A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2018–2019-ben rendelkezett az alapvető számviteli szabályzatokkal, azonban a vagyongazdálkodás kereteit nem szabályszerűen alakította ki. Az alkalmazott számlarend nem volt összhangban a jogszabályi előírásokkal, továbbá 2019-ben az SZFE nem rendelkezett az önköltségszámítás rendjére vonatkozó szabályzattal. Ez azt jelenti, hogy az egyetem korábbi vezetése nem alakította ki a szabályszerű könyvvezetés és vagyongazdálkodás alapvető feltételeit – derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatából.
Az egyetem a 2018. és 2019. évi éves költségvetési beszámolók elkészítéséhez, a mérleg tételeinek alátámasztásához
nem állított össze leltárt, amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza a mérlegben szereplő eszközöket és forrásokat.
A leltárak hiányában a beszámolók nem nyújtottak megbízható és valós képet a vagyoni helyzetéről és ennek változásáról, így a vagyon jogszabályi előírások szerinti kimutatása nem volt biztosított – állapította meg a vizsgálat.
Az ÁSZ azt is feltárta, hogy 2020-ban a fenntartóváltás fordulónapjára vonatkozóan az SZFE a törvényi előírás ellenére
nem készített záró beszámolót, illetve nem állított össze leltárt a rendelkezésére álló vagyonelemekről. Ezáltal a fenntartóváltás időpontjában nem volt biztosított a számviteli nyilvántartásaiban szereplő vagyonelemek szabályszerű kimutatása, és nem volt igazolt azok megléte sem.

Az ellenőrzés megállapításai alapján levonható a következtetés: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a kancellári rendszer bevezetése sem biztosította a nemzeti vagyon védelmét, az ÁSZ által már a korábbi években feltárt szabálytalanságokat, hiányosságokat nem javították ki. Mindezek alapján a gazdálkodás megerősítése, illetve a nemzeti vagyon védelme érdekében indokolt volt a tulajdonosi joggyakorlás kereteinek megerősítése.
A számvevőszék szerint a felsőoktatási intézményeknek mintaadó, példaértékű szervezeteknek kell lenniük, össztársadalmi érdek, hogy ezek az intézmények szabályosan működjenek, maradéktalanul betartsák a gazdálkodásukat meghatározó előírásokat, szabályszerűen használják fel a rájuk bízott közpénzt, és példát mutassanak az általuk oktatott hallgatóknak is. Emlékeztettek rá, hogy 2015 és 2019 között összesen három alkalommal végeztek ellenőrzést, illetve utóellenőrzést az SZFE-nél, amelyek
sorozatos és visszatérő gazdálkodási törvénysértésekre és korrupciós veszélyekre világítottak rá.
Mint arról lapunk korábban beszámolt, az SZFE előző vezetése idején szabálytalanságok és mulasztások történtek az oktatásszervezésben és a tanulmányi rendszer kezelésében is. A vizsgálati anyagok szerint az iratok hiányos és nem előírásszerű nyilvántartása miatt gyakorlatilag bárkinek kiállíthattak oklevelet, egy hallgatónak akár többet is, több szakról is.