Márki-Zay Péter indította el a baloldali háborús uszítást még jóval a háború előtt. Gyurcsány Ferenc jelöltje február 13-án a Patrizánnak adott interjúban Gulyás Márton műsorvezető kérdésére, miszerint ha kirobban a konfliktus, biztosítana-e katonai segítséget, Márki-Zay Péter azt felelte:
Hát hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is.
Ebből a nyilatkozatból teljesen világossá vált, hogy a baloldal célja belesodorni hazánkat a konfliktusba.
Aztán az ATV Egyenes beszéd című műsorában február 22-én Márki-Zay ráerősített a háborúpárti álláspontjára, amikor kijelentette:
Tehát hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk.
Márki-Zay később olyan abszurd kijelentésekre ragadtatta magát, mint például a február 27-én közzétett szokásos heti Facebook-videójában, ahol azt állította: Orbán Viktor egy személyben felelős azért, hogy Ukrajnában háború van.
Egy nappal később egy alapos hazugságot vetett be Márki-Zay Péter, ezúttal a fegyverszállítások kapcsán tett közzé egy hazugságot a közösségi oldalán.
Orbán Viktor letagadja a magyar katonai részvételt, miközben áldozatot és kockázatvállalást kér a magyar katonáktól– írta Facebook-posztjában.
A hazugságot azonnal cáfolta a kormány, Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár úgy reagált: Fake news, hogy magyar katonai repülő szállítana fegyvereket Ukrajnába. Magyar személyzettel, magyar területről, magyar területen keresztül magyar repülőgép nem szállított fegyvereket Ukrajnába – mondta az államtitkár.
Hozzátette: egy, a NATO keretei közötti, többnemzeti együttműködés keretében három magyar felségjelű közös használatú NATO-gép lát el ezzel kapcsolatos feladatokat, de a repülők nem a Magyar Honvédség kötelékébe tartoznak.