Magyarságkutató Intézet: Négymillió ember figyelmét kell ráirányítani a kommunizmus bűneire (videó)

A rendszerváltás óta felnőtt generációk és a mai fiatalok nem is tudják igazán, mit jelentett a kommunizmus elnyomása alatt élni, de ezt az információhiányos állapotot meg kell szüntetni – hívta fel a figyelmet a Magyarságkutató Intézet közleménye.

Horváth-Lugossy Gábor megítélése szerint a felejtéshez az is hozzájárul, hogy a diktatúra alatt a családok igyekeztek a felejtésbe menekülni, hogy legalább ezzel megóvhassák a következő generációkat a kommunizmus rémségeitől, ami már csak azért is praktikus túlélési stratégia volt, mert nyilvánosan beszélni eleve nem is volt szabad akkor semmiről.

Ebbe azonban nem szabad belenyugodni – érzékelteti Horváth-Lugossy Gábor, aki saját írásában a személyes példájával is élen jár. Szinte vallomásos jellegűvé átlényegülő megemlékezésében felidézi saját családjának legendáriumát, hogy maga is áttörje a hallgatás falait.

Mint írja: ő maga felejthetetlen örökségként őrzi egyik nagybátyja, Horváth Lajos emlékét, akit 1945-ben, 18 évesen lőttek agyon a szovjet katonák, mert próbálta védeni a lányokat, asszonyokat attól, hogy meggyalázzák őket. „Tudta, mi volt a dolga, s tette is a dolgát, még akkor is, ha az életével fizetett ezért a hősies közbeavatkozásért” – idézi fel a történteket, majd egy különleges, Magyarországon csak kevesek által ismert televíziós interjút is közread, amelyben másik nagybátyja, Horváth János vall arról, hogyan vészelte át a Gestapo és az AVO börtönében átélt megpróbáltatásait.

A nemrég elhunyt Horváth 1921. november 7-én született Cecén. A negyvenes években a Kisgazdapárt képviselője lett. Kétszer ítélték halálra. A Gestapo és a kommunisták börtöneit is megjárta. Az 1956-os forradalom követeként került az Egyesült Államokba, ahonnan csak 1989 után térhetett haza. 1998 és 2014 között a Fidesz képviselője (2003-tól a Parlament korelnöke) volt az Országgyűlésben

Mi már csak ilyenek vagyunk – őrzi és osztja meg a nyilvánossággal családja megpróbáltatásainak emlékét Horváth-Lugossy Gábor. Aki annak tudatában tárja mindezt a nyilvánosság elé, hogy tisztában van azzal: a mai fiatalok nem tudják magukat beleképzelni a kommunista diktatúra Magyarországába, a Gulág mintájára létrehozott internálótáborok mindennapjaiba, a koncepciós perek ezreibe, a jeltelen sírokba temetés időszakába.

Írásának vezérmotívuma így az, hogy ugyan tudja, de nem fogadja el, hogy még mindig nem egységes ennek az emléknapnak az átélése, üzenetének megértése, egyáltalán annak felfogása, miért van szükség erre az emlékezésre.

Horváth János emlékezését így nyilván annak megrendítő ereje miatt is ajánlja a mai emléknapon még mindig emlékezni akaró honfitársai figyelmébe.

https://vimeo.com/393327579