A hídra nagy szükség volt a térség, de talán az egész tágabb értelemben vett régió szempontjából, hiszen egy új észak–déli közlekedési folyosót nyit a teherforgalom számára. Fontos a most átadott fejlesztés azért is, mert munkahelyeket tart meg, és újabbak létrejöttét segíti elő, már most is van olyan cég, amely a híd megépülése miatt telepedett az ipari parkunkba, de továbbiak is követhetik. Ez pedig rendkívül fontos a város számára, mert végső soron jelentős adóbevételekhez juttatja a települést, amely további fejlesztésekhez nyújthat alapot – emelte ki az új híd három legfőbb előnyét Molnár Attila polgármester a Magyar Nemzet kérdésére. Dél-Komárom első embere kitért arra is, hogy az új híd lehetőséget ad arra is, hogy a Magyarországon egyre nagyobb számban megforduló cseh és szlovák turisták könnyebben eljussanak a város térségébe. – Ennek köszönhetően a masszív iparunk mellé a turizmust is megerősíthetjük – mutatott rá a polgármester. Felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlesztés megvalósulásával Komárom az egyetlen olyan település a Duna teljes hosszán, amely nem főváros és három híd köti össze.
A hídra nagy szükség volt a régió szempontjából
Komárom az egyetlen olyan település a Duna teljes hosszán, amely nem főváros és legalább három híd köti össze a túlparttal.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Még drágább albérletek, hosszú várólisták – ez történhet Budapesten Ukrajna uniós csatlakozásával
Szepesfalvy Anna szerint a biztonsági kérdésekkel is foglalkozni kell.

Eltűnt egy pécsi tinilány, több mint egy hónapja keresik
Nagy erőkkel keresik Hetényi Liliánát.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Ha békét akarsz, készülj a háborúra! + videó
A honvédelmi miniszter rendet tesz a fejekben.

Még létezik a rabszolgamunka, de már bűncselekménynek számít
A rendőrség elfogta a gyanúsítottat, és kezdeményezte a letartóztatását.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Edzés előtt ezeket az ételeket messzire kerüld el, ha jót akarsz magadnak!

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert

György, Lajos és Sarolta nem bírtak magukkal a palota erkélyén: ismét ellopták a show-t — GALÉRIA

Brüsszeli döbbenet: Orbán Viktor egy mondattal sokkolta Von der Leyent és Webert (VIDEÓ)

Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon

A Coca-Cola meghátrált a fogyasztók akarata előtt

Brutális áramszünet jön Magyarországon, az egyik vármegye szinte teljesen elsötétülhet

A legszexisebb tenisz-influenszer feszülős ruhája mindent megmutat – képek

Kiderült ki a Fenyő-gyilkosság másik áldozata

Magyar kötődésű Real Madrid-legenda szállt bele Hansi Flickbe

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Még drágább albérletek, hosszú várólisták – ez történhet Budapesten Ukrajna uniós csatlakozásával
Szepesfalvy Anna szerint a biztonsági kérdésekkel is foglalkozni kell.

Eltűnt egy pécsi tinilány, több mint egy hónapja keresik
Nagy erőkkel keresik Hetényi Liliánát.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Ha békét akarsz, készülj a háborúra! + videó
A honvédelmi miniszter rendet tesz a fejekben.

Még létezik a rabszolgamunka, de már bűncselekménynek számít
A rendőrség elfogta a gyanúsítottat, és kezdeményezte a letartóztatását.