Lányi András: Kinek áll érdekében a kedvelt partszakasz feláldozása?

„Nehéz érdemi vitát folytatni, ha nincs egyetértés abban, hogy miről vitatkozunk” – szögezte le.

Nyílt levelet írt Tarlós István főpolgármesternek Lányi András a Római-part ügyében. A szerkesztőségünkhoz eljuttatott szöveget változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Főpolgármester úr!

Az elmúlt hetekben többször nehezményezted, hogy a Római-part ügyében nem szakmai vita folyik. Kérlek, ne vedd zokon, ha ezzel kapcsolatban felhívom a figyelmedet néhány összefüggésre, miután megtiszteltél azzal, hogy a vitában bizonyos szerepet szántál nekem is.

Először is, nehéz érdemi vitát folytatni, ha nincs egyetértés abban, hogy miről vitatkozunk. Te ragaszkodsz ahhoz, hogy egy árvízvédelmi problémát kellene végre megoldani. Egy ilyen megoldás azonban csak akkor nevezhető jónak vagy rossznak, ha tudjuk, hogy mit akarunk megvédeni, milyen jövőt szánunk az érintett területnek: halastavat vagy lakótelepet képzelünk oda. Ezt nem a mérnökök szokták eldönteni. Mivel egy városrész sorsa van terítéken – természeti értékekben gazdag, többféle társadalmi funkciót betöltő területről van szó – megalapozott döntés csak a városrendezés, a településszociológia, az ökológia stb. szakembereinek véleményére támaszkodva hozható. Mi ennek tudatában készítettük el javaslatunkat a Csillaghegyi öblözet árvízvédelmére és a Római-part rendezésére. Érdemi megfontolások helyett te beérted a parti mobilgát tervezőjétől és kivitelezőjétől megrendelt válasszal, akik védték a mundér becsületét, úgy, ahogy tudták. A tervet bíráló vízügyi szaktekintélyeket te magad is csak odavetett, személyeskedő megjegyzésekre méltattad, a civil tiltakozást pedig a politikai ellenség aknamunkájának tulajdonítottad. (A környezetvédőket lezsidózó Facebook-kampány ennek a hozzáállásnak, sajnos, logikus következménye.)

A Római-part jövője azonban nem szakmai kérdés, hanem mindenekelőtt közügy, amelyben a döntés a politikai közösséget illeti. Demokratikus országokban ez azt jelenti, hogy az érintettek, e közösség tagjai, egymástól különböző elképzeléseiket nyilvános vitában képviselhetik, ahol az érvek mérlegre kerülnek, és az álláspontok szerencsés esetben közeledhetnek egymáshoz. Ez komoly segítséget jelent a döntéshozóknak, hogy végül megalapozottan döntsenek, és döntésük jogosultságának elismerését megkövetelhessék azoktól is, akiknek egyetértését nem tudták megszerezni.

Az, hogy a vita politikai keretek között zajlik, nem kisebbíti a szakmai érvek jelentőségét. Éppen ellenkezőleg, rákényszeríti a vita résztvevőit, hogy álláspontját ki-ki a lehető legjobb érvekkel támassza alá. Így nem fordulhat elő, hogy fontos szempontok elsikkadnak vagy túl későn kerülnek napvilágra. Minden jól védhető nézet szóhoz jut, és a szakemberek vitájában a kormányzat a pártatlan döntőbíró szerepére szorítkozhat.

Jogos ellenvetés, hogy a szakemberek elfogultsága, a civil és kormányzati szereplők makacssága a hazai tapasztalatok alapján kilátástalanná teszi, hogy egy ilyen vitából békés meggyezés szülessen. De miért kell ennek így lennie? Csakis azért, mert nálunk a nyilvános vita rendszerint a döntés után kezdődik, amikor az álláspontok már megmerevedtek, a választási lehetőségek beszűkültek, és az egymással szemben álló felek számára presztizskérdés, hogy ne engedjenek. Ennek világszerte bevált ellenszere az úgynevezett közösségi tervezés: az érdekelteket a döntés-előkészítés folyamatának már a kezdetén egy asztalhoz ültetik, szempontjaikat mindvégig figyelembe veszik. Ez az eljárásmód persze nem alkalmas arra, hogy egy előre elhatározott, ámde legitim érvekkel nehezen védhető prekoncepciót ráerőltessen a társadalmi partnerekre.

