Néhány napja kiderült, kik is lesznek pontosan azok a személyek, akik a jövőben a Facebook tartalmakat felügyelik majd. A függetlennek nevezett tanács, a „Facebook legfelsőbb bírósága” valamely oknál fogva tele van olyan emberekkel, akik közvetlen vagy közvetett módon kapcsolódnak Soros Györgyhöz.
Közülük is kiemelkedik a magyar tag, a Soros-egyetemként is emlegetett Közép-európai Egyetem (CEU) alapító dékánja. Sajó András az Indexnek korábban elmondta: nem tudja, hogyan került a képbe, jelöltségéről csupán a kiválasztási folyamat során történt hivatalos megkeresés alkalmával értesült. Ezután még legalább négy további beszélgetésre is elhívták, és csak ezt követően választották be a húsztagú tanácsba. A balliberális híroldal azt is megjegyezte, hogy „mivel a régiónak Sajó András lesz egyelőre az egyetlen képviselője a tanácsban, minden regionális ügynél benne lesz az ötfős bizottságban, hogy segítse a kulturális kontextus jobb megértését”.
Lássuk, mit érdemes tudni a testület egyetlen magyar tagjáról!
Lelkes KISZ-tag
Sajó András 1949. március 25-én született Budapesten, az apja orvos volt, kisebbségi származását többször is irodalmi alkotások tárgyává tette. Gyermekkoráról és gimnazista éveiről nem sok mindent lehet tudni, az azonban egészen biztos, hogy 1957-ben Milánóban élt. Az Arcanum adatbázisában legközelebb 1970-ben tűnt fel mint az Eötvös Loránd Tudományegyetem joghallgatója. Az Egyetemi Lapok című újságban a díjazottak között egy szocialista jogrendről szóló dolgozattal és egy Che Guevara-jeligével látható.
Sajó ezt követően egyetemi KISZ-tagként jogot tanult. Mindig is erőssége volt a nyelvtudás, a magyaron kívül saját bevallása szerint hat nyelven beszél. Összehasonlító jogot hallgatott Strasbourgban 1974-ben, majd Coimba városában 1979-ben, de volt ösztöndíjas Milánóban, Oslóban és Saarbrückenben, továbbá a Berkeley-n is a szocializmus évtizedeiben. Feltételezhetjük, hogy mindehhez az állampárti rendszer nagyfokú bizalmára lehetett szükség.
A nyolcvanas években rengeteget, egyebek között irodalmi jellegű munkákat is publikált. A Tekintet című lap egy 1989-es számában például ezzel a címmel jelent meg írása: „Boldogult emlékezetű cenzurális idők”. Ebben Sajó arról értekezik, hogy a cenzúra jót tett a művészeteknek, és bár a hírgyártásban ellenzi (ott pozitív cenzúrát javasol a kisebbségeknek), a művészetek terén pártolna valamiféle központi ellenőrzési rendszert.