Utolsó útjára kísérték Ludwig Emilt

A publicista egész életére jellemző volt a karakán kiállás a magyar múltért.

2022. 05. 16. 19:04
Ludwig Emil temetése Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Utolsó útjára kísérték ma délután lapunk volt munkatársát, Ludwig Emil publicistát a budapesti Farkasréti temetőben. Búcsúztatásán kiemelték, hogy igazi szellemi képviselő volt, hazaszeretete meghatározta hivatását. 

Ludwig Emil ravatalánál pályatársai is felszólaltak, akik szerint sajátos, unortodox életpályát járt be, ugyanis minden érdekelte, és saját magát képezte. 

Egész életére jellemző volt a karakán kiállás a magyar múltért, a kommunisták által indexre tett írók mellett nagy figyelmet fordított a templomépítészetre és arra is volt ereje, hogy kitanulja az asztalosmesterséget. 

Az életének hetvenedik évében, nagyszombaton elhunyt publicista pályáját tekintve 1982–1992 között művelődéstörténeti, helytörténeti írásokat, 1992 után főként politikai publikációkat közölt. 1995–1998 között a Magyar Fórum főszerkesztőjeként dolgozott, majd 1998–2000 között a Napi Magyarország vezető szerkesztője volt. Az ezredfordulót követően a Magyar Nemzet lapszerkesztője és a Maláta című havi folyóirat szerkesztője volt. Népszerű cikksorozatot írt lapunk hétvégi Magazinjába, amelyben szakértői szinten mutatta be a magyarországi templomokat, műemlékeket. Utolsó útjára elkísérte lapunk főszerkesztője, Toót-Holló Tamás és a Magyar Nemzet több munkatársa is.

Pilhál György publicista, aki szintén ott volt a temetésen, e szavakkal köszönt el tőle lapunk hasábjain: „Egyszerre volt kolléga és barát. Tárgyi tudását csak az emberszeretete múlta felül. Megszámolni nem tudom, hányszor húzott ki a slamasztikából. Az olvasó elsősorban az évtizedeken keresztül írt Rejtőzködő Magyarország-sorozata által ismerte Ludwig Emilt. Nem hiszem, hogy létezik olyan műemlék templom, kolostor vagy vár a történelmi Magyarországon, amelyről ne tett volna legalább említést a több ezer cikkből álló sorozatban.” 

Borítókép: Ludwig Emil temetése (Fotó: Teknős Miklós)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.