A súlyos választási vereségét követő baloldali belharcok újabb epizódja bontakozik ki a nyilvánosságban, ezúttal a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) vezérkarának tagjai estek egymásnak. A vita tárgya a pénz, vagyis a szervezet által a kampányban összekalapozott adományok sorsa. Kész Zoltán az MMM vezetőségi tagja a Facebook-oldalán nyílt levélben követelte Márki-Zay Pétertől, hogy számoljon el a kampánypénzekkel.
A tisztességről nem beszélni kell, hanem akként viselkedni. Kampányod egyik legfontosabb mondanivalójával, mely szerint azért támadnak, mert nem tűrőd a lopást, mélyen egyetértettem. Éppen ezért, az MMM vezetőségi tagjaként attól teszem függővé vezetőségi tagságom fenntartását, hogy még ebben a hónapban rendesen elszámolsz a kampánypénzzel
– írta bejegyzésében Kész Zoltán.
Szerinte az elszámolásból fillérre pontosan meg kell tudniuk, hogy mire költötte el az MMM a támogatók pénzét, illetve világossá kell tenni a nyilvánosság számára, hogy az adományozóktól a kampányra átutalt támogatásokból a megmaradt összeget milyen módon juttatják vissza a finanszírozó híveiknek.
Kész arra is figyelmeztetett, hogy az adományozók által egyértelműen célhoz kötötten adott támogatásokat nem a célra felhasználni – például pártot építeni belőle – lopás, amelyet az MMM-ben senki nem tűr el.
A Facebook-poszt alatt a mozgalom nemrég leköszönt elnökségi tagja, Lukácsi Katalin viszont Kész Zoltánnak azt vetette a szemére, hogy „akit most keményen bírál, miniszterelnök-jelöltnek ajánlotta a magyar polgárok számára.” – Számot kell ezzel a felelősséggel is vetni, nem csak a kampánypénzekkel. Egy vereség után könnyű belerúgni a csapat vezetőjébe, de akkor valójában az egész csapatba rúgunk, magunkba is, ha tagjai voltunk – emlékeztetett Lukácsi. Később azt is hozzáfűzte, hogy szerdán volt elnökségi ülésük, amiről Kész Zoltán is tudott, mégsem ment el a tanácskozásra, hogy a bírálatát ott elmondja. Ebből Lukácsi azt a következtetést vonta le, hogy az MMM vezetőségi tagjának nem feltétlenül az a szándéka, hogy a kampányköltést megismerje. Szerinte egyébként Márki-Zay a pénzekkel eddig is mindig elszámolt a nyilvánosságban.