Tóth Bertalan: A közös több, mint a külön

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az MSZP frakcióvezetője szerint a parlamentben nem lehet sikereket elérni.

Katona Mariann
2017. 12. 29. 17:10

– Most úgy tűnik, az egyetlen szövetségesük a Párbeszéd. Lesz közös MSZP–Párbeszéd-lista?
– Erről a pártok megfelelő fórumai fognak döntést hozni. Január végén, február elején lesz kongresszusa az MSZP-nek, akkor el fog dőlni.

– Önök tíz százalék körül a közvélemény-kutatások szerint, a Párbeszéd pedig egy százalékon áll. Megkockáztatják a tíz százalékos parlamenti küszöböt?
– Mi végig azt hirdettük, és most is amellett állunk ki, hogy az optimális út a kormányváltáshoz a közös lista. Mi azt szeretnénk, ha ez nemcsak az MSZP és a Párbeszéd, hanem minél több ellenzéki pártnak a közös listája lenne. A választóknak így lesz teljesen egyértelmű, melyik az az erő, amely kormányváltást akar, és arra kell szavazni.

– Mindig elmondják, hogy a DK együttműködésére is várnak, Gyurcsány Ferencék pedig azt ismételgetik, ők önálló listával indulnak. Ebből a holtpontból hogyan tudnak kikeveredni, hogyan tudják a DK-t meggyőzni?
– Nem a Demokratikus Koalíciót kell meggyőzni, hanem a választópolgárokat: egyrészt hogy menjenek el szavazni, másrészt szavazzanak arra a pártra, arra a listára, amely kormányváltást ígér. Szerintem a baloldali választóknak teljesen egyértelmű, hogy a közös az több, mint a külön.

– A 106 egyéni körzetet már felosztották. El tudja képzelni, hogy a kampányfinisben visszalépjenek majd akár LMP-s, akár jobbikos jelölt javára?
– Jobbikos jelölt javára nem.

– A Jobbik gigabírsága után önöket is megbüntette az Állami Számvevőszék. Befolyásolja a kampányukat ez az összeg, amelyet – egyelőre úgy fest – be kell majd fizetniük?
– A tavalyi év vizsgálata után mi már nyáron kaptunk hatmillió forintos büntetést. Az ÁSZ irodabérlések kapcsán vélt felfedezni tiltott pártfinanszírozást. Most négymilliós büntetést vetítettek előre. Észrevételt a 15 napos határidőn belül fogunk tenni, ha viszont a bírság marad, akkor nem tudunk mást tenni, befizetjük a kirótt összeget. Pedig minden fillér számít a kampányban, pláne, ha azt nézzük, hogy a Fidesz milyen erőket mozdít meg adófizetők pénzéből. Azért az teljesen elképesztő, hogy csak ellenzéki pártokat büntet az Állami Számvevőszék, kormánypártot pedig nem.

– Hol éri majd az újév, és mivel tölti a január elsejét?
– A párommal és a gyermekeinkkel síelni megyünk.

– „Ősszel igazából csak mi voltunk az utcán” – Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője

– „Maradt a csőben olyan, ami nem lett ellőve” – Volner János, a Jobbik frakcióvezetője

A Magyar Nemzet természetesen a Fidesz és a KDNP frakcióvezetőjét is szerette volna megszólaltatni, ám hiába. Harrach Péterék csak annyit közöltek, hogy nem kívánnak élni a lehetőséggel. Gulyás Gergely azonban – tartva magát a lapunk ellen csaknem három éve érvényben lévő kormánypárti bojkotthoz – még válaszra sem méltatott minket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.