Bollók Istvánné, a helyi DK elnöke szerint minden tárgyalásra meghívták az MSZP képviselőit is, de voltak olyanok, amelyekre nem mentek el. Kijelentette: azért nem akartak szocialistát jelölni alpolgármesternek, mert a választások eredményei sem adtak erre okot. Bollókné nem tudja, Daróczi Károly honnan veszi, hogy őt a háta mögött letolvajozták. Tagadta, hogy a Fideszhez küldték volna a szocialistákat és hogy blokkolni akarták volna a testület működését. Mint mondta, csak azt akarták elérni, hogy halasszák el a döntéseket.
– A jelmondatunk, hogy kisváros vagyunk a nagyvárosban, itt tehát a pártérdekeket felül tudják írni a kerület érdekei – nyilatkozta lapunknak Karsay Ferenc kormánypárti polgármester. Szerinte az összefogás rá akarta erőltetni, hogy ne jelöljön fideszest alpolgármesternek, ezt viszont nem fogadhatta el. A bizottságok összeállításánál azonban elfogadta a választási arányokat. Azt javasolta, hogy hat bizottsági elnök közül öt ellenzéki legyen, a többséget pedig mindenhol az összefogás adja. Leszögezte: méltatlannak tartja, hogy árulózzák az átszavazókat, hiszen olyan parancsot kellett volna teljesíteniük, ami nem lett volna jó a kerületnek. A polgármester tudomása szerint ugyanis az összefogás többi tagja bojkottálta volna a munkát az időközi választásig. Egy képviselői hely ugyanis még nyitott, egy körzetben új szavazás lesz. A lényeg az, hogy a kerület működjön. Nálunk az a képviselő lesz ellenzékben, aki nem akar dolgozni – szögezte le a polgármester. – A többieket pedig várom, hogy vegyenek részt az együttműködésben – tette hozzá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!