Kukoricáznak velünk, és ez jó nekünk

Még négyezren sem lakják Kiszombort, e Csongrád megyei kistelepülés nevére keresve a világháló mégis több mint 312 ezer találatot dob fel. Ezen persze csak addig csodálkozunk, amíg nem találkozunk az idén újraalapításának 300. évfordulóját ünneplő község honismereti körének fáradhatatlan aktivistáival, akik nyaranta kukoricalabirintussal csábítják falujukba országhatáron innen és túlról a kalandvágyó turistát.

A honismereti kör vezetője, Endrész Erzsébet a tengeritáblába vágott útvesztő mintáit mutatja be Fotó: Havran Zoltán

„Kukorica-útvesztő fesztivál Zomboron” – jön velem szemben a hirdetés a legnagyobb közösségi portálon. Eredendően kíváncsi természetem szinte azonnali elhatározásra késztet: a napokban úgyis Csongrád megyébe megyek interjúra, megnézem hát közelről, mit is tud egy ilyen labirintus, de főként, kik azok, akik kieszelték, hogy ilyesmivel csábítsák magukhoz a turistákat.

Szegedet, majd Makót elhagyva, a Maros-hídon átkelve jut az ember Kiszomborra. A kukoricalabirintus a település túlsó felén található, át kell hát hajtanunk a nagyközségen, és közben csak kapkodjuk a fejünket, mert egymás után haladunk el valaha szebb napokat látott uradalmi épületek mellett. Itt élt valaha a Rónay család, egykori kastélyuk, magtáraik, valamint a pálinkaház (szeszgyár) hosszú ideje az enyészeté, turistát ezek bizony kevésbé vonzanak ide. Nem úgy a kukorica-útvesztő, ami két helyi vállalkozó jótékony hozzájárulásának, de elsősorban is a 2003-ban alakult Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör önkéntesei munkájának köszönhetően évek óta az egyik legismertebb zombori látványosság.

Endrész Erzsébet, a civil szervezet elnöke az előző napi kiadós eső nyomait takarítja a padokról, asztalokról, amikor autónkkal lekanyarodunk az öthektáros ültetvényhez. A törékeny, napbarnított asszonyról, aki derekán is túl érő őszes-barnás, hullámos haját hófehér kendővel fogja át, és akiből termete ellenére valamiféle kifogyhatatlan energia árad, sokkal inkább gondolnám, hogy mesebeli tündérkereszt-anya, csak éppen „vidéki” kiadásban, mint hogy nyugdíjas pedagógus. Pedig magyart és történelmet tanított itt évtizedekig, innen is a „honismereti” érdeklődés, jóllehet Erzsébet „gyüttment”, ahogyan errefelé a máshonnan származókat nevezik. De már sajátjának érzi a községet, amelynek történetét a honismereti kör névadója, Kiss Mária Hortensia, az egykor Zomborról elszármazott apáca vetette elsőként papírra. Ebből megtudhatjuk, hogy a település 1718-ban szabadult fel a török uralom alól, s a bécsi udvar egy évre rá húsz családnak engedélyezett letelepedést Zomboron, az egykori Temesi Bánság területén, amely a betelepítések nyomán „valóságos mintagyűjteménye lett Európa nemzetiségeinek”.

Kiszombor és Torontálvásárhely kivételével, amelyeket színmagyar településekként tartottak számon. A település tehát idén ünnepli újraalapításának 300. évfordulóját, ennek állít – ha nem is örök – emléket az idén a kukorica-útvesztőbe rajzolt minta is – ezt már Bajnóczi János, a honismereti kör alelnöke magyarázza. Ő az, aki évről évre megtervezi, papírra veti, majd harmadmagával a növendék kukoricába rajzolja és vágja az adott évi mintákat. Az idei motívum központi eleme a XII–XIII. század fordulóján épült rotunda. Ehhez a különleges, kívül kör alakú, belül hat karéjt képező, bizánci jegyeket hordozó csodálatos építményhez hasonló kevés van, ahogy kukoricalabirintusból is.

