Kevés olyan egészségügyi intézmény van Magyarországon, amelyikbe kifejezetten jóleső érzés belépni – persze kizárólag vendégként, nem páciensként vagy szülőként. Ilyen az idén 180 éves Bókay utcai Gyermekklinika, hivatalos nevén a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikája, amelynek patinás épülete a régi és az új együttélésének szinte tökéletes példája.
Azért csak „szinte”, mert a majdnem két évszázados építészeti megoldások a legjobb szándékkal sem alkalmasak a XXI. századi igények teljes körű kielégítésére, különösen a betegellátásban, ahol nemcsak a betegkomforttal vagy a higiénével kapcsolatos elvárások haladták meg már jócskán a XIX. század végieket, de főként az orvosi eszközök, műszerek, berendezések és az egész gyógyítás metódusa, ami, nem túlzással, fényévekre van már az 1800-as évekétől.
Hát még ha belegondolunk, hogy míg ma el sem tudnánk képzelni a világot gyermekorvosok és a gyermekkórházak nélkül, az emberek egészen a XIX. század második feléig természetesnek tartották, hogy ugyan több gyermek születik, de sokuk nem éri meg a felnőttkort.
Közadakozásból épült, a szegényeknek is
A Bókay utcai épület ódon hangulatban meghagyott, mégis gyönyörűen felújított aulájában egy hatalmas lépcsőházi üvegablak fogadja az érkezőt, amin szó szerint megelevenedik a múlt. Az első kazettában az alapítás dátuma, 1839, amikor – Párizs, Szentpétervár és Bécs után – Európában a negyedikként gyermekkórház nyílt a magyar fővárosban.

Fotó: Kurucz Árpád
A gyönyörűen megvilágított üvegablakról az intézmény meghatározó személyiségei tekintenek le ránk: Schöpf-Merei Ágost, aki előbb egy mozgásszervi betegségekkel foglalkozó, majd egy általános gyermekkórházat álmodott meg Pesten, nem is akármilyet, olyat, ami a szegény gyermekek számára is hozzáférhető, ingyenes ellátást nyújt. Vagyona nem lévén, a szükséges anyagi erőforrásokat a Szegény-gyermek Kórház Egyesület segítségével teremtette elő, hogy 1839. augusztus 15-én a jelenlegi Puskin utca egyik épületének tíz bérelt szobájában megkezdhesse működését a kórház.