Felzárkóztatás a hit erejével

A Kárpát-medencében élő romák hátrányos helyzetben és sok helyen elkülönülve élnek, integrálásukhoz óriási erőforrásokra van szükség. Erről is beszélt a lapunknak adott interjúban Zsigmond Barna Pál kormánypárti országgyűlési képviselő, akit a felzárkóztatás lehetőségeiről és az eddigi tapasztalatokról kérdeztünk.

A politikus példaértékűnek ítéli az újpesti önkormányzat együttműködését a helyi cigány érdekképviseleti szervezettel Fotó: Havran Zoltán

– Milyen konkrét tapasztalatai vannak a közelmúltban rendezett Kárpát-medencei cigány történeti fórum című konferenciának?

– A konferencián erdélyi és kárpátaljai katolikus plébánosok és református lelkészek beszéltek a cigány közösségekben végzett gyülekezeti munkájukról. Volt székelyföldi főkonzulként nem voltak számomra ismeretlenek a témák, de nehéz visszaadni, mennyire nem szokványos tanácskozás volt ez. A sepsiszentgyörgyi „cigány pap”, Márkus András atya elmondta, iskolát alapított a térség legnépesebb cigány közösségének, mert azt tapasztalta, hogy a gyülekezethez tartozó gyerekek közül egy sem tud írni-olvasni. A kárpátaljai Gát cigánytáborában tevékenykedő Szilágyi Károly lelkész is óvoda és délutáni felzárkóztató oktatás igényéről beszélt. A határon túli egyházi szervezetek képviselői is mind olyan intézményekről és programokról beszéltek, amelyeknek a működését segíteni kell, hogy a romák integrációja megvalósuljon. Molnár István Gábor szervező ígéretet tett egy kiadvány készítésére a konferencia előadásaiból, így azt akár módszertani dokumentumként is kezelhetjük.

A politikus példaértékűnek ítéli az újpesti önkormányzat együttműködését
a helyi cigány érdekképviseleti szervezettel
Fotó: Havran Zoltán

– Mit ért azon, hogy nem szokványos tanácskozás?

– Nagyon eltért a megszokott szakmai rendezvények nyelvezetétől, a felzárkóztatási szakzsargon itt nem volt jellemző. Az a plébános, aki évtizedek óta együtt él a cigány gyülekezetével, nem ezt használja, hanem a mindennapi életük történeteit, bajait és örömeit mondja el. A törekvéseiket, bukásaikat és sikereiket, na meg a tervei­ket. Ez a szempont nem egy kívülről jött segítőé, hanem a közösség egyik tagjáé, aki a hitet és a reményt táplálja az emberekben. Pontosabban, ahogy Fülöp Dénesné, a Marosvásárhelyi Diakónia vezetője fogalmazott: „Nem mi vagyunk nagyok, hanem az Úr, mi csak teljesítjük az akaratát.”

– Korábban azt mondta, hogy az erdélyi magyar közösségnek alig van mondanivalója a cigányokkal való együttélésről, felzárkóztatásukról. Mit jelent ez?

– Nem érdemes eltagadni, vannak feszültségek és konfliktusok a közösségek között. Ezek ítéleteket és előítéletek szülnek. A missziós tevékenység és a jószolgálati programok része, hogy ezeket az akadályokat elhárítsuk. Ebben kulcsszerepe lehet az egyházaknak. Életükkel és munkájukkal mindkét közösségnek példát mutatnak és megoldásokat kínálnak a közeledésre. Ráadásul úgy, hogy egyik sem adja fel a nemzetiségi identitását, kulturális sajátosságait, hanem azokat a nemzeti kultúra részeként őrzik. Újpest ebben példát mutat: itt, a városvezetés és a cigány önkormányzat együttműködésének hála, Közép-Európa egyik legszínvonalasabb roma kulturális és oktatási központja jött létre és fejlődik folyamatosan.

– A konferencián egy hozzászólásában azt mondta, hogy „ha vannak elkötelezett emberek, lelkek egy közösségben, akkor lesz sikeres program, egyébként a szép szavak a porba hullnak”. Mire gondolt?

– Számos programot, próbálkozást ismerünk, amelyek komoly szakmai háttérrel és jól hangzó szakzsargonnal voltak megfogalmazva, az eredményeik mégis maximum időlegesen hatottak. A tartósan mélynyomorban élő és kirekesztett közösségek felzárkózásában persze kell a tisztán szakmai háttér, de ha nincsenek benne hittel elkötelezett emberek, akkor szerintem nem lesz tartós eredmény. Sárosi Arthur, a Diakónia Keresztyén Alapítvány vezetője is beszámolt arról, hogy megjelentek olyan felzárkóztató programok, amelyek anyagi juttatást ígértek a részvételért. Mentek is az emberek, hiszen nagyon szegények voltak, majd visszatértek, mert az ilyen programokat csak az anyagi forrás tartja fenn. A gyors és látványos sikereket ígérő programok nem reálisak, leginkább csalódást és fásultságot hagynak maguk után.

– Lát összefüggést a gyülekezeti vezetők munkája és az egyházi szervezetek programjai között?

– Igen, ez a konferencián jól kirajzolódott. Induljunk ki Márkus atya szavaiból, aki az mondta: „Ha odafigyelek a közösségemre, akkor felismerem a szükségleteit.” Ő évtizedek óta él a térség legnagyobb és talán legszegényebb cigány közösségében. Az egyházi szervezetek képviselői mind arról beszéltek, hogy törekednek bevonni munkájukba a magyar gyülekezeteket, önkénteseket toboroznak köztük, mert ezzel nemcsak az erőforrásaikat bővítik, hanem a közösségek közeledését is remélik tőle. Ebben a folyamatban példát és tapasztalatokat tudnak mutatni a már létező cigány gyülekezetek, így egy sor kezdeti akadályt és konfliktusforrást meg lehet spórolni. A cél az, hogy minél több cigány gyülekezet szerveződjön, és a magyar gyülekezetek segítsék őket. Az egymáshoz közeledő közösségeket fel kell készíteni a változásra. Van, ahol már vegyes gyülekezet is létezik, ez is a jó példák közé tartozik.

– Mága Zoltán muzsikált a konferencián, majd láttam, hogy ön és a marosszentgyörgyi Lőrinc József beszélgetnek vele. Miről volt szó?

– A művész nagy értékű adományt adott át neki, mert a vendégünk egyike volt azon marosszentgyörgyi romáknak, akik 1990 márciusában feltartóztatták a hodáki román parasztok kövekkel megrakott teherautóit. Ha ezt akkor nem teszik, rengeteg marosvásárhelyi magyar halt volna meg. Kiállásáért két év börtönbüntetést és kínzásokat szenvedett el, maradandó sérülésekkel szabadult. Hálával tartozunk nekik.