár nélkül tértünk haza.
