Vélhetően kudarcba fullad Vágó Gábor népszavazási akciója

Az állami cégvezetők bérének maximálása miatt indított aláírásgyűjtést a volt LMP-s képviselő.

Markotay Csaba
2017. 11. 28. 6:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár volt már sikeresnek nevezhető népszavazási kezdeményezése is, a jelek szerint most kudarccal zárult Vágó Gábornak az állami cégvezetők bérplafonjával kapcsolatos aláírásgyűjtése – tudta meg a Magyar Nemzet. Információink szerint a volt LMP-s képviselő múlt kedden, egyedül adta le az íveket a Nemzeti Választási Irodában (NVI), és az aláírások száma meg sem közelítette a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezret. Pontos számot az NVI egyelőre nem közölt, de amint befejezik a szignók ellenőrzését – erre 60 napjuk van, de valószínűleg ennél korábban, még idén végeznek a munkával –, pontosan közzéteszik, hány aláírás gyűlt össze, és közülük hány volt hiteles.

Sokat elárul azonban az akció „eredményéről”, hogy lapunknak maga a kezdeményező, Vágó Gábor sem volt hajlandó elárulni részleteket. Arra a kérdésünkre, hogy hány aláírást adott le, azzal válaszolt: „Majd megszámolják és mondanak egy számot, még én sem tudom.” A politikus még becslésbe sem bocsátkozott, arra a felvetésre pedig, hogy lesz-e legalább 100 ezer aláírás (akkor a parlamentnek kötelező foglalkoznia a kérdéssel) azzal válaszolt: „reméljük, meglesz”.

Mindez jól jelzi, hogy a július 25-én indult aláírásgyűjtő akció nem hozta lázba a választópolgárokat. Pedig a gyűjtés nagy lendülettel indult: öt párt – az MSZP, az LMP, a Párbeszéd, az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt – is támogatásáról biztosította az akciót. A július végén a Blaha Lujza téri aluljáróban felállított aláírásgyűjtő standnál Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje például arról beszélt: a népszavazás a „2018-as parlamenti választás és az ellenzéki győzelem előszobája lehet”, mert az ellenzéki pártok együttműködésén alapul, és mert Magyarország egyik legfontosabb kérdését, a bérek helyzetét tematizálja. Vágó Gábor a négy hónapos gyűjtés félidejében, szeptember végén azzal büszkélkedett az ATV-nek, hogy 62 ezer szignó már összegyűlt.

Vágó Gábor egyébként egy korábbi kérdésével – a korrupciós bűncselekmények elévülésének 12 évre emelésével – úgy ért el sikert, hogy lényegében nem is kellett aláírásokat gyűjtenie. Amikor ugyanis az olimpia elleni fővárosi aláírásgyűjtést sikerrel lebonyolító Momentum Mozgalom jelezte, hogy beszáll abba kezdeményezésbe, a Fidesz okafogyottá tette a kérdést, mivel a parlamentben – az ellenzékkel együtt – elfogadtak egy erről szóló javaslatot.

Egy hét elteltével viszont állítólag jól áll a Momentum Mozgalom a civiltörvény, azaz a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló jogszabály visszavonásával kapcsolatos akciójával. Pontos adatokat ma közöl a szervezet, de múlt kedd óta 20-25 ezer körül lehet az összegyűjtött aláírások száma. Papp Gergő, a Momentum kommunikációs igazgatója lapunknak azt mondta, egyelőre nincs olyan pezsgés, mint az év elején, az olimpia elleni akciónál, de Budapesten több mint tíz helyszínen, és a legtöbb nagyvárosban gyűjtenek aláírásokat, illetve a Brüsszelben és Berlinben élő magyarok közül is sokan támogatták már a kezdeményezésüket. Szerinte szimbolikus cél lehet a 266 ezer aláírás összegyűjtése (ennyit adtak le a nolimpiás akciónál), és reményét fejezte ki, hogy más pártok is bekapcsolódnak a gyűjtésbe.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.