Elismert pártmunka

A MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) minden évben több kitüntetést is kioszt a leglelkesebb pártszolgálatosok között. A szervezet szereti úgy láttatni magát, mintha az 1896-ban alapított Budapesti Újságírók Egyesületének jogutódja lenne, ez azonban annyiban igaz csak, mintha Lenin elvtársat a meggyilkolt cár örökösének tartanánk. Hogy milyen szervezet is a MÚOSZ valójában? Egy tanulságos történeten keresztül talán érthetővé válik.

Budapest, 2011. június 16. Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke köszöntõt mond a szervezet székházában, ahol közéleti-szakmai tanácskozást rendeznek a magyar közmédia utóbbi húsz-huszonöt évérõl, ismert társadalomtudósok, szakszervezeti vezetõk, a civil szféra képviselõi, valamint az átalakuló intézmények vezetõinek részvételével. MTI Fotó: Soós Lajos Fotó: Soós Lajos

2003. szeptember 15. néhány napig piros betűs ünnep volt a magyar baloldali pártok és az őket támogató „független” sajtó számára. Ezen a napon a baloldali nyilvánosság vezérhajójának számító Népszabadság hasábjain jelent meg Teller Ede „Rossz hírek a szülőföldemről” címmel írt nyílt levele, melyben az akkor egy éve ellenzékbe került Fideszt kritizálta a magyar tudós. A kormányon levő MSZP–SZDSZ és a társutas intézményei, mint a Népszabadság öröme több okból is érthető volt. Egyrészről egy évvel korábban a Fidesz Kossuth téri nagygyűlésén Solymosi Frigyes professzor felolvasta Teller Ede üzenetét, amelyben arra kérte a magyarokat, hogy a választáson a Fideszt támogassák – olvasható a kontra.hu cikkében.

A világhírű tudós támogatásának vagy kritikájának nagy jelentősége volt, mivel a magyar közvélemény előtt nagy tiszteletnek örvendett. Többek között közismert tény volt, hogy az Amerikában élő magyar fizikus a Fidesz politikájával szimpatizált, nemzeti elkötelezettségű volt, nem mellékesen pedig baráti viszonyt ápolt Orbán Viktorral. A baloldali sajtómunkások egymás sarkára taposva igyekeztek rákontrázni a hírre, habosítani a történetet, amely szerint a Fidesz amerikai-magyar támogatója a párt ellen fordult.

Káröröm, kétfilléres bölcselkedés, vérvörös eufória. Néhány napig. Aztán a féktelen örömnek véget vetett a valóság.

Sokakban gyanút keltett ugyanis, hogy a levél hangneme egy cseppet sem emlékeztetett Teller Ede úriemberhez illő modorára. A tudós barátaiban kétségek ébredtek az írás hitelességét illetően,

mivel a stílus olyannak tűnt, mintha Gálvölgyi János és Havas Henrik közös szerelemgyereke részegen írt volna angol nyelvű feljelentést a Fidesz „népellenes” bűneiről.

A levél hitelességét firtató kérdések kapcsán Horn Gyula igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, mikor azt mondta: „minden jel szerint Teller Ede levele hiteles, tényleg ő írta. Nem tudom, olvasták-e: mintha mi írtuk volna”.

Mintha ők írták volna, mintha a pártvezetés mondta volna tollba egy jól képzett sajtóipari kádernek. És tényleg.

A levélről ugyanis Horn tanúságtétele ellenére is kiderült, hogy hamisítvány volt.

Teller Ede közeli munkatársai, a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium részéről sajtónyilatkozatot adtak ki, amelyben „teljes hamisításnak” minősítették a levelet. A közlemény szerint a professzor személyes titkárai megerősítették, hogy a levélnek semmi köze Teller Edéhez, és az írás nem is tükrözi a professzor személyes meggyőződését. Hogy miért a munkatársai nyilatkoztak a tudós helyett? Nos, ennek az a sajnálatos magyarázata, hogy Teller Ede néhány nappal korábban, szeptember 9-én elhunyt.

A kamulevél megalkotói Teller Ede halálát használták ki annak érekében, hogy a Fidesz megítélésének ártsanak.

Az elkövetésben pedig kulcsszerepe volt az azóta számtalanszor megsiratott Népszabadságnak.

Nos, egy ilyen eset után nyilván mindenki arra számít, hogy fejek hullottak a párton és a lapon belül is. Tévedés.

Bár a Népszabadság csúfosan lebukott, az élet ment a maga útján tovább, senkinek sem kellett felelnie a csalás miatt.

Eötvös Pál köszöntőt mond a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnökeként 2011. június 16-án.
Fotó: MTI / Soós Lajos

A jól ismert történet elmesélésében itt következik a MÚOSZ-ra vonatkozó rész: a Népszabadság akkori főszerkesztője, Eötvös Pál természetesen szintén megúszta a kirúgást, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Etikai Bizottsága azonban „szigorú” megrovásban részesítette a főszerkesztőt, indoklásuk szerint Eötvös Pál

„Az írással súlyosan megsértette az újságírói etikai kódexnek az újságírói felelősségre, a személyiségi jog védelmére, valamint a valósághű tájékoztatásra és a lelkiismeretességre vonatkozó szabályait”.

Csitt-csatt, dirr-durr, még ha maradhatott is a pozíciójában, Eötvösnek vége. A MÚOSZ kimondta a szigorú verdiktet, a súlyos csalás nem maradhatott büntetés nélkül. Így is folytatódhatott volna a történet, de a valóság sokkal jobb forgatókönyveket ír.

Egy évvel a „szigorú” megrovás után Eötvös Pált elnökévé választotta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Nem kivetette magából a szervezet, nem került mellékvágányra a csalás technikai végrehajtója, hanem a régibútor-szagú szervezet elnökévé emelték. Utólag visszaolvasva a „megrovás” indoklását, inkább az elnöki kinevezés laudációjának tűnik, mintsem elmarasztalásnak.

A történethez tudni kell, hogy a Népszabadság résztulajdonosa az MSZP volt, pontosabban a párt egy alapítványon keresztül gyakorolta a tulajdonosi jogokat. Eötvös Pál pedig 1967 és 1989 között az MSZMP tagja volt – derül ki a cikkből.

Nos, ma ez a szervezet osztogat szakmai díjakat újságíróknak, illetve jogot formál arra, hogy a hitelesség mércéjeként tekintsen rájuk a társadalom.

A szervezet jelenlegi elnöke pedig a változatosság kedvéért egy másik ex-népszabadságos újságíró, Hargitai Miklós. Hogy Miklós mit szólt ahhoz, hogy Fekete-Győr András a jobboldali újságírókat eltiltaná a hivatásuk gyakorlásától?

Pontosan! És ehhez tartsa magát mindenki!

Ui.: Most Vadai Ágnes fenyegette meg a jobbos újságírókat némi vérengzéssel. Kíváncsian várjuk a MÚOSZ állásfoglalását!