Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány a Honvédelmi Sportközpontok megépítéséhez szükséges hatósági ügyeket – derült ki a Magyar Közlönyből. Korábban arról volt szó, hogy a program első ütemében 40 helyszínen, a megyei és járási székhelyeken alakítják ki az elsősorban dzsúdózásra, vívásra, karatéra és sportlövészetre alkalmas tereket 17,5 milliárd forintos büdzséből, a most megjelent kormányrendelet viszont egyelőre „csak” 16 helyszínt sorolt fel. A megyeszékhelyek közül Kecskeméten, Pécsen, Szekszárdon, Székesfehérváron és Zalaegerszegen lesz honvédelmi sportközpont, de például Hódmezővásárhely, Kisvárda, Sárospatak, a 13 ezer lakosú Újfehértó és a 11 ezer fős Szigetvár is a kiválasztottak között szerepel.
„A Honvédelmi Sportközpontok létrehozásának célja, hogy a sporton keresztül a társadalom minél szélesebb rétegét vonják be a honvédelmi nevelés programjába, kifejezetten önkéntes alapon” – közölte még szeptemberben a Honvédelmi Minisztérium (HM). Hozzátették: a létesítmények nem iskolákban épülnek.
A beruházások építtetője a Nemzeti Sportközpontok lesz, de a vagyonkezelő a HM, a szakmai tanácsadó pedig a Honvédelmi Sportszövetség (HS). Utóbbi elnökének december elején választották meg Nébald Györgyöt, aki korábban vezető beosztást töltött be az Emmi sportért felelős államtitkárságán, vezette a Tüskecsarnokot, de egy, a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó zrt. menedzsmentjének is tagja volt. „Ezeket a felépülő honvédelmi sportközpontokat a HS feladata megtölteni tartalommal, és igyekszünk mindenkit megszólítani, gyerekeket, családokat, fiatalokat és időseket egyaránt” – mondta az olimpiai bajnok Nébald György a Magyar Tartalékosok Szövetségének adott interjújában. Hozzátette: kezdetben elsősorban dzsúdózásra, vívásra, karatéra és sportlövészetre lesz lehetőség a honvédelmi sportközpontokban, azonban a későbbiekben más sportágakban is kipróbálhatjuk magunkat.
Újfehértó városa még november 6-án döntött úgy, hogy egy 25 ezer négyzetméteres területet ingyen az államnak ad. Sárospatakon pedig december 3-án hagyta jóvá a képviselő-testület az építkezéshez szükséges együttműködési megállapodást. „Két telket ajánlottunk fel az államnak, a HM szemrevételezte a területet. A sportközpontban edzőterem, konditerem, lézeres lőszoba és egy kis lőtér is lesz” – mondta a Zemplén TV-nek Aros János polgármester.
Mint megírtuk, a Klebersberg Központ júliusban iskolaigazgatókat keresett meg, hogy az iskolaépület területén vagy annak udvarán biztosítsanak egy 90 négyzetméteres területet lőterek számára. A terv miatt tiltakoztak a tanárok, Ne lőjetek! címmel aláírásgyűjtés is indult. A petíciót zömében egykori vagy jelenleg is dolgozó pedagógusok írták alá, de több pszichológus és egyetemi oktató is csatlakozott az akcióhoz.
Utóbbi elnöke, Mendrey László személyesen is aláírta a petíciót – mint a Magyar Nemzetnek elmondta, több oka volt arra, hogy így tiltakozzon a lőterek ellen: „Voltam katona, és talán pont ezért utálom a militáns fellépést és fegyvereket; ez a személyes ok. Fontosabb azonban, hogy Magyarországon hatalmas kockázata van a fegyverhasználat népszerűsítésének: a politika hatására a szolidaritásnak írmagja sem maradt, az intolerancia és a feszültség szintje viszont megnőtt. Ebben a helyzetben adnánk fegyvert kiforratlan, hősködni szerető kamaszok kezébe, ami az óvintézkedések mellett is veszélyes ötlet – mondta a PDSZ vezetője.