Hőseink egyetemes emlékezete

Az eddig elhallgatott, kevésbé ismert történeteket és a magyar hősöket állítják reflektorfénybe a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közreműködésével megjelent angol nyelvű kötetek. Földváryné Kiss Réka, az intézmény elnöke lapunknak elmondta: az ötven igaz magyar életútját feldolgozó könyv olyan bátor emberekről szól, akiknek túlnyomó többsége mindkét diktatúrával szembeszállt, a nyilas és náci rémuralommal éppúgy, mint a kommunista zsarnoksággal. A Mindszenty József bíborosról szóló kötet azt elemzi, mit jelentett hazánkban és Kelet-Közép-Európában az egyházüldözés, miként érintették a retorziók az egész lakosságot. A máig ható egyházellenes sztereotípiák is innen, e korból erednek.

Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke lapunknak elmondta: az intézményük szakmai közreműködésével megjelent kötetek főként az eddig elhallgatott, illetve el nem beszélt történeteket állítják reflektorfénybe. 

Az ötven igaz magyar életútját elénk táró könyv olyan bátor emberekről szól, akiknek túlnyomó többsége – akár az élete kockáztatása árán is – mindkét XX. századi totalitárius diktatúrával szembeszállt, a nyilas rémuralommal éppúgy, mint a kommunista zsarnoksággal. Sokan közülük részt vettek a németekkel szembeni ellenállásban, az embermentésben, a szovjet megszállókat kiszolgáló kommunista párt térfoglalása idején pedig egy valóban demokratikus Magyarország megteremtésén fáradoztak. Ilyen volt például Arany Bálint, Gábori György, Jónás Pál vagy Kiss Sándor, akik aktív értelmiségiként és demokratikus politikusként vezető szerepet játszhattak volna az ország felépítésé­ben, ám ehelyett börtönbe, internálótáborba zárták, emigrációba kényszerítették őket. Hogy miért őket? 

A kötet egyik hőse, Benkő Zoltán diákellenállóként 1944 őszén részt vett a Gömbös-szobor felrobbantásában. Amikor 1948-ban az államvédelem letartóztatta, a kihallgatótiszt a fejéhez vágta: aki 1944-ben robbantott, az 1945 után is robbanthat. Aki egyszer már szembe mert szállni a megszálló, elnyomó hatalommal, az legközelebb sem marad tétlen, ha a hazáját veszélyben látja.

Földváryné Kiss Réka külön kitért a kötetben szereplő egyházi személyek szerepének jelentőségére. Kriszten Rafael, a Margit körúti ferences kolostor házfőnöke, egyben az ottani templom plébánosa a vészkorszak idején a megmenekítésük érdekében 2700 zsidó származású személynek segítette a felvételét a katolikus egyházba. A páter 1944 novemberében – a sebesültek ellátása közben szerzett sérülése ellenére – maga vitte el az Angelo Rotta apostoli nuncius által kiállított menleveleket a gyalogmenetben Nyugat felé indított üldözöttek után, sokuk életét megmentve ezzel. Az atyát 1950-ben a hatvani rendházból hurcolta el az ÁVH, a börtönkörülmények között kiújultak tüdőproblémái, és élete egy rabkórházban ért véget. A mellette és szerzetestársai érdekében kiálló hatvani vasutasokat pedig a recski kényszermunkatáborba, családjukat a hortobágyi zárt táborokba deportálták.

Gulyás Lajos református lelkipásztor 1956 októberében a békés tüntetőkre leadott mosonmagyaróvári véres sortűz után megpróbálta kordában tartani az indulatokat, és sikerült megmentenie egy határőrtisztet a lincseléstől. A jutalom: halálra ítélték és kivégezték. Kádárék a személyével példát akartak statuálni, egyúttal üzenni az egyházaknak: ha a köztiszteletben álló, ártatlan Gulyást bitóra küldhették, bárki sorra kerülhet.

A NEB elnöke hangsúlyozta, fontos szempont volt, hogy a válogatásba határon túliak történetei is bekerüljenek. A róluk szóló írásokból világosan kiderül, hogy a környező országokban kisebbségi sorba került honfitársaink az anyaországban élőkhöz hasonlóan súlyos megpróbáltatásokon mentek keresztül a kommunista uralom évtizedeiben. Jó példa erre Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkipásztornak és Márton Áronnak, Erdély püspökének a sorsa. Sass Kálmánt a román hatóságok az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően államellenes összeesküvés hamis vádjával bíróság elé állították, halálra ítélték és kivégezték.

Az eljárás koncepciós jellegének az alátámasztására elég megemlíteni, hogy míg Sass 1947-es, szintén mondvacsinált okból történt letartóztatásakor az általa a második világháború során megmentett, 1956-ban a Nagy Imre-kormány honvédelmi miniszterének kinevezett, majd 1958-ban vele együtt kivégzett Maléter Pál hálálkodó leveleinek köszönhetően került szabadlábra, az 1957–1958-ban lezajlott eljárásban ugyanezeket a leveleket terhelő bizonyítékként használták fel ellene. 

Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök a kivégzést ugyan elkerülte, a diktatúra hatóságai azonban mindent elkövettek a félreállítása érdekében. 1949–1955 között börtönben raboskodott, később tíz éven át házi őrizetben volt, s hogy jelenléte mekkora fejtörést okozott, mutatja, hogy a román politikai rendőrség, a Securitate közel nyolcvanezer oldalnyi dosszét vezetett a személyéről. A főpapot mindennek ellenére nem sikerült megtörni, és neki köszönhetően a romániai katolikus egyház a komoly korlátozások ellenére a diktatúra évtizedeiben is folytathatta működését.

