Itt a Fidesz válasza a gyanús kampányköltéseikre

Vizsgálóbizottságról, az „első Soros-tervről” és a civilekről ment a vita az igazságügyi bizottságban.

Katona Mariann
2017. 10. 30. 12:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lesöpörte az asztalról a kormánypárti többség azt a jobbikos kezdeményezésű, de a teljes ellenzék által támogatott javaslatot, hogy vizsgálóbizottság tárja fel a Fidesz korábbi választásokat megelőző kampányköltéseit.

Volner János, a Jobbik frakcióvezetője az igazságügyi bizottság hétfő délelőtti ülésén arra hivatkozott, hogy régóta tudni: „finoman szólva ingatag alapokon áll” a Fidesz párt- és kampányfinanszírozása. Kezdésként, a kormányzati kommunikációt karikírozva az, „első Soros-tervről” kezdett beszélni, amelynek a lényege szerinte, hogy a „szabadkőműves spekulánstól” korábban pénzt fogadtak el fideszesek, hogy bejussanak az Országgyűlésbe. A jobbikos politikus a 2010-es kampánnyal folytatta, ahol – mint emlékeztetett a korábbi sajtóhírekre – a Fidesz a számlák szerint 98 millió forintot költött, ám az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) csak 36 milliós kiadást vallott be. Majd szóvá tette azt is – ami szintén a sajtóban jelent meg – miszerint a Hír TV, amely az akkori Fidesz-kampány hirdetéseit is intézte, nem találja a Fidesz számára kibocsátott számlákat, vagyis úgy tűnik, hogy a kormánypárt ingyen kapott például óriásplakátokat.

A bizottság fideszes képviselői a konkrét „vádakat” lényegében szó nélkül hagyták. Vas Imre például csak arra hivatkozott, hogy a törvény értelmében nem lehet olyan témában parlamenti vizsgálóbizottságot felállítani, amely nem az Országgyűlés hatásköre. A pártok gazdálkodása ugyanis az ÁSZ-hoz tartozik. Párttársa, a szintén fideszes Répássy Róbert ezt azzal egészítette ki, hogy nem lenne jó, ha a „rivális pártoknak kellene ellenőrizni egymás gazdálkodását”. Nem maradt ki a fideszes megszólalásokból az sem, hogy bezzeg a Jobbik milyen plakátokon és miből hirdet.

A jobbikosok erre reagálva kiemelték, hogy az ő ügyüket már vizsgálják: a volt fideszes képviselő-jelölt, Polt Péter által vezetett ügyészség, illetve a volt fideszes képviselő, Domokos László által vezetett ÁSZ. Konkrétumokat azonban a Fideszt érintő ügyek kapcsán hiába kértek, nem kaptak.

Az ülésen egyébként éles szóváltás alakult ki a fideszes Vas Imre és a jobbikos Apáti István között, nemegyszer személyeskedésig süllyedve.

Más ellenzéki javaslat sem kapott zöld jelzést a kormánypárti többségű bizottságban. Az MSZP például azt szerette volna, ha a külföldről támogatott civil szervezeteket szerintük megbélyegző szabályozást vissza lehetne vonni. A szocialista Bárándy Gergely például arra hivatkozott, hogy kötelezettségszegési eljárás is zajlik hazánk ellen a civiltörvény miatt. A fideszes Répássy Róbert szerint ugyanakkor nincs szó semmiféle hátrányos megkülönböztetésről, a sajtóban ő ugyanis azt olvasta, hogy vannak olyan szervezetek, amelyek kifejezetten büszkék rá, hogy olyan tevékenységet végeznek, amelyet külföldről is támogatnak.

Támogatta az igazságügyi bizottság, vagyis az Országgyűlés napirendjére kerül a KDNP javaslata, amellyel meghosszabbítanák a kilakoltatási moratórium idejét: két héttel korábban, vagyis november 15-én kezdődne, és két hónappal később, vagyis április 30-án fejeződne be. Az ellenzék is támogatta ezt, bár a jobbikos Staudt Gábor megjegyezte, hogy a kormánypártok ezzel a választások utáni időszakra tolják ki a problémát.

Átment a bizottságon az a szintén fideszes elképzelés is, miszerint, ha egy párt a választásokon nem éri el a fél százalékot, akkor vissza kell fizetnie a kampányra kapott akár több száz milliós állami támogatást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.