Az elmúlt hetekben azért néhány dolog kiderült, legalább azok számára, akik vitánkat az esetlegesen szállingózó hírek alapján követni tudták. Először talán az, hogy a Római-part a Duna természetes ártere, amely jelenlegi, sokak számára vonzó adottságait a vízjárásnak köszönheti. Ha ennek útját álljuk, azt nem tehetjük másként, mint a part élővilágának elpusztítása árán. (Más európai nagyvárosok ártéri, vízparti területeik visszazöldítésével kísérleteznek, vagy féltékenyen őrzik, ami még megmaradt.) A mobilgát biztonsága, alépítményének kiépítése, az árvizeknek ellenálló rézsű kialakítása stb, sajnos, a növénytakaró nagyobb részének eltávolítását követeli, aki ezt tagadja, téved vagy másokat akar megtéveszteni.

Másodszor, hogy a választott megoldással, a mobilgáttal szemben az érintett szakterületek (vízközmű, geofizika) vezető szakemberei súlyos aggályokat fogalmaznak meg, melyek jogosságát csak további vizsgálatok cáfolhatják vagy igazolhatják. Ezzel szemben a hagyományos árvízvédelmi fővonal megtartásának és megerősítésének előnyei, a terepadottságok és az eddigi tapasztalatok ismeretében nyilvánvalónak tűnnek: biztonságosabb, egyszerűbb - és olcsóbb. (A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott terv nonszensz-költségvetéséről máris kiderült, hogy kivitelezése a leírt számoknak akár a duplájába is kerülhet.)

Harmadszor, hogy létezik egy közbülső megoldás: gátépítés a „kertek alatt”. Az általad gyakran hivatkozott vízügyi állásfoglalás is ezt pártolja, nem a parti változatot. Szerintünk ez nem jelentheti a fő védvonal áthelyezését a Nánási útról, de hatékony védelmet biztosítana az ártéri ingatlanok számára. Tulajdonosaik azonban ez ellen tiltakoznak a leghevesebben, akkor pedig nincs miért erőltetni ezt a változatot. Úgy tűnik, ők csak a közterületen és közköltségen megvalósuló védekezésben érdekeltek, vagy abban sem. Mert aki ide építkezett, az rendszerint számolt a vízjárással, vagy éppen azért költözött a Rómaira, hogy azt a jelenlegi, romantikus állapotában élvezze. Nem biztos, hogy jobban örülne a névleg még üdülő-övezetnek számító környéket elborító lakóparkoknak, mint a Duna tíz évenkénti látogatásának.

Megkerülhetetlen tehát a kérdés: kinek áll mégis érdekében a fővárosiak által kedvelt partszakasz feláldozása? Azoknak, akik a bevédett és beépíthetővé tett terület ingatlanjainak értéknövekedésére számítanak, s már ma is ennek reményében hirdetnek, építkeznek, vásárolnak. Ér ez annyit, hogy a Csillaghegyi öblözet árvízvédelmének kockázatosabb útját válasszuk? Ér ez annyit, hogy elveszítsük a budai Dunapart utolsó természetközeli állapotát őrző szakaszát?

Nehéz, bonyolult kérdések ezek, ebben remélem, egyetértünk. A civil tiltakozók és a mi közgyűlési döntésre váró javaslatunk szerint (szerzői: Koncsos László, a Műegyetemen a Vízközmű tanszék professzora, Bardóczi Sándor urbanista, tájépítész, Tosics Iván és Csanádi Gábor városszociológusok) még nem késő elvégezni, ami elmaradt: a felmerült megoldási alternatívák azonos mélységű, átfogó - nemcsak mérnöki - vizsgálatát.

Amíg erre sor kerülhet, mi levélben kérni, tüntetésen követelni, a fővárosi közgyűlésen javasolni fogjuk a parti védmű tervezésével, engedélyeztetésével és előkészítésével kapcsolatos valamennyi eljárás felfüggesztését, a parti ivóvíz fővezeték cseréjét is ide értve. Ellenkező esetben ugyanis könnyen kész helyzetet teremthet valaki, miközben a közvélemény népszavazási kezdeményezésed elbírálására vár.

Barátságos üdvözlettel,
Lányi András

Amennyiben Tarlós István főpolgármester válaszol a levélre, reakcióját természetesen közzétesszük.