Csak hétvégén 38 embercsempészt fogtak el a rendőrök, idén eddig pedig már 900-at. E szám ismeretében talán nem is olyan nagy meglepetés, hogy egyre nagyobb a szervezett bűnözéshez tartozó embercsempészek aránya a fogvatartottak között a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben.
Rétvári Bence, a belügyminiszter helyettese a a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának biztonsági és fogvatartási helyettesével közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján közölte:
ma már a magyar börtönökben lévő fogvatartottaknak több mint tíz százaléka embercsempész. A körülbelül 19 ezer fogvatartott közül több mint kétezer embercsempész. Az ilyesfajta bűncselekmények miatt fogvatartottak elsöprő többsége, 88 százaléka nem magyar állampolgár.
– tette hozzá a politikai államtitkár. Véleménye szerint az Európai Unió és az NGO-k felhagyhatnának már végre az illegális migráció ösztönzésével és támogatásával. Az államtitkár kiemelte: idén szombatig már több illegális migránst fogtak el a magyar hatóságok és küldtek vissza, mint tavaly egész évben.