Tovább akar terjeszkedni a reklámpiacon a Jobbik

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A párt a már meglévő 1100 plakáthelyen kívül újabb reklámfelületeket szerezne meg. A Fidesz feljelentést tesz.

Lőrincz Tamás
2017. 09. 25. 4:12

Az utcákon egyébként megjelentek olyan hirdetések is, amelyeken „gengszterként” ábrázolják Orbán Viktort, Mészáros Lőrincet, Habony Árpádot, valamint Rogán Antalt. A politikusok fényképe felett a „Főnök”, a „Stróman”, a „Hazug” és a „Kötvényes” szavak olvashatók. – A gengszteres plakátokhoz természetesen nincsen semmi közünk, nyilván a tartalmával, az üzenetével maximálisan egyetértünk, de ezek nem a mi plakátjaink – mondta szombaton a Hír TV-nek Jakab Péter, a Jobbik szóvivője.

A Fidesz azután döntött mások mellett a pártok köztéri hirdetési lehetőségeinek szigorítása mellett, hogy a Jobbik év elején országos plakátkampányba kezdett, azt üzenve, hogy míg az emberek dolgoznak, a kormány lop. A törvényt végül nem kétharmados törvényben, hanem a sima feles többséghez kötött településkép-védelmi jogszabály módosításával fogadták el. Ebbe az került bele, hogy bár plakátolniuk egész évben lehet a pártoknak is, ám kizárólag listaáron bérelhetnek felületeket. Az elfogadott törvény miatt az ellenzéki pártok az Alkotmánybírósághoz fordultak, álláspontjuk szerint ugyanis nem lehet egy sarkalatos törvényt feles jogszabállyal módosítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.