Ez utóbbit egyébként, mint megtudom, nem a honismereti kör ötölte ki, hanem két helyi fiatal, akik amerikai mintára csinálták meg az első párat a Ferencszálláshoz tartozó Kukutyinban. Amikor ezt a nevet meghallom, ahogyan nyilván az olvasóknak, nekem is a régi mondás jut az eszembe: Elment Kukutyinba zabot hegyezni. Erzsébet kiokosít, hogy mint a legtöbb szólásnak, ennek is van alapja: a terület régen zabbal volt bevetve, de amikor a Maros kiáradt, a szántóföldeken nem lehetett dolgozni. A leleményes helyiek nem akarták, hogy veszendőbe menjen a termés, ezért csónakokba ültek és úgy vágták le az értékes kalászokat, vagyis a zab hegyét. A „zabhegyezés” emlékét Ferencszállás címere is őrzi.

A honismereti kör vezetője, Endrész Erzsébet a tengeritáblába vágott útvesztő mintáit mutatja be

A fiataloktól „örökölte meg” a honismereti kör az útvesztőt, ami immár tizenegyedik éve vonzza ide mindenfelől a látogatókat, akik, ha már eljöttek ide, körül is néznek a településen. Az előző napi eső alaposan feláztatta a talajt, így én, aki botor módon nem hoztam magammal váltócipőt, nem merészkedem beljebb a kukoricásban. Fotósunk azonban elindul a sáros úton, de közben azért óvatos duhajként megjegyzi: – Ha estig nem jönnék ki, kezdjetek el keresni. János, a kísérőnk nem hagyja ki a lehetőséget, hogy odamondja: – Aki ügyes, egy óra alatt, aki nem, másfél óra alatt megjárja. Pénteken és szombaton éjfélig nyitva vagyunk, lehet jönni zseblámpákkal, akkor hosszabb kitalálni, főleg annak, aki nem hoz magával lámpást, mert az a csillagos ég alatt bolyonghat. Sinkáné Irénke, a honismereti kör harmadik oszlopos tagja, aki már rendezi a belépőkarszalagokat és az adományládát a délután 4 órai nyitáshoz, huncutul megjegyzi: – Nem köll aggódni a kollega miatt, majd a kombájn októberben, mikor arat, mögtalálja.

Fotósunk pár perc elteltével előkerül, amúgy itt mindenki kap egy térképet a belépőjegy mellé. Aki megéhezik, az bátran vehet a helyiek által ingyen biztosított zsíros kenyérből, kenyérlángosból, főtt vagy sült kukoricából. Akinek pedig az izgalom nem elegendő, az hétvégenként sokféle kulturális programmal, egyéb aktivitással találkozhat itt. A parasztolimpián a bátor jelentkezők kipróbálhatják magukat csizmahajításban, sujkolófadobásban, talicskás asszony- vagy embörcipelésben is. De kincset is lehet keresni a kukoricásba rejtett tíz kis „szobában”, amiket meglelve a szerencsések sorsoláson vehetnek részt. Az útvesztő bejárata mellett alkalmi kiállítás mutatja be Kiszombor történetét, nevezetességeit, aki szeretne, vásárolhat itt régi időket idéző képeslapot, kártyanaptárat, de akár a rotundával díszített ökotáskát is.

A leleményességben és aktivitásban irigylésre méltó honismeretikör-tagok a hagyományos mellett a modern eszközöket is bevetik azért, hogy a község nevét minél többen megismerjék: a kukoricás melletti tablók alján található QR-kódokat lefotózva másodpercek alatt, akár napokkal a látogatást követően is megjeleníthetők az okostelefonokon a településsel kapcsolatos tudnivalók, kisfilmek. Aki nem hiszi, járjon utána, augusztus 20-ig még minden nap látogatható ez az egyedülálló látványosság.