Lefoglalják a csempészautókat

A legtöbb migránst a múlt héten egy szlovák sofőr próbálta meg átcsempészni az osztrák határ felé, az illegális bevándorlók Hercegszántó közelében szökhettek át a zöldhatáron. Pár órával a határsértés után a járőrök április 18-án 16 óra 13 perckor az M9-es autóút Tolna megyei szakaszán, Bogyiszló térségében ellenőriztek egy a korábban a határ közelében észlelt szlovák rendszámú személygépkocsit. A járműben a csempész hat, magukat szír állampolgárnak valló személyt szállított. A migránsok személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni. A sofőrt, valamint az utasait is elfogták és előállították. Az illegális migránsokat a hatályos magyar jogszabályok értelmében kiutasították az országból. A jármű vezetőjével szemben embercsempészés gyanúja miatt eljárást indult, hatmillió forintot érő autóját lefoglalták.
Három év börtön vár az ukrán embercsempészre
A Komáromi Járási Ügyészség április 19-én vádiratot nyújtott be minősített embercsempészés bűntette miatt azzal az ukrán állampolgárságú férfival szemben, akit segítői telefonnal, GPS-koordinátákkal, térképpel láttak el a migránsok szállításához. Ő is egy szlovák rendszámú autóval, egy csempészbanda megbízásából vitt még februárban négy szír migránst, háromszáz eurót kapott minden embertől a fuvarért. Bécs volt a célállomás, a sofőrt a szállítás közben egy ausztriai férfi – nagy valószínűséggel egy korábbi szír menekült – folyamatosan utasította arra, hogy milyen irányba haladjon, a migráns személyeket milyen címre szállítsa, ennek érdekében GPS-koordinátákat közölt vele, térképet küldött a mobiltelefonjára. A vádiratban az ügyészség indítványozta, hogy a Komáromi Járásbíróság a férfi letartóztatását az ügydöntő határozatáig tartsa fenn. Kérték azt is, hogy ha az elkövető az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, három év börtönbüntetésre, három év közügyektől való eltiltásra és hat év kiutasításra ítéljék.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!