Lányi András: Kinek áll érdekében a kedvelt partszakasz feláldozása?

„Nehéz érdemi vitát folytatni, ha nincs egyetértés abban, hogy miről vitatkozunk” – szögezte le.

Az, hogy a vita politikai keretek között zajlik, nem kisebbíti a szakmai érvek jelentőségét. Éppen ellenkezőleg, rákényszeríti a vita résztvevőit, hogy álláspontját ki-ki a lehető legjobb érvekkel támassza alá. Így nem fordulhat elő, hogy fontos szempontok elsikkadnak vagy túl későn kerülnek napvilágra. Minden jól védhető nézet szóhoz jut, és a szakemberek vitájában a kormányzat a pártatlan döntőbíró szerepére szorítkozhat.

Jogos ellenvetés, hogy a szakemberek elfogultsága, a civil és kormányzati szereplők makacssága a hazai tapasztalatok alapján kilátástalanná teszi, hogy egy ilyen vitából békés meggyezés szülessen. De miért kell ennek így lennie? Csakis azért, mert nálunk a nyilvános vita rendszerint a döntés után kezdődik, amikor az álláspontok már megmerevedtek, a választási lehetőségek beszűkültek, és az egymással szemben álló felek számára presztizskérdés, hogy ne engedjenek. Ennek világszerte bevált ellenszere az úgynevezett közösségi tervezés: az érdekelteket a döntés-előkészítés folyamatának már a kezdetén egy asztalhoz ültetik, szempontjaikat mindvégig figyelembe veszik. Ez az eljárásmód persze nem alkalmas arra, hogy egy előre elhatározott, ámde legitim érvekkel nehezen védhető prekoncepciót ráerőltessen a társadalmi partnerekre.

Az elmúlt hetekben azért néhány dolog kiderült, legalább azok számára, akik vitánkat az esetlegesen szállingózó hírek alapján követni tudták. Először talán az, hogy a Római-part a Duna természetes ártere, amely jelenlegi, sokak számára vonzó adottságait a vízjárásnak köszönheti. Ha ennek útját álljuk, azt nem tehetjük másként, mint a part élővilágának elpusztítása árán. (Más európai nagyvárosok ártéri, vízparti területeik visszazöldítésével kísérleteznek, vagy féltékenyen őrzik, ami még megmaradt.) A mobilgát biztonsága, alépítményének kiépítése, az árvizeknek ellenálló rézsű kialakítása stb, sajnos, a növénytakaró nagyobb részének eltávolítását követeli, aki ezt tagadja, téved vagy másokat akar megtéveszteni.

Másodszor, hogy a választott megoldással, a mobilgáttal szemben az érintett szakterületek (vízközmű, geofizika) vezető szakemberei súlyos aggályokat fogalmaznak meg, melyek jogosságát csak további vizsgálatok cáfolhatják vagy igazolhatják. Ezzel szemben a hagyományos árvízvédelmi fővonal megtartásának és megerősítésének előnyei, a terepadottságok és az eddigi tapasztalatok ismeretében nyilvánvalónak tűnnek: biztonságosabb, egyszerűbb - és olcsóbb. (A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott terv nonszensz-költségvetéséről máris kiderült, hogy kivitelezése a leírt számoknak akár a duplájába is kerülhet.)

Harmadszor, hogy létezik egy közbülső megoldás: gátépítés a „kertek alatt”. Az általad gyakran hivatkozott vízügyi állásfoglalás is ezt pártolja, nem a parti változatot. Szerintünk ez nem jelentheti a fő védvonal áthelyezését a Nánási útról, de hatékony védelmet biztosítana az ártéri ingatlanok számára. Tulajdonosaik azonban ez ellen tiltakoznak a leghevesebben, akkor pedig nincs miért erőltetni ezt a változatot. Úgy tűnik, ők csak a közterületen és közköltségen megvalósuló védekezésben érdekeltek, vagy abban sem. Mert aki ide építkezett, az rendszerint számolt a vízjárással, vagy éppen azért költözött a Rómaira, hogy azt a jelenlegi, romantikus állapotában élvezze. Nem biztos, hogy jobban örülne a névleg még üdülő-övezetnek számító környéket elborító lakóparkoknak, mint a Duna tíz évenkénti látogatásának.

Megkerülhetetlen tehát a kérdés: kinek áll mégis érdekében a fővárosiak által kedvelt partszakasz feláldozása? Azoknak, akik a bevédett és beépíthetővé tett terület ingatlanjainak értéknövekedésére számítanak, s már ma is ennek reményében hirdetnek, építkeznek, vásárolnak. Ér ez annyit, hogy a Csillaghegyi öblözet árvízvédelmének kockázatosabb útját válasszuk? Ér ez annyit, hogy elveszítsük a budai Dunapart utolsó természetközeli állapotát őrző szakaszát?

Nehéz, bonyolult kérdések ezek, ebben remélem, egyetértünk. A civil tiltakozók és a mi közgyűlési döntésre váró javaslatunk szerint (szerzői: Koncsos László, a Műegyetemen a Vízközmű tanszék professzora, Bardóczi Sándor urbanista, tájépítész, Tosics Iván és Csanádi Gábor városszociológusok) még nem késő elvégezni, ami elmaradt: a felmerült megoldási alternatívák azonos mélységű, átfogó - nemcsak mérnöki - vizsgálatát.

Amíg erre sor kerülhet, mi levélben kérni, tüntetésen követelni, a fővárosi közgyűlésen javasolni fogjuk a parti védmű tervezésével, engedélyeztetésével és előkészítésével kapcsolatos valamennyi eljárás felfüggesztését, a parti ivóvíz fővezeték cseréjét is ide értve. Ellenkező esetben ugyanis könnyen kész helyzetet teremthet valaki, miközben a közvélemény népszavazási kezdeményezésed elbírálására vár.

Barátságos üdvözlettel,
Lányi András

Amennyiben Tarlós István főpolgármester válaszol a levélre, reakcióját természetesen közzétesszük.