Világszinten elismerik a magyarországi büntetőpolitika eredményeit

Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa, ez pedig tovább erősíti a közbizalmat az igazságszolgáltatás és az államhatalom felé – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter. Pintér Sándor belügyminiszter azt emelte ki, hogy az egész világ elismeri Magyarországnak a büntetőpolitika terén az elmúlt tíz évben elért eredményeit, amelyet sikertörténetnek nevezett.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 10. 11. 15:50
20200507 budapest varga judit igazsagugy miniszter asszony havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– jelezte a miniszter. Azt mondta, hogy az Európai Unió, sőt az egész világ elismeri Magyarországnak a büntetőpolitika terén az elmúlt tíz évben elért eredményeit. – Jó a célkitűzés és a jogi megfogalmazás, valamint az eredmények is megfelelőek – húzta alá Pintér Sándor. 

Kiemelte, hogy 2010-ben visszakerült a rendőrséghez a szabálysértések nyomozása; az önkormányzatoknak ugyanis szakértelmük, tudásuk, sőt sokszor akaratuk sem volt az eljárások lefolytatásához. Féltek attól, hogy szavazókat veszítenek, ha kemény összeütközésbe kerülnek a lakosokkal. Bizonyos mértékig „társadalmasították a bűnüldözést”: mező-, hal- és vadőröknek is lehetőséget biztosítottak a gépjárművek átvizsgálására. Újraszervezték a polgárőrséget, így egyre többen figyelnek a rendre – sorolta. 

A miniszter kiemelte az iskolaőr intézményének bevezetését. Ez segíti, hogy már a gyerekeket a rendre szocializálják – jelentette ki. 

A közfoglalkoztatás rendszerének megváltoztatása is hozzájárult a közbiztonság javulásához 

– mondta. Korábban sokan, akik megélhetési problémákkal küzdöttek és nem kaptak segélyt, felmentve érezték magukat a törvények alól, így követtek el bűncselekményt. Sőt egyes politikusok is felmentették ezeket az embereket – fűzte hozzá. A miniszter arról is beszélt, hogy a büntetés-végrehajtási intézményekben lehetőséget biztosítottak a tanulásra, a munkára.

Borítókép: Havran Zoltán

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.