Ennél sötétebb, tisztességtelenebb, etikátlanabb eljárással a pályám során nem találkoztam – hangsúlyozta M. Kiss Sándor, aki elmondta, hogy 2008-ban beszélt egy Amerikában élő orvossal, Jakó Gézával, aki 1956-ban a Péterfy Sándor utcában volt sebész. A professzor megköszönte a történésznek, hogy megírta Tóth Ilona történetét, felhívva a figyelmet arra, hogy egy orvosnak minden körülmények között a gyógyítás a feladata, ezért a medika sem gyilkolhatott.
M. Kiss Sándor felidézte: 1956. november 18–19-én szerzett tudomást a kádári belügyminisztérium arról, hogy a Domonkos (ma Cházár András) utcai kórházban illegális röplapozás folyt. Kiemelte, hogy a házkutatás során néhány szelet száraz kenyéren és egy röplapoldalon kívül semmit nem találtak. Rámutatott: ezután vádolták meg Tóth Ilonáékat azzal, hogy a Domonkos utcában krematóriumot működtettek, ahol az elfogott ávósokat elégették. Azt állították, hogy kezekkel és lábakkal volt tele a pince, és akiknek a holttestét ott nem tudták megsemmisíteni, azokat mentőautóba tették, és a város különböző helyein szétdobálták, illetve beledobták a Dunába – tett hozzá. Hangsúlyozta: 1966-ban egy másik perben ismét előkerültek ezek a vádak, amikkel egy olyan személyt zsaroltak meg, aki nem is ismerte Tóth Ilonát.
A halottazonosítás ellentmondásaival kapcsolatban a történész arra hívta fel a figyelmet, hogy a család is csak egy fotót láthatott a feltételezett áldozat, Kollár István holttestéről. A jegyzőkönyvben leírták, a halottnak melyik ujja volt nikotinos, de arra nem tértek ki, amit Kollár unokanővére a tanúvallomásában elmondott, hogy hiányzott egy ujjperce.
Tóth Ilona perének részleteiről M. Kiss Sándor elmondta, hogy 1957 februárjában volt az első tárgyalás, ahol a medikát, Gönczi Ferencet és Gyöngyösi Miklóst, illetve Obersovszky Gyulát és Gáli Józsefet halálra ítélték. Beszélt arról is, hogy tíz nappal később Kádár János fogadott egy olaszokból, németekből és franciákból álló nyugati baloldali újságíró delegációt, akiknek elmondta, nagyon sajnálja Tóth Ilonát, de még inkább Kollár Istvánt, akit hihetetlen kegyetlenséggel öltek meg. A történész szerint ez a nyilatkozat és az, hogy a bírónő először életfogytiglani büntetést akart kiszabni Tóth Ilonára, majd másodfokon mégis halálra ítélte, bizonyítja a per koncepciós jellegét. Hozzátette: a bírónőt később egy osztálytársa megkérdezte, miért tette, és azt a választ adta, hogy a párt kérte tőle.
M. Kiss Sándor szólt az MSZMP 1989-es utolsó üléséről is, ahol Grósz Károlynak feltették a kérdést, mit tud a megtorlásról és a párt ebben játszott szerepéről. Grósz ott Kádárt idézve azt mondta, hogy a párt nem szólt bele semmibe, tudomásul vette az ítéleteket, de egy esetben, amikor egy Thököly úti kórházban egy fiatal doktornő vízzel vagy méreggel megölt valakit, és nem akarták halálra ítélni, közbeléptek – fejtette ki. A történész rámutatott: ebből is látszik, hogy nem a személy volt a fontos, hanem a kegyetlenség és a példastatuálás, pedig még Hajnal István egyetemi professzor is megpróbált közbelépni, de Tóth Ilona számára nem volt kegyelem.
Összegzésként elmondta: a koncepciós per vádlottjai, Tóth Ilona szigorló orvos, évfolyamának legtehetségesebb hallgatója, Gyöngyösi Miklós vízvezeték-szerelő, Gönczi Ferenc újságíró, katonatiszt, Obersovszky Gyula szerkesztő és Gáli József ismert író volt. Utóbbinak 1956 szeptemberében mutatták be egy Rákosi-rendszer ellen íródott darabját. Kiemelte: Obersovszkyék érdekében a nyugati baloldali értelmiség tiltakozott, Tóth Ilonáról viszont egy szót sem ejtettek. M. Kiss Sándor szerint ennek is köszönhető, hogy míg Tóth Ilonát, Gyöngyösi Miklós és Gönczi Ferencet kivégezték, addig Obersovszky Gyula életfogytiglanit, Gáli József pedig tizenöt évet kapott.
Az előadás után Tóth Ilona szülőházánál – ami 2016 óta emlékhelyként működik – Kovács Péter XVI. kerületi polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy hiába győztek a keresztény, konzervatív erők április 3-án, a kommunista gondolkodás, zavarkeltés és koncepciógyártás újra jelen van Magyarországon. Jelezte: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy többet ne lehessen politikai vagy faji hovatartozása, esetleg vallása miatt kirekeszteni, megbélyegezni valakit, elvenni a munkáját vagy az életét.
Az emlékezők végül mécseseket gyújtottak, és együtt imádkoztak az áldozatok lelki üdvéért.
Borítókép: M. Kiss Sándor történész (Fotó: Mészáros Tibor)
