Megszokhattuk, hogy ha az Orbán-kormány politikája sikereket hoz, akkor a magyar baloldal leghangosabb politikusai is azonnal az ügy mellé állnak, nehogy kimaradjanak a jóból. Így volt ez a migrációs politikával, a vakcinabeszerzésekkel és most a labdarúgással is. Akad olyan politikus, akinek egy hét sem kellett, hogy a stadionépítéses, lopásos jelszavaktól eljusson oda, hogy a futball Európa-bajnokságon eddig sikerrel szereplő magyar válogatott legelkötelezettebb szurkolója váljék.
Itt van mindjárt Fekete-Győr András Momentum-elnök, aki június 4-én még azzal próbálta tüzelni híveit, hogy „Orbán Viktor közpénzzel kitömött Puskás Akadémiájának egyik gyakorló pályájának pázsitjára mentem, mielőtt Mészáros biztonsági emberei lerohantak volna”.
Két nappal később már saját futballkarrierjéről értekezett; talán, hogy ne legyen olyan éles az átmenet a pfujolás és a lelkesedés között. Június 6-án azzal fényezte magát, hogy irányító középpályás posztjához „jó nagy tüdő, éles látás, és jó technika kell. Pre-Covid mindez a lehetőségekhez képest nagyjából megvolt, kérdés, hogy poszt-Covid meglesz-e?!”
Aztán újabb egy hét elteltével már a magyar futball leendő megmentőjeként tetszelgett.
Hogy aztán le se téphessék róla a magyar válogatott mezt, legyen szó akár Navalnijról, akár antirasszista kiáltványról.
Karácsony sem volt rest
Karácsony Gergely főpolgármester, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje sem ment a szomszédba egy kis képmutatásért. Néhány hete még egy brit bankárlapnak kesergett: a The Economistnak adott interjújában nemcsak a magyar miniszterelnök fizikai adottságain gúnyolódott, de azt is közölte, hogy „a futballmegszállott Orbán stadiont építtet a szülőfalujába” és a lap megjegyzése szerint Karácsony „egy drága atlétikai stadion ellen kampányolt”.
Majd, amint rájött, hogy a magyar válogatott mérkőzéseit teltházas stadionokban tartják, ő sem volt rest, hogy kilátogasson.
Sőt végül a kerékpározáson kívül más mozgásformához eddig semmilyen formában nem köthető baloldali dugóalkotó is törzsszurkoló lett – igaz, a maga hozzá nem értő, de legalább provokatív módján. (Többen elmagyarázták neki kommentben, hogy ha 11 játékos játszik 11 ellen, az aligha nevezhető „túlerőnek”, de a kifejezéssel nyilván saját „elnyomott ellenzékiségére” akart rámutatni.)