A Velencei-tónál nem a vízmélység, hanem a nádasok, a széljárás okozza a legtöbb balesetet, veszélyes helyzetet. A rendőröknek elsodródott csónakosokat, úszókat kell menteniük, ha lecsap a vihar. A Magyar Nemzet információi szerint elég egy gyors járőrhajó ahhoz, hogy riasztás esetén a tó két legtávolabbi pontja között is percek alatt megtegyék a távolságot.
Változó medermélység, változó, hol iszapos, hol hínáros, kiszámíthatatlan mederállag, ezzel párhuzamosan métereken belül akár ötfokosnál is nagyobb hőmérséklet változás jellemzi a Velencei-tó vizét. Gulyás Katalin rendőr alezredes, a gárdonyi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője szerint ezek a tó, fürdőzőket érintő legnagyobb veszélyforrásai. Az alezredes asszony hozzátette,
arra is nagyon oda kell figyelni a dombok által körbevett tónál, hogy hirtelen a semmiből alakulhatnak ki erős széllökések. A szélirány sem állandó, pillanat alatt megfordulhat, 180 fokos különbségekkel, így a viharjelzésre a part felé indulókat elsodorhatja, be a nádasok közé.
Ráadásul a szél miatt a Velencei-tavon akár méteres vízpermet is létrejöhet, ez megnehezíti a vízen levők levegőhöz jutását, partot érését.

Fotó: Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság
A nyári főszezon a Velencei-tónál is megkezdődött június utolsó hétvégéjével, az egyre nagyobb számban megjelenő vitorlások, szörfösök és egyéb vízi sportok kedvelői, valamint fürdőzők a rendőrség munkáját és felelősségét is növelik. A jelenleg divatos felfújható sup deszka például rendkívül alkalmas a sekély vízfelületen a sportolásra, ám vihar és hullámok esetén irányíthatatlan, nagyon könnyen elsodródik. A gárdonyi rendőrök és a strandok felügyelői ezért minden sup használó figyelmét felhívják arra, az átlagosnál is jobban figyeljenek a viharjelzésekre.
A rendőrök szerint nagy hiba, ha a deszkások hosszabb ideig maradnak a sporteszközön, és felhevül a testük a napon, ilyenkor a borulás életveszélyes lehet.
Ez okozhatta annak a 42 éves férfinek a halálát is, aki egy bérelt vízibicikliről ugrott a vízbe pár napja a tavon, megállt a szíve, azonnal meghalt. Hatéves fia úszott a partra segítséget hívni, de már késő volt, a holttestét két nap elteltével találták meg az iszapban a tűzoltók. A halál oka még nem tisztázott, a hatóság igazságügyi orvos szakértőket is bevont a vizsgálatba.
A tavalyi nyári szezonban volt olyan délutáni vihar, amikor a gárdonyi rendőrök a Velencei-tó Öreg-tisztás, Felső-tó, Nagy-tisztás és Hosszú-tisztás elnevezésű vízi területeiről 21 embernek segítettek biztonsággal partra jutni. Először egy vitorlás borult fel, majd egy másik vitorlás és három elektromos meghajtású – a vízpermet miatt zárlatot kapott az erőforrás – kisgéphajó műszaki hiba miatt nem tudott biztonságban partot érni. Két szörfös és négy úszó annyira kimerült, hogy csak a vízi rendőrök segítségével tudott épségben partra jutni.