A Metropol múlt csütörtöki cikke után magyarázkodó levelet küldött a lapnak a fővárosi óriáscég, a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt., amelyben tulajdonképpen elismeri az Metropol legtöbb állítását. A „BKM Sajtó” aláírású levélben többek között azt írják:
… A BKM létrejötte óta dolgozói munkaviszony megszűnésére kizárólag a normál tevékenység részeként felmerülő természetes fluktuáció (nyugdíjazás, fegyelmi elbocsátás, munkavállalói felmondás, minőségi csere) formájában került sor néhány esetben.
Ezt hívják „lopakodó elbocsátásoknak”: nem pótolják a távozókat, nem töltik fel az üres státusokat.
Azokat az állításokat meg sem próbálták cáfolni, hogy több a szemét és a gaz a városban, miközben 3000 szemeteskukát szereltek le – csak éppen megpróbálták a felelősséget a kormányra terhelni:
A kormányzati elvonások miatt a Főváros közismerten nehéz gazdálkodási helyzete drasztikus mértékben leromlott, például a köztisztasági feladatokra csaknem 1,9 milliárd forinttal kevesebb jut. Emiatt a Városháza a korábbi több mint 11 ezerhez képest idén csupán mintegy negyedével kevesebb utcai hulladékgyűjtő-edény üzemeltetését tudta megrendelni.
Azt is megerősítették, hogy a kéményseprőcégnél csoportos leépítés történt:
… a jogszabályban a feladat ellátására a továbbiakban kötelezett szervezet a tevékenységet korábban ellátó Főkétüsz-munkavállalókat nem kívánta állományba venni. (…) A Főkétüsz által fenti okok miatt végrehajtott csoportos létszámleépítés 2021. áprilistól valósult meg, míg a megmaradó Főkétüsz-tevékenységek és -munkavállalók 2021. szeptember 1-jével olvadtak be a megalakuló BKM Nonprofit Zrt-be.