Lukács György, a büró Szamuelyje

Az ország közvéleménye és a sajtó változatlanul felfokozott érdeklődéssel fordul a kommün idején elkövetett bűncselekmények feltárása és a tettesek büntetőjogi felelősségre vonása felé.

Forrás: Wikipédia

Az ország közvéleménye és a sajtó változatlanul felfokozott érdeklődéssel fordul a kommün idején elkövetett bűncselekmények feltárása és a tettesek büntetőjogi felelősségre vonása felé. A lapok beszámolnak az önkényuralom alatti betiltásukig elszenvedett megpróbáltatásaikról.

A Magyarország betekintést nyújt abba, hogyan készült a lap a kommün idején. „Megparancsolták, hogy rendelkezéseiket dicsérjük, hadi vereségei­ket szépítsük, otromba gaztetteiket mentegessük. […] Szellemileg besoroztak bennünket a Vörös Hadseregbe, aki pedig megtagadta volna az engedelmességet, arra börtön várt, családjának otthonából való kilakoltatása, az élelmiszerjegyek bevonása. […] A munkának és a gondolat szabadságának ezt a megcsúfolását betetőzte azonban Lukács György népbiztosnak, a büró e Szamuelyjének, egy bárgyú és gonosz kegyetlenséggel telített sihedernek rendelete.

Ez a beteg fantáziájú ember halálos gyűlölséggel volt írók és hírlapírók iránt, akik között az ő penna- és elméletrágó dilettáns tehetségtelensége sosem érvényesülhetett. [ …] naponta ő parancsolta meg, hogy ki mit írjon, kit bántson és rágalmazzon, mit hazudjon. Mindezt persze névvel. Míg a gyáva gonosztevő, Lukács György, naponta névtelenül lázított gyilkosságra és rablásra a Vörös Ujságban, addig polgári újságírók és írók nevükkel voltak kötelesek fedezni a haramiaprogramot. A pártlapok írói névtelenségbe rejtőzhettek, de a proletárirodalomra kényszerített polgári publicisták nevükkel voltak kénytelenek ellenjegyezni a Lukács úr diktandóját.”

Fotó: Wikipédia

Vihart kavar Fehéri Armand könyve, A vesztegető forradalom, amely éppen a Károlyi-féle vezetéssel, majd a proletárdiktatúrával kollaboráló, azoktól külön pénzeket elfogadó újságírókról szól. A Friss Ujság szeptember 30-i számában „jelentéktelen kis füzet”-nek titulálja a munkát, amely „nem tartalmaz egyebet, mint azoknak az íróknak és újságíróknak névsorát, akik a Károlyi-forradalom, majd később a bolsevizmus alatt kénytelenek voltak megélhetésükért dolgozni és munkájukért pénzt is fogadtak el”.

Majd arról írnak: „A könyv megjelenéséből egyébként már »ügy« is lett, amelynek csattanós befejezése volt. A könyvben megtámadott Gellért Oszkár, volt sajtófőnök felesége szerdán délelőtt megleste Fehéri Armandot a Sólyom-utcában, a P. H. szerkesztősége előtt és heves szóváltás után boxerrel az arcába vágott. Fehérit menten elöntötte a vér.” Megtudjuk: Fehérit a mentők ellátták, a Károlyi-kormány volt sajtófőnökének felesége ellen pedig a rendőrség a kihallgatása után megindította az eljárást. A Pesti Hírlap másként látja a kötetet, mivel szerinte „hiteles adatok alapján a politikai kormányzat egyik legsötétebb és legcsúnyább részletébe világít be: a titkos rendelkezési alapok világába”.

Végigveszi a cikk, Károlyi Mihály november 4-től mennyi pénzt vett ki a költségvetésben rögzített 200 ezer koronás rendelkezési alapból és azon túl, a törvényt megsértve, majd összegez: „Kilenc hét alatt 3 266 000 koronát rabolt el Károlyi Mihály kormánya az állampénztárból.”

Az írás felemlegeti, hogy a szakszervezetté átalakult „Újságírók szabadszervezete” végrehajtó-bizottságának tagjai, így Gábor Andor is „a Pesti Hírlap ellenzéki és nemzeti irányának megváltoztatását követelték […] és az épületben január 23-án a kormány sajtófőnöke, Gellért Oszkár »miniszteri tanácsos« (korábban a Pesti Hírlap munkatársa) által az utcai tömeg segítségével véghezvitt rombolás után azzal érveltek, hogy a Pesti Hírlap szerkesztősége tagjainak személyi biztonsága érdekében szükséges a lap irányának megváltoztatása és a tömeg által óhajtott politika követése, különben újabb rombolás fog bekövetkezni és a tömeg senki életét sem fogja kímélni.

A zsarolók állandóan azt hangoztatták, hogy ők önzetlenül kérnek beleszólást a Pesti Hírlap ügyeibe. Ezt az önzetlenséget legjobban tanúsítja az a nyugta, mely alább következik: Nyugta 1000.– K, azaz Egyezer koronáról, mely összeget cenzori minőségben teljesített 10 éjszakai munkáért (kocsiköltség, vacsora és munkadíj) címén a mai napon Herczeg Géza úrtól átvettem. 1919. április 1. Gábor Andor.”

Az országot július 4-én elhagyó Károlyi Mihály titkos pénzügyei napvilágra kerülnek. Az Ujság arról számol be, hogy „bécsi és külföldi lapjelentések szerint 4-5 millió korona értékű különféle értékpapírt és pénzt vitt magával”. Mint közlik: a kormányzótanács engedélyezte, hogy Károlyi és neje minden vagyonukat felvehessék a bankokban, s az átiratot Kunfi Zsigmond népbiztos írta alá.

Kifejtik, „általában azzal hozták összefüggésbe ezt a körülményt, hogy Kunfi ellenértéket akart juttatni Károlyinak azért, mert lehetővé tette neki a tanácskormány megalakítását. […] Úgy tudjuk, hogy a főkapitányság is nyomozást indított a tekintetben, hogy megállapítsa, mennyi az a vagyon, amelyet Károlyi Mihály a tanácskormány jóvoltából a bankokból kiemelt és magával vitt.”

A Pesti Hírlap október 5-i vezércikke így szól: „Az állampénztárban való szabad turkálás a Károlyi-korszakban kezdődött. Követeljük tehát, hogy az összes hatóságok, rendőrség, ügyészség, vizsgáló bírák korlátlan nyomozásra kapjanak fölhatalmazást és utasítást úgy a Kun-, mint a Károlyi-korszak minden bűnének kikutatására.”