Figyelő Felsőoktatási Rangsor – már 4. éve!

A Felsőoktatási Rangsor nagyinterjúját ezúttal Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszóval készítették.

2020. 11. 13. 14:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megjelent a Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2021. Az idén már negyedik éve mutatják be a kiadvány készítői a magyar felsőoktatási intézmények sokszempontú rangsorát. A Felsőoktatási Rangsor különlegessége, hogy egyetemek dékánjaival, vállalatok HR és elsőszámú vezetőivel és hallgatókkal készített interjúkkal segítenek még inkább elhelyezni az adott intézményt – saját térképünkön.

A hazai egyetemek egyre inkább arra törekszenek, hogy a hazai és nemzetközi rangsorokban évről-évre rangosabb helyen szerepeljenek. Ez nemcsak presztízskérdés, hanem súlyos anyagi vonzata is van, hiszen amely intézményt jobbnak ítélnek meg, oda többen jelentkeznek és ez értelemszerűen többletforrást jelent az adott intézménynek. Az egyetemek számára is fontos tehát, hogy nemzetközileg is ismertek legyenek, vonzzák a hallgatókat vagy éppen a náluk szerzett diploma jól hasznosítható legyen a magyarországi, európai és nemzetközi munkaerőpiacon.

A kitartás és a versenyképesség

A Felsőoktatási Rangsor nagyinterjúját ezúttal olimpiai bajnok úszóval készítették, aki a célok kitűzéséről, a helyes választás fontosságáról és a kitartásról is beszélt. Idén a szerkesztők kiemelt témája ez utóbbi és a versenyképesség volt, így a szakképzés és a képzési struktúra átalakítása is fókuszba került: Hankó Balázs, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárral és Pölöskei Gáborné, szakképzésért felelős helyettes államtitkárral is készült interjú. A felsőoktatásba készülők pályaválasztásához hasznos tényekkel szolgál a Felsőoktatási Rangsor összefoglaló cikke, melyben a szerzők kitérnek a modellváltó egyetemek alapítványivá alakulásának részleteire, amire jó példát ad a Varga Judit, igazságügyi miniszter, a Miskolci Egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának elnökével készített interjú. Idén is vonzó cégek képviselői szólalnak meg a munkaerőpiac és a pályakezdők vonatkozásában: ezúttal például az ABB, a Hewlett Packard, a Mastercard, a SPAR, a Richter és a Sanofi vezetőit kérdezték a lap munkatársai.

Változott az intézményi rangsor nyertese

A Figyelő Felsőoktatási Rangsorának hagyományos, egyetemi városokat bemutató blokkjában idén Gödöllőt, Nyíregyházát és Veszprémet lehet részletesebben megismerni, ezekhez a városokhoz kapcsolódik a kiadvány unikális eleme, a mintaköltségvetés is, mely azt mutatja meg városonként, miből és hogyan él meg egy diák egyetemi évei alatt.

A Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2021 részeként most is elkészült a magyarországi egyetemek és főiskolák abszolút rangsora és az egyes képzési területek (így például gazdaságtudomány, a műszaki, az agrár vagy a pedagógusképzés), valamint azok legnépszerűbb szakjainak kari rangsorai is megjelentek a kiadványban november 5-én.

Az idei évben az Állatorvostudományi Egyetem került az élre, ezúttal hajszállal maga mögé sorolva a Budapesti Corvinus Egyetemet (CORVINUS). A Figyelő szakértője által összeállított indikátorok alapján a két legjobban teljesítő intézményt a tavalyi eredményeknek megfelelően a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Semmelweis Egyetem és az ELTE követi a sorban. Ha az intézményeket aszerint rangsoroljuk, hogy első helyen hányan jelentkeztek oda, akkor az előző évekkel összhangban az ELTE kerül ki ebből a versenyből győztesen. Viszont, ha a diplomaszerzést követően elérhető átlagbért vesszük csak számításba, akkor a tavalyi összetett győztes, CORVINUS áll az élen, a második a BME és harmadik az NKE.

Az idei Figyelő Felsőoktatási Rangsor legfontosabb listáit a képzési területi rangsorok jelentik. Az egyes képzési területeket a legnépszerűbb szakokat indítók rangsorával, az adott szakokon végzettek leggyakoribb foglalkozásait reprezentáló szófelhők és a képzési területet átfogóan ismertető infografikák segítségével mutatták be a szerkesztők. Néhány kiemelt képzési terület:

  • Az agrár képzési terület legjobbja szintén az ATE lett, 58,6-es összesített pontszámmal. A képzési területen a legnépszerűbb szakok közül az élelmiszermérnök szakon végzettek – a közölt szófelhők alapján – többnyire mérnökként, minőségbiztosítási munkatársként vagy élelmiszeripari szakértőként helyezkednek el, míg a mezőgazdasági mérnökök mezőgazdászok, vállalkozók vagy agrármérnökök lesznek.
  • A gazdaságtudományok területén ismét a hagyományos képzőhelyek szerepeltek nagyon jól, a CORVINUS lett az első, az ELTE Gazdálkodástudományi Intézete a második, A PTE-KTK pedig a harmadik helyezett lett, alig egytized ponttal megelőzve a negyedik BME-GTK-t.
  • A műszaki képzési területen csaknem egy ponttal maradt le az első helyről a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara, az 56,5 pontot megszerző PPKE- ITK mögött. Nagyjából egy-egy pont különbséggel követi őket a harmadik és negyedik helyen a BME-GPK és a BME-ÉPK is. A legnépszerűbb szakok a villamosmérnöki, a járműmérnöki és a gépészmérnöki.
  • Jobb esélyek

    A kiadványban a HÖOK elnökének jegyzete reflektál az oktatási rendszerben a COVID okozta nehézségekre és a Rab Árpád jövőkutatóval készült interjúban arról olvashatnak, hogyan készülhet fel az egyetem a hibrid oktatásra és mi az az e-learning, hogyan érdemes az élethosszig tartó tanulást értelmezni.

    A megjelentetett interjúkkal a rangsorok ismerete mellett még relevánsabb képet kaphat az olvasó a hazai intézményekről: a dékánok, a hallgatók és vállalatvezetők egyaránt az adott képzési területről osztják meg tapasztalataikat, ismereteiket. Mindezek segítségével az érdeklődők is jobban átláthatják egy-egy terület sajátosságait. Pályaorientációs szempontból pedig ez óriási előny, hiszen aki többet tud arról a képzéstípusról, amelyen tovább szeretne tanulni, jobb esélyekkel is indul.

    A Figyelő Felsőoktatási Rangsorának előnye a top 10 rangsor is, amely az egyes legnépszerűbb szakokat azok munkaerőpiaci beválásával jellemzi. A tavalyihoz hasonlóan idén is megismerhetjük azokat a szakokat, amelyek elvégzésével a lehető legjobban lehet keresni, a kiadvány végén pedig egy válogatást találunk: idén a szerkesztők friss diplomás pályakövetési adatok híján modellezték az idén érvényes frissdiplomás béreket.

    A Felsőoktatási Rangsor hasznos témáit kiterjesztve és azokat további érdekes és hasznos tudnivalókkal, szórakoztató tartalmakkal kiegészítve elindult az UniLife felsőoktatási portál, ahol további hasznos cikkeket talál! UniLife. Tudj meg többet!

    A téma legfrissebb hírei

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.