Miközben a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Dózsa László szerepel a Life magazin ikonikus 1956-os felvételén, az alapítvány által fenntartott Terror Háza Múzeum munkatársai ma már korántsem biztosak ebben. Horváth Miklós történészre igyekeznek tolni a felelősséget azért, mert a színművészt azonosították a képen szereplő fiatal forradalmárként. Ő volt az a történész, aki mikor elé került a fénykép, rendben lévőnek találta az azonosítási munkát. Később elismerte: hibázott, egy másik forradalmár, Pruck Pál szerepel a képen, majd felmondott.
Egyebek között ez derült ki az ügyben a Fővárosi Törvényszéken tartott eljárás csütörtöki tárgyalásán. A per azért indult, mert Pruck Pál lánya szerint megsértették édesapja kegyeleti jogait, miután a tévedésre rámutató jelzése ellenére nem módosították a plakátokon a nevet, sőt egy házfestésen ma is így szerepel.
A tavalyi emlékévre készített képes összeállítás célja egyébként az volt, hogy a forradalomnak arcokat és neveket adjanak. Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója a tárgyaláson arról beszélt, hogy a képeket fiatal történészek válogatták össze, majd próbálták azonosítani a szereplőket. Később Horváth Miklós történész annak ellenére adta áldását az azonosításra, hogy nem ellenőrizték, Dózsa László látható-e a képen. Elég volt, hogy a színművész írásba adta: ő van a felvételen, ráadásul ezt köztudomású ténynek vélték, miután Dózsa a képet mutogatva előadásokat is tartott. Annak ellenére is, hogy a képet először közlő Life magazinban Pruck Pál szerepelt.
Tallai szerint az azonosítás a kor jeles kutatójának, Horváth Miklós történésznek volt a feladata. Azt is mondta, hogy Horváth úgy fordított a véleményén, hogy Schmidt Mária főigazgató kérése ellenére sem tárta fel Pruck Pál életútját. Az ügy szempontjából mellékszál, hogy Horváth Miklós állította: nem kapott ilyen feladatot, és szakmai vezető sem volt. Tallai szerint a történész gondatlanul járt el. Békés Márton kutatási igazgató is nagyon óvatosan fogalmazott arra a kérdésre, hogy ki van a felvételen. Azt mondta ugyanis, hogy ezt nem merné megítélni, „egy hős pesti srác van a képen”. Ez azért figyelemre méltó, mert a munkáltató közalapítvány szerint nem kérdés, Dózsa László látható a fotón.
A következő hetekben mindenesetre felülvizsgálhatja álláspontját a közalapítvány. Bene Lajos bíró ugyanis arra kérte a testületet, vizsgálja meg a rendelkezésére bocsátott családi fotókat Pruck Pálról. Ha ez nem vezet megegyezésre, több százezer forintos antropológiai vizsgálat következhet.
Egyébként a közalapítványhoz hasonlóan Orbán Viktor szerint sem kérdés, hogy Dózsa László szerepel a képen. Október 23-ai beszédében azon hősök társaságában említette a színművészt, akik szerepeltek az emlékév óriásplakátjain.