A baloldal szervezetlenségét mutatja az is, hogy a saját népszavazási kezdeményezésük is kudarcba fulladt, miután a Fudan Egyetem ügyéről, illetve az álláskeresési járadék meghosszabbításáról szóló referendumhoz szükséges aláírásokat nem sikerült időben összegyűjteni. Ezzel lehetetlenné vált a baloldal terve, hogy az országgyűlési választásokkal egy időpontban tarthassák meg a népszavazásukat.
Eddig leginkább a baloldal közös kormányfőjelöltjének a megszólalásaiból lehetett megtudni, hogy pontosan mire készülne a hatpárti koalíció, amennyiben hatalomra kerülne.
Emlékezetes, hogy Márki-Zay Péter korábban ostobaságnak nevezte a rezsicsökkentést, valamint támadta a gyermekvédelmi törvényt is. Hódmezővásárhely polgármestere alábecsüli az illegális migrációból adódó veszélyeket és kockázatokat is, szerinte egy „kanadai típusú, szereteten és elfogadáson alapuló” társadalomra lenne szükség Magyarországon.Az egészségügy kapcsán is jelentős változásokat hozna Márki-Zay kormányzása, a fizetős egészségügyről korábban azt mondta, hogy „álszentség lenne azt mondani, hogy az egészségügy nem üzlet, nincs olyan, hogy ingyenes egészségügy”.
Borítókép: Jakab Péter, Dobrev Klára, Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely, Fekete-Győr András (Fotó: Ripost/Máté Krisztián)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!