Palócföldön belül számos viseleti csoport alakult ki a nők hajviselete, főkötőik színe, díszítése, szoknyájuk száma, hossza, az ingvállak hímzése, a kötény formája, a pruszlik, a mell- és fejkendő anyaga, megkötésének módja, a férfiak kalapja, ingük hímzése, a rojtos aljú gatya hossza, szélessége alapján. Az öltözet kifejezte viselőjének korát, vagyoni állapotát, de az alkalomra is utalhatott. Utunk során, Balassagyarmaton rimóci népviseletbe öltözött lányokkal találkoztunk, Szita Alexandrával és Valkár Csengével. Mindketten a híres Palóc Néptáncegyüttesben táncolnak. Rimóc talán legnagyobb kulturális értéke a népművészet, a hagyományok ápolása, a népzene, a népviselet, a néptánc. A rimóci táncokat már az egész országban és országhatárokon kívül is táncolják. A palóc női ruházkodás a rövid szoknyás viseletek közé sorolható. Alsó- és felsőruháikat kendervászonból készítették, hétköznapokon pendelyt, kötényt és félinget, ez utóbbi fölé nyakba való kendőt kötöttek, amelyek alapanyagát a kékfestő, klott, kasmír, élénk színű, rojtos szélű selyem képezte. A lányok haját „tyúkosba” vagy „varkocsba” fonták, az asszonyokét kontyba tekerték. Ahogy idősödtek az asszonyok, úgy maradt el a selyemkendőjükről először a rojt, majd a fejkendőnél és a főkötőnél az élénk színeket fokozatosan a tompák váltották föl. A rimóci településcsoporthoz tartozó falvak népviselete a múltban kiemelkedő jelentőséggel bírt. A vasúttól, országos főúttól távol eső, elzárt falvak a 20. század első felében még folytatták a tradicionális életmódot. A vagyont az értékes ruházat jelentette, amelyet nagy becsben tartva örökítettek át. A hagyományos öltözetekből való kivetkőzés, a viselet „elfordítása” az 1930–1940-es években itt is megkezdődött, de a hagyományőrzésnek napjainkban is nagy jelentősége van.
