„A haza ügye szent volt, és a mi halálunk új erőt ad neki”

Áder János szerint a vértanúk halála igazolta: a magyarok szabadságvágyát nem lehet elfojtani.

Print

1849. október hatodika az aradi tizenhármak kivégzésének évfordulója. Egy dátum és egy szám, amit már iskoláskorban megtanultunk, de keveset mond el a rideg valóságról, a fájó részletekről – mondta Áder János az aradi vértanúk kivégzésére emlékezve a Kossuth rádióban közvetített beszédében. A köztársasági elnök kiemelte:

október 6. drámája nagyon is személyes, nagyon is emberi volt. A lövések és a megfeszülő kötelek tizenhárom egyedi életnek, egyedi sorsnak vetettek véget.

A tizenkét tábornok és egy alezredes korra, származásra, vallásra, habitusra és ízlésre nézve is sokfélék voltak. Akadt köztük a magyarok mellett német, szerb, horvát, magas rangú birtokos és szegény sorsban született, republikánus és királypárti, olyan aki magyarul sem tudott, és olyan aki más nemzetiségű létére magyar asszonyt vett feleségül. Atyai jóbarátok, hűséges fegyvertársak és örökké vitázó kemény ellenfelek voltak. Különböző jellemek, akik egyek lettek a halálban – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

– Az aradi tizenhármak ártatlanságuk bizonyosságával végezték be életüket, úgy, hogy iszonyú volt számukra a fejükre szálló megbélyegzés tudata – mondta Áder János, és kiemelte: október 6. a példátlan bosszúhadjárat legsötétebb napja volt. Az ítéletek előre készen álltak, és az eljárások csak a látszatot szolgálták – emlékeztetett a köztársasági elnök, hangsúlyozva, hogy Európa a kegyetlen megtorlást döbbenten figyelte.

Végül azonban

Damjanich Jánosnak lett igaza, aki kivégzése előtt így szólt Vécsey Károlyhoz: „A haza ügye szent volt, és a mi halálunk új erőt ad neki”

– idézte Áder János, aki szerint a hősi halálból annak örök jele lett, hogy a magyarok szabadságvágyát nem lehet elfojtani. Az államfő hangsúlyozta: a katonai vereséget a forradalom politikai céljai túlélték, és 1867-ben a kiegyezés valóra váltotta azokat.

– Ez a nap nemcsak a vértanúságot hirdeti, hanem az emberhez méltó életet is. A méltósággal viselt sorsot. Követendő példát. Az igazságot. Amiről Juhász Gyula sok-sok évvel később így írt: „az igazság mely tegnap még halott, világ bírájaként föltámadott” – zárta szavait Áder János.

Az aradi tizenhármakra való megemlékezés elején Áder János Franz Bott-ról is beszélt. A brünni hóhér nagyon megbánta, hogy a császári hadsereghez szegődött. Aradon végképp megelégelte a nehéz körülményeket és felmondott. Viszont az aradi várbörtön falai között ülésező hadbíróság gondoskodott róla, hogy még ne mehessen el. A hóhér utolsó munkájának jutalma egy hatalmas fehér köpönyeg volt, egy elítélté, amit a szokásokhoz híven a többi ruhával együtt megtarthatott. A feltűnő ruhadarabban hagyta el a várost, zsebében az elvégzett igazolással, hogy elvégezte a munkát. Fia elmondása szerint apja nagyon szerette ezt a kabátot. A brünni hóhér halála napjáig Damjanich János köpenyében járt.