Hegyeshalomnál hullott ki a berlini fal első téglája

1989-ben a magyar kormányt egyre sürgetőbben terhelte a határnyitás körüli kérdés rendezése.

Magyarország, Hegyeshalom a megnyitott határátkelő, NDK-s Wartburg 353W (1989. szeptember 10.). Forrás: Fortepan/ Urbán Tamás

A magyar és a nyugatnémet kormányfő külügyminisztereik társaságában augusztus 25-én a Bonn melletti gymnichi kastélyban titkos tárgyalást folytatott. A zárt ajtók mögötti megbeszélésről még feljegyzések sem készültek, csak az érintettek kissé ellentmondó visszaemlékezéseiből ismerhetjük a részleteket. Valószínűleg ezen a megbeszélésen már elhangzott az az ígéret Németh Miklós részéről, hogy megnyitják a határt a keletnémetek előtt. Kohl kancellár annyit kért, a határnyitást úgy időzítse a magyar kormány, hogy az még a CDU brémai kongresszusa előtt megtörténjen. Kohl hálájáról biztosította Németh Miklóst, és megkérdezte, mit kér ezért cserébe Magyarország. Állítólag ekkor hangzott el Németh híres válasza, miszerint „Magyarország nem ad el embereket.” (Ezzel a kormányfő a korábbi román gyakorlatra célzott, amikor tízezrével árusították ki a szász és zsidó nemzetiségű embereket fejkvóta fejében az anyaországoknak.) Természetesen az NSZK később meghálálta Magyarország tevékeny szerepét a berlini fal leomlásában, de a felajánlott hitelek elfogadását el kellett halasztani, nehogy emberkereskedelemmel lehessen vádolni a magyar kormányt. A szigorúan titkos tárgyalás hamar közismertté vált. A magyar kormányzat egy rövid MTI hír keretében adott róla tudósítást, míg Kohl kancellár fontosnak tartotta Moszkva értesítését. Gorbacsov állítólag annyit felelt a kancellár bejelentésére, hogy „A magyarok jó emberek.” A nyugatnémet kormány ezután úgy ítélte meg, hogy nem kell tartani a szovjetek beavatkozásától, így a határnyitás biztosan nem fog fegyveres konfliktusba torkollni.

A keletnémetek aggodalmuknak adtak hangot, és követelték a magyar kormánytól, biztosítsák őket, hogy a titkos tárgyaláson nem hangzott el olyasmi, ami sértené az NDK érdekeit. Horn Gyula megnyugtatta a keletnémet diplomáciát, de egyben közölte Gerd Vehressel, az NDK budapesti nagykövetével, hogy Magyarország nem kíván gigantikus méretű menekülttáborrá válni. Kilátásba helyezte, hogy felfüggesztik a két ország között 1969-ben kötött szerződést, amely szerint meg kell akadályozni a másik állam polgárait abban, hogy hivatalos engedély nélkül egy harmadik országba távozzanak. A keletnémet kormány tiltakozott az egyoldalú döntés ellen, mire Horn Gyula felajánlotta: kapnak egy hetet arra, hogy a német biztonsági szervek, vagyis a Stasi emberei megpróbálják rábeszélni az országban lévő menekülteket, térjenek vissza hazájukba. A szocialista Németország kevésbé volt csábító, a menekültek nem adták fel a reményt.

Szeptember 8-án a Magyar Népköztársaság hivatalosan felfüggesztette az 1969-es egyezmény bizonyos pontjait, ezzel szabaddá vált a keletnémetek számára az út Nyugat felé. A határnyitásra szeptember 11-én hajnalban került sor, amelyet a magyar kormány 10-én az esti hírműsorban jelentett be. Kilenc nap alatt 12 121 keletnémet távozott Ausztria felé, de az országba beutazók száma is egyre gyarapodott: a határnyitás hírére olyanok is megpróbálkoztak a szökéssel, akik nem vállalták korábban a bizonytalanságot. Az NDK határőrizetet megerősítették, szigorú ellenőrzéseket vezettek be a közutakon, vonatokon, repülőgépeken, de a csehszlovák biztonsági szervek is folyamatosan ellenőrizték, vizsgálták, zaklatták a Magyarország felé tartó keletnémeteket. Sokat már nem tehettek: a berlini fal első téglája kihullott.

A szerző Borvendég Zsuzsanna tudományos munkatárs

Az eredeti cikk a Magyarságkutató Intézet honlapján olvasható el.