Káosz a Sportkórház költözése körül: menniük kell, de nincs hova

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Június 30-ig kellett volna elhagyni az Alkotás utcát, de a Karolina úti új telephely távolról sincs kész.

Kuslits Szonja
2017. 07. 04. 8:54

A Sportkórháznál abban bíztak korábban, hogy augusztus 15-ig kapnak haladékot, de most úgy tűnik, július végéig költözniük kell. Erről azonban hivatalos, nyilvánosan elérhető friss szerződést vagy szerződésmódosítást nem találtunk, így továbbra is a június 30-i dátum van érvényben.

Egyelőre annyi biztos: utoljára a rendelők, a fekvőbetegrészlegek és a műtők költöznek majd. Előfordulhat, hogy a költözés miatt lesz némi fennakadás a műtéti időpontokban is, ami néhány napos leállást okozhat, de mivel a Sportkórházban többségében előre tervezett beavatkozásokat végeznek, ez nem kelt majd nagyobb fennakadást. Azt azonban továbbra sem tudni, hogy a jelenlegi állapotokat figyelembe véve augusztusra hogyan lesz üzemképes a Karolina úti telephely.

Az ügyben kerestük a Sportkórházat is, de kérdéseinkre nem érkezett válasz. A költözésért miniszteri biztosként felelős Berkes István korábban arról beszélt: a Karolina úti tömbépület egyik előnye, hogy alapterülete nagyobb, mint a Sportkórház eddigi épületegyüttese összesen.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár pedig márciusban a többi között azzal indokolta a milliárdos fejlesztéseket, hogy a lakosságban 15 százalékra növekedett a rendszeresen sportolók aránya, 16 kiemelt sportágnál pedig megközelítőleg 66 százalékos növekedés történt a versenyengedéllyel bíró sportolók létszámában. Hasonló a növekedés aránya a húsz felzárkóztatási sportág esetében is, míg az öt látványcsapatsportágnál mindez eléri a 72 százalékot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.