Az elemzésben hangsúlyozták azt is, hogy a listák számáról szintén vita van. Ez azóta élesedett ki, hogy tavaly év végén Gyurcsány Ferenc leszögezte: pártja csak és kizárólag egy közös listában gondolkodik, majd a járványveszély alatt – egy karanténban létrehozott videómegosztásában – az „egy lista, egy miniszterelnök” elvéről beszélt. – A MSZP és Párbeszéd ugyan nem, de a Jobbik, az LMP és a Momentum rögtön tagadólag reagált az exminiszterelnök szavaira, amelynek oka a szimpatizánsaik elutasító véleménye Gyurcsány Ferenc személyéről – emelték ki.
A XXI. Századi Intézet e vita kapcsán úgy fogalmazott: az egy lista ugyan hatékonyabb eszköz, de számos morális kérdést vet fel, illetve a leendő frakció szétszakadását vetíti előre, és a közös program kialakításának lehetőségét csökkenti.
Emellett szerintük bizalmatlanságot szül a résztvevők között, hitelességi deficitet okoz a szimpatizánsok körében, így nem működne hatékonyan az „átszavazási” hajlandóság.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!