Beárazott életek – sért a Népszava

Elvtársak, ott a Népszavában! Már egy csöppnyi emberségre sem futja? Mire fel ez a halálosztó tempó?

Átgondolatlan járványköltségek címmel közölt irományukban azt vetik a kormány szemére, hogy „amikor a járvány-görbe laposításáról döntöttek, fel sem vetődött bennük, hogy mire költhetnék el hasznosabban azt a pénzt.”

Szóval és röviden, miért nem azon ötleteltek és számolgattak Káslerék, hogy egyáltalán mennyi pénzt szabad „belefeccölni” egy beteg ember megmentésébe, és mennyit nem. Egy Molnár Márk Péter nevű, állítólag egészséggazdász – egyem meg a szívét – egyenesen azt sérelmezte, hogy „őket meg sem kérdezték, mennyit érdemes költeni a járvány lassítására”.

Ha valami, akkor éppen az emberélet ára nem lehet(ne) kérdés. A Népszavában, nemcsak hogy mérlegelés kérdése lehet, hanem de facto – legalábbis Molnár szerint –, igenis pénzzel mérik az életet, amikor például arról kell dönteni az orvosoknak, megéri-e finanszírozni a betegnek a drága gyógyszereket.

Azt is megtudtam, a beteg ember egyetlen minőségi életévét úgy 10-15 millió forintig szokás fedezni, azonfelül, ezek szerint, már nem éri meg. Ezen a ponton azt hittem, menten lefordulok a székről, ennél aljasabb méricskélésről eddig nem hallottam. Ezek beszélnek, írnak az ágyfelszabadítás mondvacsinált tragédiáiról, a tömeges tesztelés hiányáról, az alapellátás lehetetlenségeiről, a védőfelszerelések minőségéről, az egészségügy tönkretevőiről, sőt gyilkos miniszterről, meg kormányfőről?!

Hát mennyibe kerül akár egy betonaknába esett lovat tucatnyi tűzoltónak, emelődarunak, állatorvosnak megmenteni? Mégsem azt számolgatjuk, hány forint, mert addigra elpusztul a szerencsétlen pára. Magyarországon egyébként – történelmi tény –, hogy még a marhákat sem hagyjuk, ha már trágyagödörbe szédültek, akkor sem, belefulladni.

Az emberek esetében viszont az egészséggazdász odáig megy, hogy kijelenti: „a járvány elleni küzdelemre költött összegről azt sem lehetett tudni, milyen haszon várható cserébe, kiket védünk, és miért éppen őket.” Mintha párttagkönyvet kellett volna felmutatni bárkinek is a hordágyon, vagy a Korányiban. (Volt ilyen az egypártrendszerben, jól emlékezhet rá némelyik népszavás, igaz, akkor még párttitkár, vagy pártközponti főelvtársnő volt az illető, ma viszont érinthetetlen demokrata.)

Mire képes a romboló bosszú, az ellenzéki gyűlölet! Attól sem riadnak vissza, hogy kalmárszokás szerint még az emberi életet is „beárazzák”, csak azért, hogy ezzel is aláássák a járványkezelés, az operatív törzs és a kormány eddigi sikeres munkáját.

Szánalmas frusztráltság, bosszútól bomlott elme. Nem egyéb, mint felelőtlen hitványság. Erre nincs magyarázat, és nincs bocsánat. Pedig kérniük kellene.

Elvtársak, ott a Népszavában! Embertelen módszerüket alkalmazva én is elvégeztem a beárazásukat. Hogy milyen eredmény jött ki?

Felesleges ideírni. Anélkül is tudjuk.