
(Fotó: URBANANDSPORT / NurPhoto)
Az NB I kapcsán még csak-csak megérthetjük a szigort, az NB II és az NB III-ban viszont szinte érthetetlen ez a korlátozás. Természetesen tudjuk, hogy Dowman angliai beállítása semmilyen hatással nem lesz a magyar szabályokra, meg azzal is tisztában vagyunk, hogy a magyar csapatok nem tobzódnak Dowman-szintű tehetségekben.
De kicsoda Max Dowman?
Egészen biztosak lehetünk abban, hogy a következő években sűrűn halljuk majd a fiatal tehetség nevét. Az Arsenal akadémiáján nevelkedett csodagyerek mára eljutott oda, hogy 15 évesen bármikor bevethető egy-egy Premier League-meccsen. Dowman még 13 éves sem volt, de máris az Arsenal U18-as csapatában játszott rendszeresen. Tavaly 14 évesen ő lett az UEFA Ifjúsági Liga történetének legfiatalabb gólszerzője az U19-es csapatban.
Az Arsenal idén nyáron hozta fel a srácot az első csapathoz. Mikel Arteta edző teljesen tudatosan kezdte beépíteni a gyereket a felnőttek közé. A nyári felkészülési találkozókon Dowman megmutatta, miért kapta meg a lehetőséget. Szingapúrban az AC Milan elleni felkészülési mérkőzésen ragyogóan játszott, s ekkor figyelt fel rá a világ. Nem sokkal később a Newcastle ellen is beállították.
A brit szaksajtó szerint olyan mozdulatokat mutatott be, mint annak idején a hollandok szupersztárja, Johan Cruyff.
Az újságírók szerint, ha Spanyolországban Lamine Yamal 15 évesen megkapta a lehetőséget, akkor Dowmant sem kell visszaküldeni saját korosztályába, hanem be kell őt állítani a Premier League-meccseken.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!