Sokakat rejtélyes félelem indít útnak

Rekordszámú turista látogatott idén Csernobilba – olvashattuk nemrég a hírt. Majd nem sokkal később egy másik katasztrófahelyszínről, Velencéről érkeznek tudósítások, a felvételeken turisták szelfiznek a vízzel elárasztott Velencében. Vajon mi vonzó van emberek tömegeinek abban, hogy katasztrófahelyszíneket keressenek fel?

A velencei Szent Márk tér varázsát az utóbbi hetekben nem a pompás épületek, inkább a mindent elárasztó víz adja Fotó: Reuters

Idén mintegy 107 ezer turista látogatott el a csernobili atombaleset helyszínére, kétszer annyi, mint tavaly. A látogatók száma részben az infrastrukturális fejlesztések miatt ugrott meg – ma már vízi, sőt légi úton is megtekinthető a 33 évvel ezelőtti katasztrófa helyszíne –, ám még inkább fokozta az érdeklődést az HBO tévécsatorna Csernobilról készített sorozata.

Azt, hogy a filmek, illetve a modern kori média, döntően az internetes tartalmak milyen elképesztő módon képesek befolyásolni, irányítani az emberek érdeklődését, jól példázzák a tengerárral elöntött Velencében készült és a világhálóra felöltött fotók, videók ezrei, amelyeken térdig a vízben pózolnak, szórakoznak a turisták.

A világhírű Szent Márk-székesegyház egyes elemeiben végzetes károkat okozott a sós tengervíz – írták a helyi lapok, de a városnak láthatóan már nemcsak ezzel a súlyos problémával, de a katasztrófaturisták tömegeivel is meg kell küzdenie.

A velencei Szent Márk tér varázsát az utóbbi hetekben nem a pompás épületek, inkább a mindent elárasztó víz adja
Fotó: Reuters

Katasztrófaturistákkal itthon is találkozhattunk már, elég csak emlékeznünk arra, mennyien próbáltak bejutni csupán kíváncsiságból a vörösiszap-áradást követő napokban Devecserre és Kolontárra, vagy akár hogy mekkora érdeklődés övezte a hidakról, rakpartokról a Dunába süllyedt Hableány kiemelését.

A világon mindenütt vonzzák tehát az embereket a tragédiák helyszínei, sőt, ha arra gondolunk, milyen tömegek előtt hajtották végre korábban Európa-szerte a nyilvános kivégzéseket, az is megállapítható, hogy nem új keletű jelenséggel állunk szemben. A különbség „csak” annyi, hogy a repülés millióknak tette lehetővé, hogy akár nagy távolságokba is eljussanak, és ezzel akár azonnali borzongáshoz jussanak.

Bár az utóbbi években megszaporodtak az angol kifejezéssel sötét turizmusnak nevezett jelenséggel kapcsolatos tanulmányok, azt Tong Lam, a torontói egyetem docense, a téma egyik szakértője is leszögezi: a sötét turizmus motivációit még mindig nagyrészt elméleti koncepciók és nem empirikus tanulmányok írják le. Ő úgy véli, ha tragédiák helyszíneire látogatunk, az segít feldolgozni a létezésünket fenyegető szorongásunkat.

Ezek közé nemcsak a személyünket érintő elmúlás tartozik, hanem ­például a nukleáris fenyegetettség vagy a fejünk felett Damoklész kardjaként függő klímaváltozás is. Szigeti Ildikó tanácsadó szakpszichológus a Nők Lapja Pszichében hasonlóképp fogalmaz, amikor arról ír: „Paradox módon éppen a félelem az, ami láthatatlan erőként lökdösi a balesetek, katasztrófák helyszínére az emberek többségét. És ez a legbelső, tudattalan félelem az, amely – lényegét tekintve – szűnni nem akaró keresletet generál a katasztrófaturizmus egyre hatalmasabb »piacán«.”

A sötét turizmus minden kétséget kizáróan bizarr jelenség – ezt már az angliai Central Lancashire Egyetem Sötét Turizmus Kutatóintézetének ügyvezető igazgatója, Philip Stone mondja. (Ez az az intézet, amely tudományos igényességgel igyekszik vizsgálni a sötét turizmus mögötti motiváció­kat, hogy hozzájáruljanak a téma etikai és társadalomtudományos megértéséhez.)

Szerinte azonban a sötét turizmusnak nincs igénye sötét turistákra, olyan emberekre viszont igen, akik tanulni akarnak az életről és a világról. A Glasgow-i Caledonian Egyetem professzora, John Lennon is hasonlóképp vélekedik, szerinte a történelem drámai helyszíneinek a felkeresése lehetőség arra, hogy tanuljunk a múltból.

A szakértők szerint azzal tehát nincs baj, hogy az embereket vonzzák a katasztrófahelyszínek. Önmagában azzal sem, hogy ma már minden turistánál van fotózásra alkalmas mobiltelefon, és majdnem mindenkinél mobilinternet, és amit lát, azt meg akarja örökíteni, sőt meg is osztani a világhálón.

Ám a katasztrófák helyszínén készült fotók sok esetben túlmennek a jó ízlés határán, nem tisztelik sem az áldozatok emlékét vagy azok szenvedéseit, akiket az aktuálisan zajló dráma érint.

A legalapvetőbb empátiát nélkülöző, öncélú, vicceskedő vagy éppen kifejezetten a megbotránkoztatás céljával készült fotók pedig egyáltalán nem mennek ritkaságszámba. Még a Csernobil-sorozat alkotói is közzétettek egy felhívást, kérve, jusson eszébe minden Csernobilba látogatónak, hogy egy tragédia helyszínén jár, és erre tekintettel viselkedjen.