Földváryné Kiss Réka kiemelte: kitüntető, hogy Áder János köztársasági elnök mások mellett a Heroes Among Us című könyvet ajándékozta az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából Budapestre látogató Ferenc pápának. E választás üzenetet is hordoz. Bay Zoltán, Kudar Lajos, Salkaházi Sára, Mansfeld Péter vagy Soos Géza történetei fontosak, nemcsak nekünk, hanem az egész világ számára – hangsúlyozta. Történeteiken keresztül meg tudjuk mutatni magunkat nemzetközi szinten is, és pontosíthatjuk a magyar történelemről külföldön kialakult képet. A gazdagon illusztrált kötet írásai – a kiadvány ismeretterjesztő jellegéből fakadóan – olvasmányos formában kerültek az olvasók elé.

Arcot kell adni tehát a történelemnek, s ezáltal emlékeztetni a közvéleményt arra, mit jelent valójában a kommunista uralom Magyarországon és a szovjet blokk országaiban. Ezt szolgálja a Mindszenty-per hetvenedik évfordulója kapcsán kiadott kötet is, amelynek célja annak bemutatása volt, hogyan zajlott Kelet-Közép-Európában az egyházüldözés. A könyv Rómában, a Pápai Történettudományi Bizottság rangos sorozatában jelent meg angolul, amely nemcsak a kötet szerkesztésében közreműködő két intézmény, a NEB és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont, hanem az egész magyar történészszakma számára közös tudománydiplomáciai siker. A kiadványból a ­koncepciós Mindszenty-per részletes elemzésén túl az érdeklődők megismerhetik az egyházüldözés egészét, így Ordass Lajos evangélikus püspök meghurcolásának és a Magyarországi Református Egyház megpróbáltatásainak a történetét, ahogy arról is képet kaphatnak, miként támadták az egyházi vezetőket Lengyelországban, Csehszlovákiában, Romániában, a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalján és Albániában.

A szerkesztők külön figyeltek arra, hogy a nemzetközi olvasóközönség számára készült kötetben a határon túli magyar egyházi közösségek és vezetőik sorsának bemutatása is hangsúlyosan szerepeljen. 

A kommunisták egyházellenes politikája a keleti blokk államaiban számos hasonlóságot mutat, s bár különböző karakterűek a nemzetek, az egyházak és a személyiségek, a történetek vége, az állami erőszak, a hatalmi terror mindenütt ugyanolyan volt. A kirakatperek csak a jéghegy csúcsának tekinthetők, a fizikai terrorral, az egyházellenes propagandával megkísérelték az ellenségként kezelt egyházi vezetők ellen fordítani a híveket. Magyarországon mindenkinek viszonyulnia kellett valamiképpen Mindszenty meghurcolásához, s aki hangot adott egyet nem értésének, azt retorzió érte. Egzisztenciálisan megzsaroltak embereket, és még kisiskolásokat is kivezényeltek tüntetni a bíboros ellen. A fő cél hosszabb távon az volt, hogy a meghurcoltak erkölcsi hitelének szétzilálásán keresztül az egyházak tanítását is megkérdőjelezzék. Másrészt belső meghasonlást akartak előidézni a vallásos közösségekben. Kádár János ezt később úgy határozta meg: harc a lelkekért. A rágalmakra alapozott lejáratást követte a tabusítás, hogy még beszélni se lehessen a történtekről, s az emlékezést – ellehetetlenítése révén – megfosszák közösségképző, identitásalakító szerepétől.

A NEB elnöke rámutatott: a Mindszenty-ügy éppen ezért messze túlmutat magán a peren. A per a kommunista párt számára nem csupán az utolsó autonóm, világnézeti és politikai ellenségként kezelt intézményrendszer vezetőjével való leszámolás volt: a Mindszenty-per a kommunista identitáspolitika meghatározó fejezetévé vált. 

A pert összehangolt egyházellenes propagandakampány övezte, amelynek során a kommunista párt szisztematikusan építette fel az új ellenségképét, valamint az egyházellenes politikanyelvi kódrendszerét. 

A „klerikális reakció elleni harc” a párt programjának sarokkövévé vált. Révai József, a párt magyarországi főideológusa már 1946-ban meghirdette, hogy „reakciós az, aki antikommunista”. Azaz aki antikommunista, az egyúttal reakciós is. A reakciós pedig népellenes és a demokrácia ellensége. A kommunista párt tehát magának foglalta le a demokratikus jelzőt, világnézeti-politikai ellenfeleit pedig a demokráciaellenes bélyeggel próbálta szellemi és politikai karanténba zárni. A reakciós fogalma a fokozódó nyelvi terror hatékony eszközévé vált. A következő fázis a „klerikális reakciós” kifejezés bevezetése volt, amivel a kommunista párt egy olyan nyelvi kódot teremtett, amellyel az egyházat vagy annak tetszőleges szereplőit a népellenes, demokráciaellenes elemek gyülekezőhelyeként azonosíthatta. A hatalom a saját legitimitásának biztosítékát remélte a pertől, ahogy Kádár János belügyminiszterként fogalmazott 1949 február­jában: „Itt már nem Mindszenty és a magyar kormány ügyéről van szó, hanem ez már a haladás és a reakció, a béke és az uszítás kérdésévé változott.” A máig ható egyházellenes sztereotípiák gyökerénél járunk.

Borítókép: Markó utca 27., a Fővárosi Törvényszék épületének nagy esküdtszéki terme. A Budapesti Népbíróság különtanácsa által lefolytatott Mindszenty József bíboros, hercegprímás és vádlott társainak koncepciós pere 1949. február 3-5 között. Dr. Baranyay Jusztin ciszterci szerzetes, egyházjogász, egyetemi tanár és Mindszenty József bíboros, hercegprímás (Fotó: Fortepan/Album045)